Türköm, türköm mondd meg nékem…
Hajnal László >Mindig csodálattal és lelkesedéssel töltenek el a magyar külgazdaság sikerei. Így volt ez már zsenge ifjú koromban is,
Hajnal László >Mindig csodálattal és lelkesedéssel töltenek el a magyar külgazdaság sikerei. Így volt ez már zsenge ifjú koromban is,
Hajnal László >Mihez tartás végett rögtön az elején muszáj rögzíteni: nincs égetőbb közfeladat megoldása annál, hogy a ferihegyi reptér check-in
Hajnal László >Pár év múlva a kapitális gazdasági baklövések tananyagban kiemelt fejezetben tárgyalják majd a magyar akkumulátorgyártás történetét, cáfolva azt
Hajnal László >Lélegeztetőgép-beszerzési disznósággal foglalkozik az ügyészség, a nyomozás – ismerve az ügy tárgyát – valószínűleg túlzó kifejezés lenne. A
Hajnal László >Tisztelt Adófizetők! Most repteret fogtok venni! Bizony repteret, mivel az összes állami feladat túlteljesítve. Az egészségügyben már csak