Ismerjék meg a sajtó polihisztorát

Bedő J. István újságíró, szerkesztő, korrektor, tanár és idegenvezető. És mennyivel több is ennél. Ha létezne még Vágó István műsora, a „Legyen Ön is milliomos”, biztos vagyok benne, hogy sokan adnánk meg az ő nevét, ha telefonos segítségre szorulnánk. Bedőről azt kell tudni, hogy rendszeresen belebeszél az Újnépszabadság szerkesztésébe. Távolról, finoman küldi megjegyzéseit. “Hát én ezt nem hagytam volna benne”, “Ez így nem helyes”. “Biztosan nem olvasta Ari.” (Mert Rehák Aranka biztosan kijavította volna a hibát). Éles szeme, biztos stílusérzéke van, és egy remek oldalt szerkeszt, amelynek Olvass bele! a címe. A kultúrakirakat. Innen vettük át ezt a korábbi interjút. (2011-ben készült). Hétvégi olvasmánynak szánjuk.

Az diktátorságnak természetjéről

Bedő J. István Gervai András Bayreuthtól Bagdadig című könyvéről

Ha valaki átélt már egy-két diktatúrát, s a család történetét beleszámolva annál is többet, óhatatlanul érzékenyebbé válik a folyamatra, ahogy az ember elaljasul. Gervai András talányos címet választott könyvének, de az alcím (Bűnösök, cinkosok, áldozatok) már közelebb visz a tartalomhoz. Cikkeinek – bár pontosabb, ha azt mondom: tanulmányainak – gyűjteménye akár traktátus is lehetne, ha valaki még ismerné, pláne használná ezt az ódon kifejezést. (Lásd ennek az írásnak az idézőjeles címét.)

Mennyi kicsinységből lesznek a nagy dolgok

Bedő J. István
A címben írt mondatot a legnagyobb magyar gon­dolta. Mondani nem mondta, mert az esemé­nyek idején még szinte semmit nem tudott magyarul, viszont mágnás volt, érdek­lődő és gazdag. (Pon­tosan megjelölve: gróf. Szemér­metlenül nagy vagyonnal.)

De Jolsvai András jelen történetének – Jolsvai András: Nincsen számodra hely – ő csak mellék­szereplője. Ha kémikus lennék (nem vagyok), azt mondanám, az események egyik katalizátora volt.

Két kritika Sándor Erzsi könyvéről

Bedő J. István

Szociológiai tanulmányon ember még nem röhögött annyit, mint én Sándor Erzsi regényén. Mert Erzsi anélkül, hogy vicceskedne, olyan ironikusan tekint a világra, és úgy írja le, hogy azt merev arccal kibírni nem lehet. Majdnem tényregényként jelöltem meg, holott tudható, hogy sok vidéki (píszí-ül: nem-fővárosi) színház légköre ilyen, a különbségek árnyalatnyiak. És ennek a sajátos világnak a leírása oly pontos, hogy nem túlzás társadalomtudományi műnek is nevezni. (Egyszer majd tanítani is fogják?) …

BJI nagyon kemény darabot látott és nagyon ajánlja

Bedő J. István

Hasssztaqva! Csak ennyit bírtam kinyögni Kerékgyártó István Hurok című új darabjának bemutatója után (meg persze letudva a megérdemelt három perces dísztapsot).

Hitelesen mocskos szájú, nagyon magyar történet ez (az előélete elolvasható itt), és nem csoda, hogy több színház is fázott tőle. Ők is a piacról élnek, és ha ezt egy kormánytag vagy hasonló megnézi (ne adj’Isten akár csak részben magára is ismer, miért ne ismerhetne), ugrik az állami támogatás – vagy bárminek hívják. Netán még az adóhivatal is ellátogat, és nem lenne csoda, ha az is szurkálva érezné magát – holott adózásról aztán tényleg nem esik szó az előadásban. Esik viszont korrupcióról, sikkasztásról, zsarolhatóságról és zsarolásról. Fizikai, érzelmi, testi, lelki, ami csak a csövön kifér.

Emlékezésterápia – Igaz Dóra könyvéről

Kiskamaszok a hősei Igaz Dóra könyvének, tanrendjük szerint talán hetedikesek lehetnek. Mindennapi dolgaik vannak, elég jól eleresztett családok gyermekei, ahol anyukák és apukák éppen úgy hanyagolják el a srácok családi nevelését, mint ahogy az egész civilizált világban. A gyereket a kütyük nevelik (már amennyire), igazi beszélgetéshelyett csak kommunikálás zajlik a két nemzedék között. Egy ostoba hasonlat majd egy voltaképpen elhessegető jellegű beszélgetés viszi a két jóbarátot, Danit és Zsombort a papa (tkp. nagyapa) társaságába. Az öreg hetven-valahány évvel ezelőtt történeteiből kibomlik, hogy az akkori kamaszfiúk közül az egyik, Endre zsidó volt, a mesélő meg nem. És aztán Endrét meg a családját elvitték a halálvonatok. Az akkori gyerek papa meg az ő apja nem tett semmit.

