Gyíkleső

Posted by

Gaál Péter
>Még ez egyszer, utoljára megpróbálom elmagyarázni. Tegnap törölt a facebookon egy – amúgy nagyon jó – ismerősöm, akit valóban ismerek, mert nem osztottam a véleményét se Trumpról, se a világ gyíkember-keverékek általi irányításáról. Mára visszajelölt, és azzal indokolta a tegnapit, hogy dühös volt. Minthogy ez jelenség, írok róla. Szigorúan egyes számban – ÉN semmit nem szánok se szentenciának, se kötelező verdiktnek, és nem is fogok szánni -, szigorúan véleményként.

Mellesleg MINDEN kijelentés vélemény. Minden. Gyíkoktól a nemgyíkokig.

Amikor először találkoztam a kijelölősdivel, mélységesen megdöbbentem. Született naiv vagyok, ha eddig nem tudták volna. Kérdeztem én már meg kurvától, hogy mi a foglalkozása – talán még némely kuratóriumi elnököktől is képes volnék megkérdezni -, legutoljára egy cigány eladólánynak szerettem volna azzal bókolni, hogy milyen szép színe van, esküszöm, fel se merült bennem a származása – soha nem merül fel, nálunk otthon soha nem volt beszédtéma, és ez rögzült bennem -, csak a furcsálló pillantásától esett le a tantusz.
Tehát anno, még a hamvas szüzesség állapotában arra lettem figyelmes, hogy egy régi barátom pszichológus nővére, akivel negyvenöt éve szinte naponta találkoztam, törölt. Nem értettem. Nem láttam okát, míg rá nem jöttem, hogy a konkurensévé lett pszichológiai társaság egyik tagja, akire akkor kezdett fújni, ismerősöm. Megkérdeztem, talált, süllyedt. Nehezen fogtam fel, hogy a személyes ismeretség MÚLTBAN kezdődött, tehát MEGVÁLTOZTATHATATLAN ténye miképpen negligálódik bármivel.

Ilyenképpen. Nem tetszik a pofája, vagyis… NEM TETSZIK, AMIT MOND. Mást mond, mint én.

Aztán, mi tagadás, én is beleestem ebbe a hibába. Rossz szokások ragadnak. Mára azért talán sikerült arra redukálnom, hogy csak akkor törlök illetve tiltok, ha nyilvánosan elkezd sértegetni valaki. Akkor nincs pardon.

De azért ez a közösségioldal-titulus, hogy “ismerős”, illetve a logikus “ellenkezője”, megérne egy misét. Nem erről szól ez rég, hanem ugyanarról, amiről az egész “valóságunk”.

Az a világ, amiről az ember gondolkozik, és amire reflektál, nem ugyanaz a világ, mint amiben él. Soha nem is volt az. Nem is lesz az. Nem lehetséges.

Csak a szándékok kérdésesek.

Ha szűrni akarnak, soha ne vonatkoztassanak el annak az embernek a személyiségétől, legyen az a miniszterelnök vagy a sarki pék, akitől az “információt” nyerik. A maguk személyiségétől végképp nem vonatkoztassanak el. Ráadásul ezek – a képek – keverednek. Nem látunk tisztán, nemhogy nem teljesen, hanem teljesen homályosan látunk. Tükör által, de még ez a tükör is torzít, tudniillik…

… mi magunk vagyunk.

Hogy aztán a gyíkok, a tudjukkik, akik esetleg maguk is gyíkok, sőt ők aztán igazán, a delfinek, a Bilderberg-csoport (ezek mindig jokerlapok), a szabadkőművesek, a szabadkőműves tudjukki gyík bilderbergek, vagy a László András felvázolta démonok, édesmindegy. El lehet szépen, ügyesen tölteni az időt ilyesmivel, másra nem alkalmas. Addig se nézünk tükörbe, se így, se úgy, se ebbe, se abba, ami a fürdőszobában lóg a falon.

