Letartóztatott kapitány

Carola Rackete, a holland zászló alatt hajózó Sea Watch 3.  31 éves kapitánya menekülteket mentett hajójával a Földközi tengeren. Mivel heteken át nem engedték kikötni, úgy döntött, Lampedusa szigetén kiengedi utasait. Letartóztatták.

Ferenc pápa: ne a félelem irányítson

Jogosak és érthetőek a bevándorlókkal szembeni félelmek, ám ez nem gátolhatja a befogadásukat, nem veszélyeztetheti a mások iránti tiszteletet és jóindulatot – hangsúlyozta Ferenc pápa a migránsok és menekültek világnapján. A katolikus egyházfő szerint bűn, ha hagyjuk, hogy ezek a félelmek “befolyásolják döntéseinket, táplálják a gyűlöletet és elutasítást”.”

Az 1300 menekült nem az az 1294 menekült

. A hivatalos indoklás szerint nem azért nem értesítették a magyar embereket, mert el akarták titkolni előlük, hogy miközben milliárdokat költ a kormány a menekültek elleni uszításra, és Brüsszel elleni gyűlöletkeltésre, 1300 embert mégiscsak befogadtak. A magyar kormány azért nem mondta el a magyar embereknek, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet, mert nem akarta, hogy bántódásuk essen.

Menekül a migráncs

Ez itt a hét karikatúrája. A Der Spiegelben. Az online kiadásban is megjelent.
A szöveg azok számára, akik nem olvasnak németül:

– Ezek Európából Afrikába menekülnek?!?
– Magyarországon akarták letelepíteni őket..!

Ferenc pápa szerint a Szent Család is migráns volt

Látjuk sok millió ember nyomait, akik nem maguk döntenek az elindulás mellett, hanem akiket kényszerítenek arra, hogy elszakadjanak szeretteiktől, akiket elűznek földjükről. Ez az útnak indulás sokszor reménnyel teli, és jövőt ígér; sok más esetben azonban csupán egyetlen neve van az útnak indulásnak: túlélés. Túlélni az éppen aktuális Heródeseket, akik hatalmuk érvényesítése és gazdagságuk növelése érdekében gond nélkül kiontják ártatlanok vérét.

Szent kép: szállást keres a Szent Család, de nincs ki szállást ád

%d