Hiperaktív szélhámos

Ágoston Hugó

A publicista olykor azért izgul, nehogy a témáját lelőjék, elírják előle, mielőtt ő közzétenné. Most valahogy nem izgultam, pedig már szinte hete annak, hogy a bukaresti fellebbviteli bíróság hivatalosan is megerősítette: Traian Băsescu együttműködött a Szekuritátéval. Valamilyen rejtekhelyről előszedett jelentései buktatták le. Nem tudni, miért kerültek elő csak most, és hogy vannak-e további terhelő dokumentumok.
Hányszor megírtam, és hányszor kiosztottak, amiért megírtam!

 tovább

Grönlandtól Amazonasig

Ágoston Hugó

A klímaválság politikai viták kereszttüzébe került, ezzel valószínűleg minden esély elszállt arra nézve, hogy megússzuk. Pozitív visszacsatolásos folyamatok kaotikussá, azaz alighanem visszafordíthatatlanná teszik a földi klímaváltozást. Az önző érdek, a felelőtlenség eljátssza az utolsó lehetőséget is. A vita globalizálódik, de nem a probléma megoldásáról szól, hanem arról, hogy létezik-e a probléma.
Így megy ez egyebekkel kapcsolatban is – a Brexit-káosszal, meg sok más káosszal, de most maradjunk az időjárásnál.

Szurkolóhadak útján

Ágoston Hugó
Nem kell futballszakértőnek, vagyis mindenkinek lenni ahhoz, hogy felfigyeljünk egy sajátos jelenségre: a szurkolók politikai radikalizálódására. Erre a nemzetközi foci is bőven szolgáltat iskolapéldákat. A már nevében királypárti Real Madrid szurkolótábora a labdarúgáson túl is állandó konfrontációban van a katalán függetlenséget jelképező FC Barcelona szurkolótáborával. Az ellentét Skócia két vezető csapata között még kiélezettebb: a Celtic Glasgow szurkolói katolikusok, a Glasgow Rangers hívei protestánsok, utóbbi csapat stadionjában rendszeresen a brit zászló lobog, előbbiében Írország lobogója (a Celticet ír bevándorlók alapították).

Fogy a magyar

Ágoston Hugó
Ki tudja hányszor írjuk le ezt minduntalan? Hosszú folyamatról van szó, amihez hasonló a fejlett világ sok országában tapasztalható, s még aggasztóbbá válik más jelenségek, például a fenyegető klímakatasztrófa vagy a menekültkérdés összefüggésében.Régóta fogy a magyar, tudjuk, az anyaországban is, a határain túl is. Akár említeni is közhelynek tűnhet, s nem is említeném, ha újabb adatok nem tennék aktuálissá a róla való elmélkedést. Nem mintha bármilyen elmélkedés segíthetne a helyzeten, kihatna a magyar kormány demográfiai politikájára.

Keserves helyzet

Ágoston Hugó
Méltatlankodás következik, mondjuk úgy: adys indulattal, ha már idén januárban van legnagyobb publicistánk halálának századik évfordulója.
Ady Endre nem érte meg az első magyar – és egyben a világháború utáni Európában első – 1920-as zsidótörvényt, a híres numerus clausust  . Nem érte meg, de elképzelhető, hogyan fogadta volna, ha megéri. 
Mi meg azt nem gondoltuk volna, hogy megérjük mindazt, ami ma történik: a kirekesztő kísérleteknek, az antiszemitizmusnak és a fajgyűlöletnek az újjáéledését, a Horthy-korszak alattomos restaurálását Magyarországon. Ezeknek a folyamatoknak a jegyében beszélnek egyre többet az 1920-as zsidótörvényről is. Legutóbb Szakály Sándor, a NER amolyan hivatalos történésze, a kormányzati Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapban  enyhén szólva relativizálja a kérdést: véleménye szerint nem jogfosztásról, hanem jogkorlátozásról volt szó, és mivel a törvény szövege nem utal tételesen izraelitákra, egyenesen téves zsidótörvényről és pláne a holokauszt előszobájáról beszélni.

