Zene az ortodox Pünkösd ünnepén

Az idei évad ortodox zenei ünnepei (Orientale Lumen, azaz Kelet fényei) sorában most az utolsót hallgathattuk meg a Belvárosi Templomban, ugyanis a Szent Efrém Férfikar legközelebb 2019. január 12-én lép fel újra a keleti ortodox egyház karácsonyi liturgiájának zenéjével. Ez volt a hetedik évada tartó Orientale Lumen-sorozat 24. hangversenye. (Tudni kell, hogy az ortodox egyházak később tartják szent napjaikat, mint a katolikusok.)

AZ ÜVEGBÚRA

Színházi ajánló
Az Örkény Színház Stúdiójában láthatjuk 2018. május 26-tól a Sylvia Plath (1932-1963) amerikai születésű angol író, költő egyetlen regényéből készült színpadi átiratát. A 20. század egyik kultregénye, Az üvegbúra 1963-ban született, magyarul pedig Tandori Dezső (1971-es) fordítását 1983-ban adta ki az Európa Könyvkiadó.
Sylvia Plath első generációs amerikai szülők gyermekeként jött a világra. Legrosszabb élménye volt, hogy nyolcéves korában elvesztette édesapját. Felsőfokú tanulmányaihoz Fulbright-ösztöndíjat kapott Cambridge-ben. Előtte egy évig hírlapíróként vendégeskedett New Yorkban.

Ithaka

Színházi ajánló

A Katona József Színház Nagyszínpadán előadott másfél órás darab nyomokban Homéroszt is tartalmaz, de inkább kényelmesen elmerülünk Odüsszeusz története alapján Szabó-Székely Ármin (dramaturg), Székely Kriszta (rendező) és Závada Péter humorában.

A SZÉKEK

Színházi ajánló

A Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán mutatkozott be ezúttal Eugène Ionesco, az abszurd dráma megteremtője (eredetileg Eugen Ionescu, 1909-1994) román-francia író A székek című, egyfelvonásos darabjával. A tökéletesen abszurd játék egyik legkiválóbbját láthattuk most – persze a sikerhez két színészóriás: Béres Ilona és Fodor Tamás főszereplése is nagyban hozzájárult. Úgy hírlik, először játszanak együtt.
Az abszurd az 1950-es évektől elterjedt fogalom, jelentése: képtelen.

Színházi ajánló:  A KULISSZÁK MÖGÖTT

Florian Zeller (1979-) fiatal, rendkívül sikeres francia író öt regénye után beleszeretett a drámaírásba, és úgy tűnik, megmarad ebben a szerepben, hiszen műveiért többször átvehette a Molière-díjat. Magyarországon 2015-ben játszották Apa című drámáját a Belvárosi Színházban, most pedig A kulisszák mögött című darab bemutatóját élvezhettük április 29.én a Szentendrei Teátrum és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

Olaszország – fesztiválok

Ha Olaszországba utazik, hallgasson zenét. Sok magyar utazik minden évben, főképp nyáron a gyönyörű olasz városokba, akármilyen meleg van, de az iskolai szünet miatt általában ez a szabadságolások szokásos ideje. Se szeri, se száma idén az olasz zenei és színházi fesztiváloknak. Itt felsoroljuk a legérdekesebbeket. A címre kattintva megtalálja ajánlatunkat:

Félmillió bélyeg a múzeumban

DOBI ILDIKÓ
Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója avatta be az újságírókat a Bélyegmúzeum történetébe. A világ 14 millió kibocsátott bélyegéből 550 ezret itt őriznek egyetlen nagy terem különleges tárlóiban. A 3200 kihúzható tárlóban, üveglapok között láthatók a bélyegritkaságok. A helyiséget Rimanóczy Gyula tervezte. A Magyar Posta 1930-ban alapította a gyűjteményt vásárlással és cserével. Először a Krisztina körúti Postapalota 8. emeletén nyitották meg Európa legnagyobb filatéliai közgyűjteményét. A termet hamar kinőtték, ezért 1940-ben költöztek mai, a Dob és Hársfa utca kereszteződésében álló, postai tulajdonban lévő, modern kori műemléképületbe.

Parsifal az Erkel Színházban

Dobi Ildikó
Különös módon egyesülnek itt keresztény és buddhista elvek: a részvét ereje hajtja a főhőst, Parsifalt, hogy lemondjon a földi lét örömeiről (szexualitás, vadászat), és megtisztítsa magát a bűntől. Wagnert azonban e műben nem a vallás vezérli, csak a színtiszta művészet. Egyébként ideges, túlérzékeny, hisztérikus alkat lévén, barátait kíméletlenül kihasználta, célja mindig a luxus-élet volt – tehát őt nem mondhatjuk közmondásosan „Grál-lovagnak” nevezni.

A HATTYÚ

Színházi ajánló
Molnár Ferenc (1878-1952) az egyetlen világhírű magyar író 1920-ból származó vígjátéka az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó szakaszát idézi – miután már véget ért. A megújuló polgári világban élnek még a hagyományok, így mindenki igyekszik többet mutatni, mint amije van. Az urak a gőgjükből élnek, a szegényeket megalázzák akkor is, ha náluk okosabbak. A tudás eleve gyanús, mert rebellis lehet. Sokan visszasírják ezt a 20. század eleji környezetet, ez adja a darab aktualitását. Polgár Csaba rendezése célzásokat is tesz rá.

UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Színházi ajánló
Háy János komédiája a Magyar Színházban

Dobi Ildikó
Telitalálat a színházi palettán ez a „gyomorkeserű” vígjáték. Remekül szórakozunk a saját, de még inkább embertársaink ostobaságán, esendőségén. Kilenc ittas autóvezető esik áldozatul a két borzalmas pszichológusnőnek, akik kiélik rajtuk a „házmester-effektust”, vagyis a hatalomgyakorlás egyik kis hétköznapi esetét három esti foglalkozás alkalmával.

Színház ajánló

Dobi Ildikó
Immár három generáció idézi Rejtő Jenő (P. Howard) szövegeit. Ilyeneket: „…az orvos: Az apja miben halt meg? – Kocsmában. Heveny lövöldözés meg ilyesmi. – Iszik? – Most, hogy meghalt, nem hiszem. – És dohányzik? – Nem tudom, inkább innék valamit. – De nem kínáltam. – Elég baj, mert dohányzom. – Dolgozik? – Nem. – Hogyhogy? – Tavaly Szingapúrban loptam egy kockás zakót, és azóta úgy érzem, úrnak születtem.

DELILA a Centrál Színházban

Dobi Ildikó
Molnár Ferenc Delila című, 1937-es vígjátékának ősbemutatóját éppen 80 éve tartották az akkori Pesti Színházban (Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili, Básti Lajos, Mály Gerő szereplésével), most ugyanott, a mai Centrál Színházban vitte színre Puskás Tamás rendező – szintén kiváló csapattal: Balsai Móni, Stohl András, Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila játékával. A II. világháború előtti utolsó bemutatójára a Vígszínházban került sor. Alig érthető, miért nem játsszák gyakrabban ezt a szellemes remekművet.

%d bloggers like this: