Utálat-tan magyar ország- és pártvezetőknek

Serény Péter
Ez a történet alighanem egy válasszal kezdődik. Esterházy Pétertől származik, 2011-ből.. Közírói kiruccanásainak évek múltán idézhető aktualitását méltató ismert értelmiséginek üzente vissza: „Az, ha egy írás húsz év után is így aktuális, az szégyenletes. Meg félelmetes is. Nem a kormány szégyene, az övé is, nem az előzőeké (ama egyre misztikusabb nyolc év!), az övéké is, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé.” Farkas Zoltán mutatta fel a közönségnek ezt az idézetet a hvg hasábjain, az elhunyt kortárs író-géniusz cikkeinek újabb gyűjteményes kötetéből.
Bennem felötlött, hogy valamikor régen, szállóigeként ismételgettük Esterházy cikk címben közzétett értékítéletét, hogy ti. „mért utálja a Népszabadságot”. Ami: épp e lap hasábjain jelent meg. Talán 91-ben. Persze, hol van már a Népszabadság! Sóval behintve a nyoma is.

Mért utálom a Népszabadságot?

Esterházy Péter
Ez így túlzás, nem utálom. Úgy mondanám inkább, hogy nem lekedvelem. Mert így szól a hirdetés, hogy a lap Magyarország legkedveltebb napilapja. Ezt az állítást szeretném árnyalni.
Mondhatnám, hogy megszokásból nem állhatom. Úgy nőttem föl, hogy a Népszabadság ellenséges, veszélyes terület. Ez tárgyszerű tapasztalat volt, nem részletezem. Voltam szíves körülbelül egy éve azt mondani, hogy én már csak a nevét utálom a Népszabadságnak. Ez pontatlan. Nemcsak a nevét, illetve éppen erről volna szó, hogy mi is ez a név, mennyire „csak” ez.

%d bloggers like this: