„Csak dekadens ne legyél!”

Frank Iván
Bob Dinnyés, pályája kezdetén így nevezte el a média, merthogy egyszál gitárral, szájharmonikával hasonló dalokat énekelt kezdetben, mint Bob Dylan. Az „átkosban” ezt a műfajt polbeatnek, vagy protest songnak nevezték. Karrierjét a Karrier című Veress Miklós szövegére írt dalával indította. Voltak, vannak saját szövegei, de ma ott tart, hogy szinte nincs olyan magyar költő, akinek a költészetét ne ismerné, és valamelyik versére ne írt volna dallamot. És legtöbben Dinnyés Jóskaként emlegetik.

Bölcsület

Dinnyés József: “Elszaladt ez a hét is. BÖLCSÜLET címet adta Somlósi barátom új lemezemnek, ami talán könyvének címe is lesz. Minden napom egy forgatókönyv írásával telik. A Facebook oldalain itt-ott már közzétettem néhány Költőköszöntőt. Arra gondoltam, hogy egész esztendőben kellene köszönteni a születésnapjaikon a költőket verseik megszólaltatásával. Mivel háromszáz költő verseit zenésítettem meg, ezért havonta 12 embert szeretnék köszönteni. Március végéig elkészítem a hangfelvételeket is. Holnap kezdődnek a felvételek. Ezen a héten megérkezett a Dallamos közérzetem. A Grundrecords terjeszti.”

Dinnyés Józsefnek

Úgy énekeltél, ahogy valamikor ez a műfaj elkezdődött. Kis kocsmákban, bárok sötétjében, lakások, kunyhók szögletében. Az emberek között megjelent egy varázsló. Zenevarázsló. Lélekvarázsló.Nem számít, hogy hol történt ez.

%d