Nem fizet a kormány

Egy nem nyilvános határozatában a kormány arról döntött, hogy a kormány alá tartozó szervek – néhány tételtől eltekintve – október

Continue reading

Bocsánat! Csak 2 évet késtek

Több mint két évvel a jogerős bírósági ítélet megszületése és egy nappal a Demokratikus Koalíció EP-választási sikere után a Miniszterelnökség közleményben kért elnézést, amiért valótlanságot állított az Altus Zrt.-ről.

„A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 17-én hozott jogerős ítélete megállapította, hogy a Miniszterelnökség – Lázár János 2015. március 23-án az Európai Bizottság elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez eljuttatott levelében – sajtóértesülésekre utalással valótlanul híresztelte, hogy az ALTUS Zrt. több szálon is összekapcsolódott a magyar olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportjával, megsértve üzleti jó hírét. A Miniszterelnökség elnézést kér a jogsértés miatt.”

Finnországnak, szeretettel

Hargitai Miklós

Finnország Európa legsikeresebb országa, és a finnek ezzel együtt szeretnek minket – illetve szerettek, amíg a magyar kormány közbe nem lépett.
„Magyarországnak nincsenek barátai és szövetségesei (…) elsősorban érdekeink vannak, és ehhez keresünk partnereket” (Kövér László)
„Az Európa-politika két eszköze a szövetségkötés és a konfliktusok felvállalása” (kormany.hu)

Az Orbán-kabinet kilenc éves kormányzása elvezetett oda, hogy Magyarországnak mára nem maradtak barátai (amennyiben barát alatt olyasvalakit értünk, aki baj esetén is kitart mellettünk). Egy még volt, őt épp most marja el mellőlünk a kormány.

Szakszerűség

Szili Sándor
“Rendkívül gyorsnak és szakszerűnek értékelte a szerdai dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter ” (Origó, május 4.) A szakszerű mentés szerves részeként mindössze egy hét kellett ahhoz a döntéshez, hogy az 55 tonnás Hableány kiemelésére képes egyetlen úszó daru, a 200 tonna teherbírású Clark Ádám e l i n d u l j o n Komáromból. A hajóbalesetet  nem az Orbán-kormány okozta. Ettől függetlenül ebben a gyors és szakszerű mentésben mintha lenne némi szerepe a rendszerüket képviselő illetékeseknek, élükön a belügyminiszterrel. Vagy legalábbis kellene. Kezdetnek akár az is megtette volna “nagyjainktól”, hogy ” KORMÁNYFŐ, ÁLLAMFŐ, HÁZELNÖK ÉS FŐPOLGÁRMESTER ARRA NEM VETTE A FÁRADSÁGOT, HOGY EGY 28 ÁLDOZATOT KÖVETELŐ BALESET HELYSZÍNÉN MEGJELENJENEK!” (Szíjjártó nem számít, mert az aztán csakugyan elképesztő lett volna, ha a dél-koreai külügyminisztert nem kíséri oda) Nna, talán majd legközelebb.

Hol a migráncs?

Lénárd László
Hát így állunk: “A felderített illegális határátlépések száma a válságot megelőző szintre csökkent, és ez az általános csökkenő tendencia folytatódik. Ez az Unió és tagállamai külső migrációs politikájának köszönhető – szó szerint ez szerepel az EU-s állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának záródokumentumában, amelyet valamennyi tagállami vezető egyetértésével fogadtak el, így Orbán Viktor is egyetértett a tartalmával és igennel szavazott.”
Akkor a Simpson család sorozatból szalasztott külügyér, a kereszténységet megszégyenítő hazugságokat és cselekedeteket tevő helyettes kormányfő, a bohózatba illő szózatokat tevő biztonságpolitikai szakértő mi a fészkes fenéről hablatyolnak.
Lehet, hogy a góré nem szólt….

Lehetnél populista

A kormány szándéka beszüntetni egy szakot, amely leginkább a nők társadalmi problémáival foglalkozik. Másnap pellengérre állít egy filozófusnőt, öregnek nevezve. Hol vagy, ellenzék, hogy profi módon megtámadd a kormányt azért, mert (lehetnél te is populista) gyűlöli a magyar nőket? A kormány folyamatosan támadja a 88 éves Sorost és most pedig a 89 éves Hellert. Hol vagy, ellenzék, hogy profi módon megtámadd a kormányt azzal, hogy (lehetnél te is populista) üldözi az idős embereket? Somogyi Zoltán

Ne legyen igaz a hír

Bencsik Gábor
Ha igaz a hír, akkor most eljött a pillanat, hogy a kormány politikáját támogató nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiek megvédjék a kormányt saját rossz döntésétől. 
Ha igaz a hír, az ELTE és a CEU illetékes vezetői huszonnégy órát kaptak egy olyan előterjesztés véleményezésére, melynek értelmében nem indulhat több képzés a társadalmi nemek, hétköznapi nevén a gender szakon. 
Ha igaz a hír, akkor szögezzük le, hogy egy egyetemmel, különösen húsba vágó kérdésekben nem szokás huszonnégy órás határidővel levelezni. Ez egyszerűen sértés, vagy ami még rosszabb, hatalmi arrogancia. Az egyetemen tiszteletre méltó emberek dolgoznak, akik a tehetségük mellett kemény munkával lettek azokká, akik. Kijár nekik, hogy időt kapjanak az álláspontjuk megfogalmazására.
Ha igaz a hír, akkor itt ráadásul alapvető tájékozatlansággal van dolgunk. A gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla. Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban. Márpedig megjelenik.

Még egyszer néven nevezem

Anoním Keresztény

Meddig vállalható fel a kormány egy-egy akciója? – teszik fel a kérdést abban a vitairatban, amelyet közösen készített három kormánypárti szervezet. A szöveg, amely Balog Zoltán leköszönő miniszter szerint hiánypótlóan valóságos kritikát fogalmaz meg a Fidesszel és személyen Orbán Viktorral szemben is, a NER-lovagok megmagyarázhatatlan vagyonosodásáról, a konszolidáció igényéről, az állandó harc mögötti bizonytalanságról, de még a közmédiában elhangzó lebutított üzenetekről is szól.

A vidék és a kormánypárt

Kormánypropaganda? Krumpliosztogatás? Korlátoltság?
Ennél kilátástalanabb a helyzet: a vidéki szavazók egyszerűen fel tudták mérni, mi történt velük, ha nem kormánypárti képviselőt küldenének a parlamentbe.

Nigel Farage Brexit-plakátját másolja a kormány

Új migrációellenes plakátkampányt indított a magyar kormány, a poszterekhez pedig ugyanazt a fotót használták, mint amivel az EU-ellenes, asz Unióból való kilépést követelő brit UKIP párt 2016-ban a Brexit mellett kampányolt. Egy kivétellel: a képről kiphotoshoppolták az egyetlen női arcot. (euronews)

%d