Az is mindegy, hogy ki csalt és miben. Most úgyis ez a téma. Mindig csalnak. Valakik mindig csalnak. Itt is a szándékok a kérdésesek. Van viszont, ami NEM kérdéses: az irány. Nem az, hogy ez az irány “jó”, vagy “rossz”, hanem, hogy merre. Ceglédre vagy Nagykovácsiba, függetlenül attól, hogy melyiket tartják a “helyes” iránynak, azaz hova szeretnének jutni.

Nem mindig oda jutunk. Minél jobban szeretnénk, annál kevésbé jutunk oda. MOST MÁR messze van Kolozsvár, mondta az egyszeri góbé.

Itt van ez az amerikai elnökválasztás. Joe Biden nyert. Valahogyan. Így vagy úgy. Ha csalással, csalással (bár a csalás, mondom minden statisztikusi képzettség nélkül, minél nagyobb az összlétszám, annál kevésbé kivitelezhető úgy, hogy az érdemi módon befolyásolhassa a végeredményt, értsék bele az elhíresült 1947-es magyarországi – úgynevezett “kékcédulás” – országgyűlési képviselőválasztásokat is), ha másképp, másképp, javaslom figyelmükbe Lenin mondását a frontkatonák választásáról. Nem ez a lényeg.

A tendencia a lényeg.

Se a gyíkok, se a hamisítók, se a tudjukkik nem képesek mást szolgálni, mint a történelmet. Azt a rendszert, amiben játszanak. Ha a “csalás”, vagyis a bármi szembe megy vele, a történelem korrigál. Önöknek, amennyiben feltétlenül kíváncsiak az ilyesmire, csak annyi a dolguk, hogy ezt a korrekciót a megfelelő helyére illesszék, vagyis eldöntsék, hogy korrekció-e, avagy…

… kisiklási kísérlet.

Amerika csúszik lefelé, úgy Dabljútól, (W:Bush) írja valaki. Az utóbbi tíz évben. (Jó az húsznak is, ha tőle számolunk, és szeretjük a kerek számokat.) Már mindegy, hogy egy pojáca vagy egy szenilis vénember. Szerintem Amerika még nincs hatalma zenitjén. És szellemileg? Szellemileg a jó ég tudja, valaha ott volt-e. Kérdés, mi az etalon. Ha szabad véleményt formálnom, akkor itt is a KORJELENSÉGEK dominálnak. Nem országjelenségek, hanem korjelenségek. Globális ez vagy az, nézőpontja válogatja. A korok.

De, hogy az elnökök. Ezeknek a “választási” rendszereknek az a rákfenéje, hogy nem alkalmasságot mérnek, hanem MEGFELELÉST. Már a jelölésnél kezdődik. Kinek? Kinek kell megfelelnie a jövendő elnöknek? Mindenekelőtt a szponzoroknak. Aztán szintén a szponzoroknak. A “nép” csak a legalitás látszatához szükséges. Ez az etetés része, nálunk is. Innentől marketing, ami pedig a választópolgárokat illeti, válogatás az adott kínálatból. Azokból, akik megfeleltek valakiknek.

Az Egyesült Államoknak volt alkalmasabb és kevésbé alkalmas elnöke. Mindenféle volt, véletlenszerű eloszlásban. Ulysses Simpson Grant tábornok például, a szecessziós (polgár-) háború uniós főparancsnoka totálisan alkalmatlan volt, emellett idült alkoholista, és ez a hadviselésén is nyomot hagyott, ki is kezdték érte a Kongresszusban, még mint főparancsnokot. (Republikánus) elnöksége nyolc éve a hivatali korrupció virágzásának időszaka volt. Meg az indiánháborúké, gazdasági válságé. Végül torokrákban halt meg, két ciklussal később, hogy hivatalát letette.

Hja, kérem, az alkohol.

De a tendencia – a korkövető tendencia – független az elnököktől. Ha nem sorolnak be, megbuknak, lelövik őket, meghalnak maguktól, jön utánuk egy olyan, aki besorol. Amerika NINCS még a zenitjén. Ebből a szempontból, persze. De közel van hozzá.

És aztán?

Aztán jön egy másik birodalom. Legalábbis ez fog látszódni, ameddig az entrópia fel nem számolja.

Megy minden a maga útján. Semmi különös.