A zavar bősége

Ágoston Hugó
Miután a múlt héten Szűz Mária (értsd Nagyboldogasszony ünnepe, a munkaszüneti nap) mentesített a jegyzetírástól, augusztus huszonharmadikáról pedig, erről a Romániában lángoló nemzeti ünnepről ahogy eddig, úgy most sem szándékozom megemlékezni – szentelem szertelen észrevételeimet a legújabb hazai történelmi dátumnak, illetve az azt meghatározó eseménynek, az augusztus tizedikei tüntetésnek. Pontosabban megosztom az egy héttel ezelőtt leírt gondolataimat, kiegészítve friss benyomásokkal. A megmozdulás a diaszpóra tüntetéseként vonul be a történelembe, állítólag a külföldön dolgozó, vakációzni hazajött ellenállók szervezték. De ma már tudjuk, hogy legfeljebb szerveztették velük.

Forróság Romániában

Hír MTI: Összeverekedtek Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrök, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember megsérült. A csendőrök végül péntek éjjel kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria-térről. Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dancila-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoria-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg.

Ágoston Hugó: A szopás hatalma
A román diaszpóra, vagyis a külföldön élő és dolgozó, pénzüket és szavazataikat az országba küldő állampolgárok  augusztus tizedikére meghirdetett milliós részvételű tiltakozó tüntetése előtt a helyzet a kánikulában képletesen is felforrósodott.

Mi a baj az államelnökkel?

Romániának a rendszerváltozás után csak rossz államelnökei voltak. Ion Iliescu történelmi szerepe, a mainál összehasonlíthatatlanul kuszább körülmények között meghozott döntései, tévedései még nehezen értékelhetőek, súlyosan nyomnak a latban a kisajátított forradalom halottai, a bányászinváziók és az 1990-es marosvásárhelyi események. Mindegyikben fontos szerepet játszhatott a Securitate, amely Virgil Magureanu vezetésével hónapok alatt új erőre kapott, az erőszervezetek visszanyerték befolyásukat.

Mijüket féltik?

Ágoston Hugó
Kezd „a korrupcióellenes harcnál” is többször hangoztatott jelszó lenni Romániában „az ügyészek függetlensége”, annak mindenek fölött álló fontossága. Úgymond a vádhatóságok feddhetetlen jellemű, a törvényt és hatáskörüket aggályosan tiszteletben tartó lovagjai máig függetlenek voltak, most  pedig, miután az igazságügyi miniszter a korrupcióellenes főügyész leváltását javasolta, s az Alkotmánybíróság ezt helyben hagyta –  közhatóságok közötti alkotmányos jellegű jogvitát megoldva –, ennek a függetlenségnek vége. Holott a helyzet pont fordítva áll.

A sajtószabadságról – az ő nemzetközi napja kapcsán

ÁGOSTON HUGÓ
A sajtószabadság törvényesen nem, csak önkénnyel korlátozható, és ahol ez történik, ott – kettős beszéden és „árnyalatokon” túl – nem demokrácia, hanem önkényuralom van. Önkényuralom van ott, ahol rendre szűnnek meg országos napilapok. Szinte hihetetlen, hogy egy tízmilliós európai országban gyakorlatilag egyetlen kormánykritikus, független központi napilap létezzék! Ez akár századunk elején elképzelhetetlen lett volna. (Aradon a két világháború között – igen, a „román világban” – három napilap is fungált…) Önkényuralom van ott, ahol vidéken csak a közrádió agitációs propagandája fogható…

Mit mondanának?

Ágoston Hugó

Gyakran gondolok arra, vajon mint vélekednének irodalmunk klasszikusai a mai állapotokról. Sok mindent egyszerűen nem értenének, de hát nem is a Facebookról meg a „migránsokról” faggatnám őket. Segítségemre az éj sietett.
Furcsa álmom egy felfedezéssel kezdődött: a sajtószabadság azért fogalmazódott meg első pontként mint letisztult követelmény, mert Petőfi Sándor már 18.4.8. februárjában ezekkel a szavakkal fordult Az országgyűléshez (bár álmomban a Népszabadság lépcsőin szavalta el versét):

%d bloggers like this: