Radnai György
Bizony-bizony, „csapataink harcban állnak” kedves, hamarosan szavazó polgártársam, bár az is lehet, hogy már ez a megszólítás is kiveri a biztosítékot a ma már tizenegy parancsolatot vallóknál, akiknél mostanában „bajtársnak, egy vérből valónak” kell megint hívni az igazi, nem kevert mély-magyarokat.
Kárpáti János
Hadd engedjek meg magamnak némi távoli és közvetett személyes érintettséget abban az évfordulóban, amiről most röviden szólok. Büszke vagyok a nagybátyámra, az Erdőbényéről útnak indult néhai Kolozsi Bélára, aki napra pontosan 75 évvel ezelőtt remegő gyomorral kémlelte a normandiai partot a bádogteknőből, mielőtt a világtörténelem egyik legvéresebb strandján, Utah Beachen partot ért volna – szerencséjére nem a legelső vonalban. Még egészen friss bevándorló volt, amikor beállt az amerikai seregbe. Elmesélte, hogy a tiszt, aki kikérdezte, felvetette neki: Maga magyar. Lehet, hogy magyarokat kell majd ölnie. Biztos, hogy vállalja?
A rengeteget tudó és tapasztalt idős ember egyszer csak megszólal s elkezd mesélni azokról az évekről amikor katona volt sok millió honfitársával együtt. “Értékem egy postai bélyeg árával volt azonos” mondja mosolyogva, így is hívtak bennünket, akkoriban behívott férfiakat, a feletteseink. (Japánul isszen gorin)
Ennyibe került ugyanis a behívóra ragasztott bélyeg akkoriban.
Különös könyv jelent meg. Hősei aggastyánok, akik meg akarnak akadályozni egy háborút és merényletet szerveznek egy diktátor ellen. Aktív vénemberek. Hülye kódneveik vannak: Paradicsom, Cékla, Répa, Gyökér, stb. Nagyon vének. Nagyon aktívak.