Posted by Serény Péter
A trianoni békeszerződés 100. évfordulójának a honi megemlékezései apropójából felötlött bennem 1 (egy) találós kérdés. Ide írom: a rendszerváltoztatás (1989) előtt időkben, volt-e magas állású magyar állami vagy pártvezető, aki nyilvánosan beszélt Magyarország trianoni veszteségeiről?
Tudom: miféle kérdés? – hisz sok egyéb mellett a „trianonozás” is tabusítva volt, ugyebár. Tehát: volt-e, aki ezt a tabut megtörte, vagy sem, és ha volt: ki volt az, és mikor?
Szabad a gazda?
Meglehetős feltűnést keltő pillanat volt az, nem egészen két hónappal Trianon 55. évfordulója után. Aki megtette, hogy beszélt, mégpedig a világ nyilvánossága előtt a mi trianoni traumánkról, az (gondolnád-e?): Kádár János volt. Ez egészen pontosan 1975. július 31-én történt, a ma már nevezetes helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet csúcs szintű záró szakaszának második munkanapján, a finn fővárosban. Ekkor ott Magyarország mellett további 34 ország, köztük a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok és az ugyancsak észak-amerikai Kanada, továbbá Európa (Albániát és Andorrát kivéve) összes államának vezetői voltak jelen. A másnapi, 1975. augusztus 1-i Népszabadság (és a többi, országos napilap) teljes szövegében közölte a magyar küldöttséget vezető Kádár beszédét. Benne, az alábbi, fontos részlettel:
„Mi annak a magyar népnek a küldötteiként veszünk részt ezen a történelmi jelentőségű tanácskozáson, amely államot alapítva 1100 éve él a Duna—Tisza táján, Európa közepén, így múltunk és jövőnk egyaránt az itt élő népek sorsához kötődik. Meggyőződésünk, hogy Európa minden népének legfőbb kívánsága a béke. Ha lehetséges, még fokozottabban így van ez a magyar nép esetében, amely évszázadokon át a hadak útjának kereszteződési pontján élt és mérhetetlen véráldozatokat hozott, hogy fennmaradhasson és megőrizze államát a fenyegető pusztulással szemben. Századunkban, az első világháború hiábavaló áldozatai után a vesztes Magyarország területe a korábbinak egyharmadára csökkent, a második világháborúban, urai bűnéből a rossz oldalon vérezve, elvesztette felnőtt lakosságának 8 százalékát és az ország romhalmazzá vált.” Ezt szó szerint idézve Romsics Ignác egy tanulmányában hozzáfűzte: „mondotta kül- és belföldön egyaránt jelentős figyelmet kiváltva.”
A történész tanulmányának a címe ez volt: „Trianon és a magyar politikai gondolkodás” (l. Limes – Tudományos szemle, 23. évfolyam – 2010 / 4. szám.) Ebben Kádárnak a nemzeti kérdés az idő tájt körvonalazódó új megközelítésével és a szomszédos országokkal szemben követendő differenciált magyar külpolitika melletti, több nyilatkozatban megfogalmazott kiállásával összefüggésben írja Romsics Ignác, hogy: „Ezek közül legnagyobb visszhangot az 1975-ös helsinki konferencián elmondott beszéde váltott ki, amelyben életében először utalt Magyarország I. világháború utáni területi veszteségeire, és először szólt büszkeséggel arról a hosszú állami múltról, amelyre a magyarság visszatekinthet.” Nem szerettem volna kiemeléssel belenyúlni az idézetbe. De fontos mozzanat: Kádár János „ÉLETÉBEN ELŐSZÖR UTALT MAGYARORSZÁG I. VLÁGHÁBORÚ UTÁNI TERÜLETI VESZTESÉGEIRE, és ELŐSZÖR SZÓLT BÜSZKESÉGGEL ARRÓL A HOSSZÚ ÁLLAMI MÚLTRÓL, AMELYRE A MAGYARSÁG VISSZATEKINTHET.”
A Helsinkiben történteket mérlegre téve, Romsics Ignác ezt írta a továbbiakban: „A helsinki konferencia záródokumentumát egyébként Magyarország és szomszédjai egyaránt megelégedéssel fogadták. A szomszédok azért, mert rögzítette a határok erőszakos megváltoztatásának a tilalmát, s ezzel újabb garanciát kaptak határaik sérthetetlenségére. Magyarország pedig azért, mert az eszmék szabad áramlásával foglalkozó ún. harmadik kosár alapján jogalapot kapott az anyaország és a határokon kívüli magyarság közötti kulturális kötelékeknek az erősítésére.” Ez utóbbi gondolatot tovább fűzve a történész a tanulmányában emlékeztetett arra, hogy: „Az 1972-ben módosított alkotmány elismerte a kisebbségeket kollektívumként, s rögzítette jogukat anyanyelvűk ápolásához és nemzeti kultúrájuk megőrzéséhez. Nem kétséges, hogy ezzel a megváltozott belső politikával a párt példát akart mutatni a szomszédos országoknak, amelyektől hasonló bánásmódot várt el az ottani magyarokkal szemben. Az 1980-as XII. kongresszuson Kádár ezt explicit verbis is megfogalmazta, „…nálunk, Magyarországon a különböző nemzetiségű emberek, a lenini nemzetiségi politika elveinek, törvényünknek és alkotmányunknak megfelelően teljes jogú állampolgárként élnek, dolgoznak és boldogulnak. Ugyanezt kívánjuk a határainkon túl élő magyarok számára is”.
Illusztráció: A Népszabadság 1975. augusztus 1-i címoldala. Kádár életében először beszélt a trianoni veszteségünkről.