Máris elkezdtek csalni!
Döbbenetes, választási csalásba hajló bejelentést tett Szijjártó Péter még hétfőn az erdélyi Sepsiszentgyörgyön. A külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatta a
Döbbenetes, választási csalásba hajló bejelentést tett Szijjártó Péter még hétfőn az erdélyi Sepsiszentgyörgyön. A külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatta a
Így invitálják az igaz magyarokat, derék jelmezes huszárok egy székely nagygyűlésre. Az autonómia kérdése nagy valószínűséggel szerintük egy kardcsapással megoldható, mint a gordiuszi csomó.
Szentgyörgyi László
Az 1989-es rendszerváltás után sokáig – közel két évtizeden keresztül – azt hittük, az erdélyi magyar politikai élet legfőbb problémája a pluralizmus hiánya. A romániai magyar társadalmon belül az állampárt szerepét már a változásokkor átvevő RMDSZ-ben a belső konfliktusok a radikális-mérsékelt, kuruc-labanc szembenállásban, az elvi és a kijárásos politizálás hívei közötti ellentétekben jelentkeztek. A nemzeti, polgári, konzervatív ellenzék hangja a Reform Tömörülés (RT) nevű platformon keresztül artikulálódott. A fordulatot a 2003-as szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus hozta, amelyen az autonomista RT nem vett részt, s amelyen Tőkés Lászlót megfosztották az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Akkortól kényszerült az „erdélyi Fideszként” emlegetett RT annak bizonyítására, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet.
Ágoston Hugó
Talán hallottak róla Erdélyben is, hogy Budapesten újabb országos napilap múlt ki, a nyolcvanéves Magyar Nemzet. Másfél évvel a Népszabadság elhallgattatása után. Sokatmondó szavak voltak ezek: magyar nemzet, a nép szabadsága… lassan nem jelentenek semmit. Virulnak viszont az agyontámogatott Magyar Idők, a nácizmust idéző listák Figyelője és a kormányközeli médiának a magyar vidék tájékoztatásában kizárólagosságot élvező propagandacsatornái.
FINTA MÁRK
Nem csak a felvidéki sajtó kapott célzott pénzinjekciót a magyar kormánytól az utóbbi időben. Erdélyben egy eddig viszonylag ismeretlen társulást 1,45 milliárd forinttal támogattak, háromszor annyival, mint amennyi Szlovákiába érkezik. Ennyi pénzből pedig tulajdonképpen a teljes erdélyi sajtót felvásárolhatnák – de valószínűleg nem fogják, legalábbis nem szó szerint.
A képen Demeter és Tőkés
Köszönöm a vacsorameghívást, mondta az erdélyi elnök, de előrebocsátom, világosan tudom, hogy mit fogok mondani.
A budapesti vendégek – egy pártelnök és egy párt-társelnök, utóbbi egyben kormányfőjelölt – csodálkozva összenéztek: logikus, hogy tudja, vagyis nagyszerű, hogy tudod, elnök úr, hisz épp ezért szeretnénk veled elbeszélgetni. Tanulni jöttünk Erdélybe, nem kinyilatkoztatni.
Rendben, mondta az erdélyi elnök, de előrebocsátom, hogy én jól tudom azt is, hogy mit kell ennem: csíki sertéstokányt.
Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter a bukaresti Digi 24 hírcsatornának adott interjút a román centenáriumi év apropóján. Jeszenszky arra a felvetésre, hogy elkerülhetetlenek-e a feszültségek Magyarország és Románia között amiatt, hogy a románok idén az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumát ünneplik, azt mondta: a józan és jószándékú emberek minden nézeteltérést képesek rendezni.
„Az elvakult nacionalisták nem képesek rá, de ők nem is érdekeltek a békében és a barátságban. A hatalomban és az agresszivitásban hisznek. Magyarországon senki, pontosabban a jóérzésű emberek közül senki sem hiheti, hogy a határok megváltoznak.
Négy részes sorozatban közöljük Parászka Boróka írásait az erdélyi sajtó állapotokról. És arról, hogy valami gyökeresen megváltozik az erdélyi magyar közéletben.
Az első rész arról szól, hogy krónikus pénzhiánnyal küzd a még létező erdélyi magyar sajtó jelentős része, de egy kis egyesület annyi pénzzel rendelkezik a magyar kormány döntése nyomán, amiből a legköltségesebb erdélyi médiumokat lehetne évekig működtetni, gond nélkül.
Tamás Gáspár Miklós:
Mihai Tudose román miniszterelnök ismeretes kijelentése arról, hogy a székely zászló mellett fognak lengedezni székelyek is, gyönyörűen beleillik abba a globális trendbe, amely a legmagasabb szintre emelte a soviniszta és rasszista durvaságot. Donald Trump amerikai elnök éppen azt mondta az afrikai államokról, továbbá Haitiról és El Salvadorról, hogy „shithole countries” (pöcegödör-országok): – s evvel hangos nemzetközi fölháborodást váltott ki
Rózsa Gyula: Legkésőbb kilencszáznyolcvan körül nyilvánvalóvá vált, hogy Korniss Péter nem népviseletet, nem folklórt, még kevésbé Erdély-nosztalgiát fényképez. Ha voltak addig csak honfibút és parasztromantikát látó hívei (mert bőségesen voltak), meg az előbbiekért munkáját idegenkedve fogadó gyanakvók (szintén bőségesen), azoknak csalódniuk kellett.