Posted by Stanik István
>Egy nagyváradi tehetséges zongoraművész megkísérelte megdönteni a leghosszabb egyéni zongorázás világrekordját, hogy olyan ismertséget szerezzen, aminek birtokában megvalósíthatja álmát, létrehozhatja szülővárosában a zenetörténeti múzeumot. Hetvenhét órát, több mint három teljes napot játszott egyfolytában, ha szervezete nem hagyja cserben, akkor nem adja fel, de meg kellett állnia, így a rekordot nem sikerült megdönteni ugyan, de kiemelkedőt teljesíteni igen.
Mifelénk az a mondás járja, hogy ha valaki kiemelkedik a környezetéből, nem néznek fel rá az emberek, hanem visszabunkózzák a tömeg szintjére. Nincs ebben semmi különös, hiszen a meritokráciát már hírből sem ismerő világunkban, ahol a tudásnak, tehetségnek, az alázatnak, a szorgalomnak, a bátor közösségi tenni akarásnak nemhogy becsülete nincs, de inkább lúzernek tekintik azt, aki még hisz ezekben a divatja múlt értékekben, ahol az uborkafára felkapaszkodott kliensek jelentik a mintát a boldogulásra, ott már szinte természetesnek tűnik ez a visszahúzó erő.
Még mielőtt azt gondolhatnánk, hogy már nem lehet változtatni ezen az egyre inkább tartalom nélküli formát öltő világunkon, néha jön valaki, aki nem volt ott, amikor a közösség a beletörődés mellett döntött, és tehetségét, tudását, megtoldja szorgalommal, szakmai alázattal, közösségi tenni akarással, célokat tűz ki maga elé, és megpróbálja a legtöbbet kihozni magából, hogy megvalósíthassa azokat. Nem vesz tudomást az „úgysem fog sikerülni” kishitűekről, a saját tehetetlenségüket kompenzáló ellendrukkerekről, az uborkafára felkapaszkodott senkik betartásairól, bátran kiemeli fejét a tömegből, egyre feljebb, ahová nem érnek el a visszabunkózó kezek. Ezen a szinten megtörténhet a csoda, egyre többen néznek fel rá tisztelettel, megbecsüléssel, empátiával, szolidaritással, szeretettel.
Nem sikerült a világrekord, de megtörtént a csoda, amire sokan vártunk. A Facebookon özönlő lájkok és gratulációk százai, a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet hangján fogalmazott hozzászólások bizonyítják, létrejött egy közösség, amely felnéz a teljesítményre, amelynek a divatja múlt emberi értékek fontosak.
Adventi időkben a várakozás néha beteljesedik,
Bár a világrekord szempontjából csak az eredmény számít, a „részvétel”, az elhatározás bátorsága, a majd 78 órás helytállás ebben az esetben is tiszteletet érdemel. Thurzó Zoltán,így is a váradi magyar közösség hőse lett, méltó utódja a legendás zenész elődeinek. Szeretett nagyapja, „a nagyváradi zenei élet apostolának” nevezett Thurzó Sándor is büszkén tekinhet le unokájára a mennyei zenekarból.
Biztos vagyok benne, hogy a Zenetörténeti Múzeum, a nagyváradiak összefogásával, világrekord nélkül is, megvalósul!
Címkép: Thurzó Zoltán kisérlete