A 150 éves Népszava nem áll meg, továbblép
1873-ban, 150 évvel ezelőtt jelent meg jogelődjének, a Munkás Heti-Krónikának első száma, innen datálja évfolyamszámozásában is az alapítását a legnagyobb
1873-ban, 150 évvel ezelőtt jelent meg jogelődjének, a Munkás Heti-Krónikának első száma, innen datálja évfolyamszámozásában is az alapítását a legnagyobb
Ungár Tamás >Huszonhetedszerre is kivégzik a javaslatot, a Fidesz ennyire ellenzi az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Akár arra is lehet következtetni,
Interjú Győrffy Dóra közgazdászprofesszorral, az MTA doktorával. >Doros Judit Népszava >Mi a gond az akkumulátorgyárakkal? Az, hogy nemcsak környezetrombolóak, de
Ivánkai Márk >Klubrádió >Gábor György vallásfilozófus letörölte saját profilját a Facebook-ról. Elmondása szerint azért döntött így, mert nemtelen támadások érték
Pápai Gábor mai rajza a Népszavában: Deutsch Tamás stadionüzemeltetés-tant tanít majd egy egyetemen
Zöldi László >Szegedi barátom ellentmondást rótt fel. Ha már a kilépése óta kétszer is írtam Ujhelyi Istvánról, vajon mivel magyarázható,
Túlélünk, ha beledöglünk is – jelentette ki Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, aki a Népszavának adott interjúban beszélt belső vitákról, titkos
Králik Emese >Hat-hét köbkilométer az éves deficit. Ez nagyjából annyi, mintha a Balatont évente háromszor lecsapolnánk – mondja Kajner Péter,
Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben – jelentette be Puch László, hogy megválik az újságtól, melynek kiadóját a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta. A Népszava új tulajdonosa Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.
Ezúttal inkább arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a mai napon, amikor az egész hazai sajtó boldogan rágja a semmire sem jó képviselői vagyonbevallások gumicsontját, a Népszava egy olyan címlaptörténettel jelent meg, amely precízen összerakja – cégnevekkel, bevétel- és osztalék-adatokkal, a Simicska Lajos nevű stróman kiválásának következményeit is bemutatva -, hogyan vált szép csöndben multimilliárdossá az „üzleti ügyekkel nem foglalkozó” Orbán Viktor családja a miniszterelnök 2010 óta tartó országlása alatt.
Tessék mondani, hihető a 444. sztorija, hogy közvetve (állami hirdetések révén) Orbán Viktor finanszírozza a Népszavát? Egy olyan újságot, amelynek online kiadásán ezek a címek vannak: Ingyen busz viszi a Fidesz híveit a Békemenetre, Simonka már iskolásoknak is osztogatja reklámpólóit (A fideszes politikus korábban óvodásokat lepett “ajándékaival). Tiborcz rémülten menekült a kamera elől (videó). Márki-Zay Péter nem hagyja magát. Kiderült: Semjén a repülés szerelmese, és “luxusvadászik”.
A 444 ugyanis azt állította, hogy Orbán Viktor személyesen állapodott meg Puch Lászlóval, az MSZP egykori pénztárnokával a Népszava napilap finanszírozásáról.