Milyen nyelven értenek a kutyák?

Hell István
Fiatal, huszonéves tanár koromban egyszer, a hetvenes években, az öcsödi általános iskolába vetett a jó sorsom. Akkor még állt a híres-neves Gödörköz, a falu végi cigány telep, ahol főleg másár és kisebb részben csurár oláhcigányok éltek. Az iskolában is voltak bőven cigányok, bár a felső tagozatba nem mindenki jutott fel. Gyakran előfordult, hogy becsengetéskor egyik-másik gyerek még hiányzott az óráról. 
Ilyenkor én valamelyik kollégámat megkértem, hogy (szívességből) helyettesítsen egy kicsit, én pedig biciklire pattantam, és kikarikáztam a Gödörközbe. Ott összeszedtem a csibéimet, és hoztam magammal őket az iskolába. 

Szkin

Hell István
Én nem tudom, hogy lehet-e a Jobbikból a korábbinál mérsékeltebb politikai mozgalom, illetve párt. De örülnék neki, ha lehetne (annak meg még jobban, ha lenne is), ahogy a korábbi spanyol francoista szélsőjobb, és az olasz neofasiszta párt is képes volt a centrum felé nyitni. A pártok képesek a változásra jó irányban, és rossz irányban is. A rendszerváltó, anarcholiberális Fideszből néhány év alatt lett “illiberális”, etnonacionalista párt. Azt a kérdést pedig már senki nem merné feltenni, hogy “kommunista kutyából lehet-e demokratikus szalonna?”, mert mindannyian demokratikus pártnak tartjuk az MSZP-t, még akkor is, ha más pártokra szavaztunk. 
Igaz, a Fidesszel nem is olyan titkos szövetségben fennmaradt a Thürmer-féle Munkáspárt is, de jelentéktelenné vált. Úgyhogy reménykedjünk benne, hogy az egykori szkinhed Roy (Sneider Tamás) pártja is jó irányba mozdul el, miután megszabadul Toroczkaiék kriptofideszes szélsőségeseitől.

%d bloggers like this: