A Demokratikus koalíció az Európai Szocialisták szövetségének tagja lett
A Demokratikus Koalíció közleménye: Gyurcsány Ferenc is beszédet mondott az Európai Szocialisták Pártjának mai kongresszusán, ahol közfelkiáltással választották teljes jogú
A Demokratikus Koalíció közleménye: Gyurcsány Ferenc is beszédet mondott az Európai Szocialisták Pártjának mai kongresszusán, ahol közfelkiáltással választották teljes jogú
Jabronka Richárd ellenszel.hu Rónai Sándor, a DK-EP képviselője bejelentette: az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordulnak az uniós pénzből vásárolt, túlárazott
A Demokratikus Koalíció közleménye Az Orbán-kormány leépítette a 2010 előtt még működő demokratikus magyar jogállamot. Többek között ez az egyik
Gréczy Zsolt >Olvasom Vágó István posztját, amely egy hangfelvételt tesz közzé, ahol Bolgár György ráhagyja egy hallgatóra, hogy Gyurcsány Ferenc
Fábián András >Egyik barátom, aki nagy műveltségű és széleskörű ismeretekkel rendelkezik Kína és a kínai kultúra területén (is), szóvá tette,
Lovas Zoltán
A DK nem azért jött létre, mert GYF duzzogott a csúnya MSZP-re, hanem azért, mert az MSZP egyszerűen alkalmatlannak tűnt arra, hogy a puszta kohabitáláson túl másra is fussa tőle a kibontakozó orbáni időkben. A DK kezdeti időszakában a kis párt első embere, motorja, s ha éppen bakizott, hát átka is egyben GYF volt. (Ez mára megváltozott, már nem egyemberes, és nem kispárt, hanem normálisan működő középpárt lett.)
Nagy Antal Tibor
Tavaly ősszel a Demokratikus Koalíció – a Jobbikhoz hasonlóan – az Orbán-rezsimmel szembeni ellenállást hirdetett, de még a téli, túlóratörvény elleni tiltakozósorozat sem tudta kiemelni Gyurcsányékat a számost tiltakozó párt és szervezet közül.Nehéz helyzetből jobbára meglepő húzással lehet kikeveredni, ez történt most a Demokratikus Koalíció esetében is: mind személyi, mind tartalmi szempontból képesek voltak újítani, pontosabban az újdonság látszatát kelteni.Merész döntést hozott a DK, amikor Dobrev Klára listavezetősége mellett döntött.
Kereszty András
Orbán Viktor vezénylő tábornok ismét sikerrel tudta harcba dobni fegyelmezett választóinak seregét. Most már tudjuk az utolsó két választás tapasztalatai alapján, hogy a nagy részvétel a kormánypártnak kedvez. Mert, ha baj van, elindulnak a testvéri tankok, és legyalulják a választó körzeteket.
De Orbán homlokán mégis megjelenhetnek a ráncok. Ezen a választáson megjelent két új erő.
Kereszty András
Lehet, hogy szerelem szülte annak idején az elnevezést. A DK azért DK, mert Gyurcsány imádta a feleségét. Dobrev Klára, DK. A monogramhoz csak ki kellett találni egy párt nevet, amikor az ex-miniszterelnök szakított az MSZP-vel. A baj csak az volt, hogy Gyurcsány maga lett a DK nem pedig Dobrev Klára. Mert Gyurcsány ilyen. Alfahím. Ha politikai ellenfele Bétahímmé degradálja, akkor küzd, összeakasztja vele a szarvát. Ő majd küzd. Az asszony maradjon a konyhában. Még akkor is, ha jól fest, ha politikus alkat, ha intelligens, ha jól beszél. Klára, maradj itthon, én majd harcolok.
Tizenvalahány évnek kellett eltelni ahhoz, hogy Dobrev Klára ott hagyhatta a lábasokat és színre léphetett.
Homonnay Gergely
Bissau-Guinea erős és büszke ország: még magyar mértékkel is óriási a korrupció, amikor ott jártunk, volt egy darab kórház az országban, ahová az emberek halni jártak, mert se gyógyszer, se orvos, se ápoló. Én nem mentem be a kórházba, a híres színésznő, akivel voltunk, viszont igen (nem taggelem be), de jött is ki egy fél óra múlva a könnyeivel küszködve. Ott sírt, mert életében először – és remélhetőleg utoljára – haldokolni látott egy kisbabát, akit Európában meg lehetett volna menteni.Ebből az országból érthetően nagyon sokan el akarnak menni.
Mi késő este indultunk vissza Lisszabonba a TAP gépével. A reptér épülete előtt tömegével várakoztak a helyiek. Nem is értettem, miért, hiszen egy repülőre nem lehet csak úgy fellógni.