Sogenante

 Bedő J. István
Zógenánte = Sogenannte = úgynevezett. A hatvanas évek elejéről való a történet, melyben magyar külkeres Exakta Varex gépével betoppan a hamburgi fotós boltba, és kérdi, hogy kaphat-e a gépéhez filmet. Milyen gép, kérdi a műszerész, mire a magyar úr kapásból azt feleli: Ein sogenannte. Ugyanis ott, Hamburgban a térkép keleti felén elterülő országot úgy nevezték: az úgynevezett Német Demokratikus Köztársaság.Ők ott látták azt, amit mi Európa közepén, de főleg kelet felé enyvezve kevésbé vehettünk észre, hogy sem a demokratikus jelző, sem a köztársaság (a res publica, vagyis a közösség dolgai) nem stimmel az NDK/DDR-ben. 

Terrorjárvány, avagy Dzsihád a Duna-parton

Ha előbb nem, a Nizza tengerparti sétányán történt kamionos embertiprás óta a világ érintett és nem érintett országainak terrorelhárítói felkészültek/nek arra, hogy ilyesmi náluk is előfordulhat. A hódító és pusztító típusú, iszlám hátterű szervezetek – első helyen a magát iszlám államnak nevező képződmény ‑ ugyanis nem válogatnak sem az eszközökben, sem a célpontokban. A listára bármelyik ország, szinte bármilyen okkal felkerülhet.
Kulcsár ezt a viselkedésformát és helyzetet gondolja tovább és végig. Ám tapasztalatai, világtudósítói múltja és fantáziája éppen elegendő ahhoz, hogy a nyugat-európai városokban végbement vérengzés ismeretében és alapján felrajzolja a borús lehetőségeket.

Ér ez egymilliót?

Bedő J. István
Dobj be két ellenérdekű felet egy zárt térbe, és tuti, hogy az összekoccanásaik nevetést váltanak ki. Gyöngébb verzióban: kabaréjelenet lesz belőle, amit villámgyorsan el is felejtünk. Stephen Sachs nagy rutinnal oldotta meg a kérdést: a Valódi hamisítvány két figurája úgy indít, hogy abból poént poénra halmozó röhögést prognosztizálunk. De aztán mégsem. A sztori röviden: egy átmenetileg (harminc éve) lakókocsiban élő ex-pincérnő fő munkaidejében – ti. amikor nem lomizik – beszerez egy nézhetetlen festményt valami ócskásnál (ahol egyébként ő mint eladó szokott feltűnni). Valahogy megorrontja, hogy a festékpaca-gyűjtemény talán érték is lehet. Tehát hitelesíttetni kell.

Félbemaradt emberré válás

Bedő. J. István
Vígjátéknak ígéri A hattyút az Örkény Színház, de ettől a vígságtól azért rendesen megkeseredik a szánk íze. Molnárt elővenni mindig nyertes ügy, most éppen Polgár Csaba állította színpadra, parádésan. A lányát trónközelbe házasító főherceg anya mesterkedéseinek története elég közismert, mindig az a színre vitel fő kérdése, hogy mi domborodjon ki az előadásból: az anyai erőszak, a trónörökös mulyasága, a hercegkisasszony átváltozása emberré, avagy a szerelmes szolgalélek tanár fölmagasztosulása. És egyáltalán: az egész játékot véressé változtató manipuláció.

Az a csodálatos Marmorstein Berta

Bedő J. István
Ez a Marmorstein Berta, akit Rák Kati tesz a színpadra, maga a csuda. Nem azért, mert csodálatos élete volt, ahogy a színlap írja, dehogy. Berta pont olyan, mint a többi kortársa a pesti Király utcából vagy a Személynökből, a Falk Miksából vagy a Pozsonyiról.

Száztagú tömegvonzás

Bedő J. István
A sors különös fordulata, hogy harminc-egynéhány éve, vagyis szinte születési állapotában ismerhettem meg a zenekart. Legelső, közönség elé vitt hangversenyükről nagy tudású, komolyzenész képzettségű és igényességű kolléganőm írt cikket a Nők Lapjában. Szeretettel és kritikával fogadta a bemutatkozást.
A Száztagú előtörténete igen közismert, az ötlet nagyszerű volt, és ami még izgalmasabb, teljesen újszerű.

%d bloggers like this: