Szabó Zoltán: Sorry
Volt itt egy posztom, amit kicsit túl sokan értettek félre, úgyhogy inkább töröltem. A szövege a következő volt:
“Jó lenne, ha mindenki eldöntené végre: elvi kérdés-e, hogy ne legyen ellenzék a parlamentben, vagy csak a fizetést irigyli.”
Hetek óta megy a vita itt a facebookon is arról, hogy résztvegyenek-e az ellenzéki képviselők a parlament munkájában. Bár én magam határozott bojkottellenes vagyok, és emellett igyekszem érvelni is, soha eszembe sem jutott, hogy a bojkott pártolása ne volna legitim álláspont. Ennek megfelelően a poszt természetesen nem azoknak szólt, akik a bojkott álláspontján állnak, hanem azoknak, akik ezekbe a vitákba rendre azzal a megjegyzéssel szálltak be, hogy “és fölveszik azt a marha nagy zsozsót.”