Posted by Vállalásomnak megfelelően íme a családtörténeti mese második része: ;A nagymamám, Zacher Friderika egy Balassagyarmat melletti apró faluban, Dejtáron született. Hogy pontosan mikor, melyik évben, milyen napon, az soha nem derült ki, mert Zacher Zsigmond nem bíbelődött azzal, hogy minden gyermek születésekor bemenjen a hivatalba anyakönyveztetni az újszülöttet, hanem amikor két-három gyermek
„összegyűlt”, akkor egyszerre jegyeztette be őket az anyakönyvi hivatalban. És persze már nem emlékezett pontosan a születés
időpontjára, ezt csak úgy „saccperkábé” mondta be. Így azután a családban majdnem minden gyerek, beleértve Friderikát is, január 3-án
született.
Amikor Friderika három éves lett, a család felköltözött Újpestre, ahol ekkor már kiterjedt zsidó közösség élt. A még ma is álló, Baross utca 29. számu apró házban élt a hétgyermekes család. Újpest ekkoriban még nem tartozott Budapesthez, önálló vidéki település volt és ez később rá is nyomta bélyegét a család sorsára. A dédnagyapám – a családi hagyományokat folytatva – házaló kereskedőként kezdte, egy hátára kötött sok fiókos puttonnyal járt faluról falura, házról-házra, és árulta portékáját; cérnát, varrótűt, fonalat, gatyagumit és mindenféle más rövidárut. Később, amikor elegendő pénzt összegyűjtöttek, az újpesti piacon vettek egy kis tejboltot és attól kezdve nem kellett minden héten útra kelnie, hátán a puttonnyal, hogy megkeresse a kenyérre valót a családnak. Ez óriási előrelépés volt a család életében, nemcsak azért, mert a vándorkereskedő élete nehéz és veszélyes volt, hanem azért is, mert valójában nagyon szégyellte foglalkozását. Amikor egyszer az unokái a pincében megtalálták a jól elrejtett puttonyát és előrángatták onnan, akkor az egyébként mindig jókedvű nagypapa éktelen haragra gerjedt és visszazavarta a gyerekeket a pincébe a „szégyellnivaló” háti-dobozzal együtt. Ettől kezdve a gyerekeknek tilos volt lemenni a pincébe.
Kidobni ugyanis nem merte, mert azt már tudta, hogy a jövő bármit hozhat, de olyan mélyen rejtette el a pince egy ismeretlen zugában, hogy
rajta kívül soha többet senki ne találhasson rá. A családnak fénykorában három üzlethelyisége is volt az újpesti piacon, kettőben rövidárut, egyben pedig tejet és tejtermékeket árusítottak. Ám a nyolc gyermek eltartása – és legfőképp a hat lány kistafírozása – olyan
nagy teher volt, hogy még ezekben a virágzó években is nagyon szűkösen éltek. Olyasmi például csak nagyon ritkán fordult elő, hogy télen minden gyereknek jutott volna olyan cipő, amelyben el lehetett indulni az iskolába. Ha nem volt elég cipő, akkor beosztották egymás
között a gyerekek, hogy melyik nap ki megy iskolába. Ugyanez nyáron nem volt gond, mivel olyankor mindenki mezítláb járt.
Ám bármekkora volt is a szűkösség, a dédapám abból nem engedett, hogy mind a hat lányát méltó stafírunggal adja férjhez, így azutánminden megtakarítható fillért erre kellett félretenni.
Ha érdekesnek találod a mesét és van rá lehetőséged, támogasd aHaver Alapítványt! A legkisebb is számít!
https://www.jougyekert.hu/…/kovetek…/hajra_haver.html…
Címkép: Pörge Gergely Újpesti piac