Kommunista idők

Föld S. Péter >Ezúttal a Magyar Orvosi Kamara, pontosabban, annak vezetősége húzta ki a gyufát Orbán Viktor kormányánál. Nem az

Continue reading

A hatalom nem örök

Az Amerikában publikált  Hungarian Spectrumban Balogh S. Éva az önkormányzati választások eredményeit tanulmányozva kijelentette, hogy Bódis András, a Válasz Online szerzője büszke lehet a teljesytménxére.  Öt hónappal ezelőtt az Európa Parlamenti választások eredményei alapján szinte pontosan elmondta, hogy mi lesz októberben a 10 ezerfőnél nagyobb települések esetében. Most jogosan állítja, hogy Borkai Zsoltot vádolni a gyenge eredményekért, csak ürügy lehet. Ha a választásokat júniusban tartják, akkor is hasonló eredmény született volna.

tovább

Párhuzamos történetek

Vásárhelyi Mária
Orbán Viktor tegnap gratulált Norbert Hofernek, az osztrák Szabadságpárt új elnökének, és abbéli reményét fejezte ki, “hogy a már múltban is biztos alapokon nyugvó stratégiai együttműködés a Fidesz és az Osztrák Szabadságpárt között a jövőben is folytatódni fog”.

tovább

Egyenes beszéd Brüsszelben is

Donáth Anna

VÉGE VAN ANNAK AZ IDŐSZAKNAK, AMIKOR A FIDESZ MÁST MONDHATOTT ODAKINT, ÉS MÁST ITTHON. MEGJÖTTÜNK!
A magyar kormány gyáva elzárkózása miatt nem hívták meg az Európai Parlament képviselőjét az EU Tanácsa előtt zajló jogállamisággal kapcsolatos meghallgatásra. Nem fogom hagyni, hogy a Fidesz eltitkolhassa, hogy miként próbál kibújni a felelősség alól, milyen hazugságokkal érkezik Brüsszelbe! A finn elnökség kezdeményezésére ma hallgatják meg a magyar kormányt a 7-es cikkely alapján indult jogállami eljárás kapcsán az Általános Ügyek Tanácsában.

tovább

Nem számít, mit gépelt le Manci néni

Lázár Gergő

“Azok a Gyurcsányék beszélnek, akik mindig csak elvettek az idősektől. A Gyurcsány-kormány alatt sorozatos rezsiemelés volt, nem pedig rezsicsökkentés és rezsiutalvány, ahogy most, és még elvettek egy havi nyugdíjat is. A Fidesz-KDNP kormányzása óta a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal emelkedett. Az idősek életét az elmúlt években rezsicsökkentéssel, a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentésével és Erzsébet-utalvánnyal is segítettük. Most 9 ezer forintos rezsiutalványt is kapnak a nyugdíjasok, és ősszel várhatóan újra nyugdíjprémiumot is tudunk fizetni, mert szeretnénk, hogy az ország jó gazdasági teljesítményéből az idősek is részesüljenek.”
Ezt a sablonszöveget a Fidesz valamelyik titkárnője küldte el az MTI-nek. Az ügy apropója annyi, hogy Gréczy Zsolt a DK nevében azt kérte az állampárttól, hogy kössék a reálbérek növekedéséhez a nyugdíjemelést.

Deutsch Tamás ülve maradt

A Hungarian Spectrum című amerikai lap erősen kétli, hogy a valóságot mondja a Fidesz, a magyar kormánymédia, amikor arról beszél, hogy az Európai Parlament szavazásán a Fidesz európai képviselői Ursula von der Leyenre adták volna a szavazatukat, ahogy állítják. Az Európai Bizottság volt elnöke 15 szavazattal kevesebbet kapott, mint azt előre gondolták a Néppártban. A Fidesznek 13 képviselője van, és az RMDSZ két küldöttével együtt ez 15.
Árulkodó az is, hogy Deutsch Tamás ülve maradt a helyén, amikor az Európai Néppárt képviselői felállva tapsolták meg Ursula von der Leyent beszéde után. Deutsch nem arról ismert, hogy „ő a legélesebb kés a fiókban” – fogalmaz a lap. Valószínűleg ő még úgy tudta, a Fidesz (akárcsak ő) nem szavazott az új elnökre. Aztán kapta az új ukázt, fusson gratulálni az elsők között.

Már 2004-ben is

Vásárhelyi Mária írta a Facebookra

Nemcsak Andor László EU biztosi kinevezését nem szavazták meg a Fidesz Eu-s képviselői, hanem az MSZP-s Kovács Lászlóét sem. Mi több, 2004-ben Kovács ellen valóságos lejárató kampányt indítottak annak érdekében, hogy ne válasszák meg biztosnak. Az Európai Parlament képviselői között azt terjesztették, hogy Kovács Putyinnal együtt járt Moszkvában a KGB akadémiájára, és azóta is baráti kapcsolatban van vele (akkoriban ez még bűnnek számított), amiből természetesen egy szó sem volt igaz. A kampány mélypontja az volt, amikor az Európai Parlament valamennyi képviselőjének email-postájába elküldtek egy sokszorosított fényképet, amelyen egy kb. ötvenfős „pufajkás” alakulat volt látható. Az első sorban ülő parancsnok képe alatt egy kézzel írott szöveg jelezte, hogy a képen „az a Kovács László látható, aki 1956 novemberében a forradalmat és a szabadságharcot leverő szovjet hadsereg oldalán harcolt, és akit a Medgyessy-kormány az Európa Bizottság tagjának jelölt”. Az állítás abszurd volt, hiszen a képen egy középkorú férfi látható, Kovács viszont 1956-ban még középiskolás diák volt.

Azt akarják, ami lesz

Hell István
Néha szívből sajnálom a Fidesz szédelgő és sodródó kommunikátorait. Még nem lehetnek biztosak benne, hogy a szocdemekkel (benne a DK-val és az MSZP-vel), a zöldekkel, esetleg a liberálisokkal (Momentum) való koalíciós alkudozás során kiakolbólítják-e őket az EPP frakciójából (vagy ősszel visszakéredzkethetnek-e majd magába az EPP-be). 
De azt már biztosan tudják, hogy bármi történik is majd velük, azt ők fogják akarni. 

Fidesz szavazóknak

Balavány György
Ha a Fideszre szavazol, akkor:

azokra a politikai erőkre szavazol, amelyek a profitéhség okán letagadják, vagy legalábbis bagatellizálják a klímaváltozást, és ellenállnak az ökológiai katasztrófát elhárítani igyekvő törekvéseknek; (lásd külügyminiszterünket, aki hitet tett amellett, hogy el kell utasítani „a klímapolitika területén 2030-ra kitűzött európai uniós célok megváltoztatására irányuló brüsszeli törekvéseket”). Amikor a Fideszre szavazol, arra a gyomorforgatóan cinikus pártra szavazol, mely szerint a klímavédelmi tüntetések szervezői „jóhiszemű embereket csapnak be, mert a megmozdulás mögött valójában az Avaaz migránspárti Soros-szervezet áll”. Tehát, amikor a Fideszre szavazol, arra szavazol, hogy néhány évtizeden belül élhetetlenné válhasson Európa, és benne Magyarország időjárása.

%d bloggers like this: