Vesszőfutás Berlinben

Szent-Iványi István >Orbán Viktor berlini látogatása finoman szólva sem volt egy sikertörténet. A kancellárral folytatott találkozójáról kevés információ szivárgott ki,

Continue reading

Tandem

Németországban közös tandem-biciklizést szerveztek rabbik és imámok az iszlámfóbia és az antiszemitizmus ellen tiltakozva és a vallások közötti kölcsönös tisztelet kimutatása érdekében.

Új menekülteket fogad be Németország

Németország szolidaritásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó számban érkezhetnek afrikai és közel-keleti menekültek az Európai Unióba (EU) az Európai Bizottság áttelepítési programja révén – mondta a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja egy csütörtöki német lapinterjúban. Dimitrisz Avramopulosz a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban elmondta, hogy a tagállamok eddig 40 ezer áttelepítendő menekült befogadására tettek vállalást, Németország pedig a héten felajánlotta, hogy befogad további több mint 10 ezer olyan menekültet, akik a program keretében érkeznek az EU-ba. (euronews)

%d bloggers like this: