Eine kleine Philologie

Gábor György

Mindenekelőtt bizsergető érzés, hogy „odafönn” nemcsak számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek, s nemcsak aktákba írják, miről álmodoztam, hanem olvassák is a soraimat. Gyorgy C. Kalman barátom két nappal ezelőtt közzétett posztjához egy parányi hozzászólásomban ezt írtam: „A parafrázist, amely Nechemja (Nehémiás) könyve 4,11-re épül (“Akik a falon építettek, s akik a terhet magukra rakva vitték – egyik kezével dolgozott a munkán, a másik pedig tartotta a fegyvert.”) Orbán – mint látható – egy erdélyi igehirdetőtől lopta. Természetesen. De azt elfelejtette hozzátenni, amit az építkezést vezető Nechemja mondott magáról: “A fal építésekor is kivettem részemet a munkából, jóllehet nem vettem magamnak földet… sohasem vettem fel a kormányzói járandóságot, mert nehéz munka nehezedett a népre.” (Nechemja 5,16; 5,18). Pedig így lenne teljes.”

Politikus rajzok

Kőszeg Ferenc

A Kieselbach Galériában megnéztem A csábítás fegyvere című kiállítást. Nem is tudtam eldönteni, mitől vagyok inkább elragadtatva: Szinnyei-Merse, Rippl Rónai, Vaszary János képeitől vagy a kiállítás szellemes, mondhatni humoros rendezésétől. Néhány perccel a zárás előtt néztem be az egyik oldalterembe: egyszerre szemben álltam Horthy életnagyságú képével. Ez meg hogy kerül ide, gondoltam, minthogy Horthyn semmi csábítót nem sikerült felfedeznem. A következő pillanatban azonban Horthyval szemben Rákosi portréját vettem észre, ráadásul Rákosit képét jeles művész, Pór Bertalan festette. Így már egészen más: ezek így együtt hozzátartoznak a kiállítás humoros vonulatához. Nyomban eszembe jutott a gyerekkoromban hallott vicc. A rajztanár kiadja a feladatot: Gyerekek, rajzoljátok le emlékezetből egy ember arcát. Pistike jelentkezik: Tanító bácsi, szabad, hogy szakálla legyen? – Szabad, kisfiam, de azért ne mindenki Marxot rajzolja. Józsika is jelentkezik: Tanító bácsi, szabad, hogy bajusza legyen? – Szabad, kisfiam, de azért ne mindenki Sztálin elvtársat rajzolja.
Móricka jelentkezik: Tanító bácsi, szabad körzőt használni?

A 444.hu portréja

Sajtókamara készül

“A magyar demokrácia megerősödésével elérkezett az ideje annak, hogy hozzáfogjunk olyan problémák megoldásához is, amelyekre eddig nem tudtunk időt szakítani. Itt az ideje, hogy foglalkozzunk a magyar sajtó kérdésével.”
(Rákosi Mátyás, 1948. március 23.)
Lakner Zoltán emlékeztetett erre.

%d