Az udvari újságíró és a Fideszes polgármester
Beszállt a székesfehérvári foci körüli vitába a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György is. A pénzben dúskáló székesfehérvári fociban annyira félrement
Beszállt a székesfehérvári foci körüli vitába a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György is. A pénzben dúskáló székesfehérvári fociban annyira félrement
Gellért András >Unokázós csalók áldozata lett a megalázott, lelkileg tönkretett egykori városvezető. Ez tegnap derült ki. A szerencsétlen férfi negyven
Gaál Péter
– Uram, mit szól hozzá, hogy a polgármester…
– Fejlődünk, kérem tisztelettel. Megyünk felfelé, mint a rakéta. Azelőtt egy stadionunk sem volt, most három van. Tizenkét kilátó, egyik éppen a házunk tetején, négy a buszmegállók váróján, a többinek pedig még dombokat is építettek, ha már eléggé el nem ítélhető módon az őseinknek pont ide az Alföldre kellett települniük. tovább
A Szabad Pécs híre szerint Pécsi önkormányzati ingatlanban tarthat a szokásos terembérleti díj (30 ezer forint) megfizetése ellenében a kormánykedvencnek nem mondható Transparency International (TI) magyarországi szervezete nyilvános és ingyenes lakossági rendezvényt. Még forróbb ez a hír attól, hogy a polgári aktivizmusról és állami korrupcióról szóló fórum másik szervezője a Páva Zsolt polgármester, Hoppál Péter és (eddig hallgatólagosan) Csizi Péter országgyűlési képviselők által Soros-kampányközpontnak bélyegzett pécsi Emberség Erejével Alapítvány.
Komám, te sokat ittál, mi? Nem baj az, mással is megesik, de most ne csináljunk semmilyen újságcikket, inkább kóstoljuk meg az én jó kis házi pálinkámat, mert megirigyeltelek. He-he…he… te már jóval előttem jársz, én meg olyan vagyok, mint a tapló, porzik a vesém…