Időszerű: Magyarország Alaptörvénye

Serény Péter
Tessék fellapozni! De ne azt nézzék, ami írva vagyon…
Hallgatom a magas bírói hivatal vezetőjének beszédét, a hangfelvétel és a dikció tiszta, de amikor emlékeztetőnek lejegyeznék pár sort, a golyóstollam elmarad a szövegfolyam sodrától. Sebaj, ahol a szónok épp Magyarország Alaptörvényét idézi, megvan a mankó: a hivatalos alkotmányszöveg. Kikeresem a megfelelő mondatokat, kijelölöm, számítógépre másolom, aztán elkalandozó figyelemmel kezdek más helyeken is bele-beleolvasni az Alaptörvény szövegébe.

Hajléktalan törvény

Halász Géza: Hajléktalanok
A társadalmi gondoskodás csődjének minősítette a Magyar Szociális Fórum azt, hogy a lakhatási jog helyett a hajléktalanság tilalmát iktatták alaptörvénybe Magyarországon, és miközben továbbra is megengedik, hogy kilakoltassák az embereket, és tömegesen gyártják a hajléktalanokat, megtiltják nekik, hogy hajléktalanként éljenek ahol tudnak. A kormánytöbbség utat nyitott a hajléktalanokkal szembeni adminisztratív fellépés előtt azzal, hogy alaptörvénybe iktatta a közterületen való életvitelszerű tartózkodás tilalmát anélkül, hogy lakhatást biztosított volna annak a több tízezer embernek, akinek feje fölül elvették a fedelet és az utcára tettek. A Fidesz-KDNP és a Jobbik összefogásával született törvénykezésben szó sem esik szociális lakásról, népi lakásépítésről, lakhatást is magában foglaló bérek biztosításáról, emberhez méltó megélhetésről, társadalmi gondoskodásról. Arról esik szó, hogy életvitelszerűen akkor sem lakhatnak közterületen, ha ugyanazok kényszerítették őket az utcára, akik most megtiltották nekik, hogy ott éljenek – írja az MSZF.

Ha van pokol, odajutsz!

Schilling Árpád

Orbán be fogja tiltani a hajléktalanságot, mert szerinte a közmunka mindenki számára lehetőség, ráadásul tisztességes bevételt ad. Aki meg mégis utcára kerül, annak van elég hely az ellátórendszerben. Színtiszta fasiszta logika: a hajléktalan csúnya és koszos, arra emlékeztet minket, hogy szerencsétlenek vagyunk, vagy bármikor azzá lehetünk, ezért jobb eltakarítani az ilyen gyomorforgató mocskot az utcáról.

Eb ura fakó

Az állampárt tehát már a saját törvényeit sem tartja be azért, hogy saját kizárólagos hatalmát, ha kell, jogellenesen is biztosítsa. Ehhez asszisztál most fejét lehajtva az Együtt. Vajon milyen csodára várunk még, hogy kimondjuk: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat?

%d