Párna

Majtényi László megosztott egy bejegyzést.

“Czeglédyt a börtönben újból büntetik, mert rossz helyen volt a párnája. Ez a második. Először azért büntették, mert sok volt a könyve.”

Akkor: az első- és másodfokú eljárás is megállapította a vétséget, amely szerint a jogász-politikus – aki Gyurcsány Ferenc és felesége vállalkozásainál is végzett rendszeres ügyvédi munkát – a megengedettnél 47 könyvvel többet halmozott fel cellájában.

Czeglédy Csabát újra letartóztatta a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 3 nyomozója péntek este tíz óra után hívta fel telefonon Czeglédy Csabát azzal, hogy a szombathelyi lakásának ajtajában várják. Az előzetesből éppen egy napja szabadult független országgyűlési képviselő-jelölt a barátainál volt vendégségben, a telefonhívás után azonnal hazaindult, ahogyan azt a hatóság emberei kérték. Mint ismert, Czeglédy Csabát a Humán Operátor Zrt. vezetőjeként több mint hat milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják, ami miatt már nyolc hónapot előzetes letartóztatásban töltött.

Ujabb fordulat: Czeglédy Csaba képviselőjelölt és folytatódik bűntető pere

A legfőbb ügyész péntekenindítványt tett az NVB elnökénél Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére. Néhány órán belül a Nemzeti Választási Bizottság 4:2 arányban úgy döntött, hogy a mentelmi jogot felfüggeszti, jogorvoslatnak nincs helye, folytatható ellene a büntetőeljárás. Ez nem jelentheti azt, hogy a börtönbe is vissza kell mennie. Czeglédy ügyvédje szerint az ügyészség újra kezdeményezheti az előzetes letartóztatást, de az országgyűlési törvény alapján nem alkalmazhatnak ellene kényszerintézkedést.
Két nap alatt összegyűlt 500 aláírás, így Czeglédy Csaba ügyvéd hivatalosan is képviselőjelölt lett. Az ezzel járó mentelmi jog miatt kiengedték a szegedi börtönből. Első interjúját Kálmán Olgának adta az Egyenesen műsorban.

%d