Előtte…

Gaál Péter
– Nem, nem mondhatjuk ki, hogy Simicskának nincs atombombája. Csak azt, hogy eddig nem használt ilyet. Úgy általában is javaslom Önöknek az „állító módban arról beszéljünk, amit tudunk” alapelvet. Amikor valaki lát Skóciában a vonatablakból egy fekete bárányt, se azt nem jelentheti ki, hogy Skóciában a bárányok feketék, se azt, hogy van egy bárány Skóciában, ami fekete, legfeljebb azt, hogy van Skóciában egy bárány, aminek az egyik fele fekete.
– Nem, nem jó (nálam a „jó” definíciója: a helyzetnek megfelelő), illetve nem méltányos kívánság, hogy „határon kívüliek ne döntsenek a sorsunkról”. Két okból: 1. nem elég radikális, tudniillik az én sorsomról egyetlen máshonnan átjelentkezett se döntsön, csak az, aki abban a választókerületben lakik, ahol én, 2. túl radikális: ki képviselje a határon túliak érdekeit, ha nem az anyaország? Tehát igenis szavazhassanak a határon túli magyarok, de… de ne egyéni képviselőkre, hanem… és ezért, és csak ezért mondom, hogy EBBEN A RENDSZERBEN mégse szavazhassanak: ugyanis kizárólag valamelyik politikai pártra tehetnék. Hiába, hogy csak listára. Ez a szokásos félút. Jó is, meg nem is. Szavazhassanak, de kizárólag egy egyszerű összeadással kiszámítható többséggel megválasztandó, pártfüggetlen államelnökre, aki a mai miniszterelnök jogkörével bír (pontosabban azzal a miniszterelnökével, akinek a hatalomgyakorlása egy valódi alkotmányon nyugodna, és valóban független hivatalok ellenőriznék és ellensúlyoznák). ABBAN A RENDSZERBEN ugyanis a Parlament azt a funkciót tölti be, amiért létrejött: a kormány és a népképviselők közti konszenzusra törekvését, ahol a nép képviselői nem pártalapon, hanem személyes alapon kerülnek az Országgyűlésbe. És csak azok választják meg őket, akiket képviselniük kell.
– Egyetlen összehasonlítás se állja meg a helyét a 2010 előtti időkkel, hacsak nem akarunk a „ha a nagypapámnak pin*ja lett volna, a nagymamám lett volna” hibájába esni. Mindenekelőtt azért, mert 2006-2008 között az 1929-es nagy gazdasági világválság utáni legnagyobb gazdasági világválság volt. Aztán azért, mert a Fidesz-statisztikák enyhén szólva nem fedik a valóságot. Se a közvélemény-kutatásaik, se a kimutatásaik. A hétszázezer „teremtett” munkahely zöme közmunkahely, azaz rabszolgamunkahely éhbérért, lett ugyanakkor körülbelül ugyanannyi tartósan külföldön munkát vállaló magyar, szebb kifejezéssel gazdasági menekült, csúnyább kifejezéssel migráns. Az állítás egyik fele úgy igaz, hogy nem igaz, a másik felét pedig elhallgatják. Nem mi vagyunk bezárva, hanem az ajtó. Ilyenkor mindig Nur Muhammad Taraki hajdani afgán elnök jut az eszembe, aki úgy küzdött az analfabetizmus ellen, hogy egyszerűen lebombáztatta a falvakat. Tény s való, jelentősen kevesebb lett az analfabéta. Az államadósság csökkenése, a nemzetközi tekintély növekedése, az infláció mértéke, a közműszámlák (világpiaci árakhoz viszonyított, csak ezt nem teszik hozzá) csökkenése nettó hazugság, annak ellenére, hogy az Orbánhoz hasonló voluntaristák, demagógok és demagógiára fogékonyak körében Orbán értelemszerűen sokkal népszerűbb, mint az elődei voltak, az inflációt lehet úgy számolni, hogy csökkenjen, a közműszámlák tényleg kisebbek, de nem ahhoz képest, hogy állami szabályozás nélkül mennyit kellene fizetni, hanem az előző állapothoz képest, és így tovább. Az államadósság pedig nőtt.
– Senki se tételezzen fel a hivatalok részéről vasárnap semmiféle korrektséget. Ezért olyan az összetételük, amilyen, nem a korrektségért. Ha van egy választási bizottságban két ellenzéki és tizenhárom kormánypárti, mit gondolnak, képes lesz az ellenzék az összes mozgóurnát ellenőrizni? Vagy mindent, ami ott folyik? Ha levélben lehet szavazni, mit gondolnak, a helybéli határon túli kormánypárti aktivisták nem csinálnak azt, amit akarnak? Nem beszélve arról, hogy a levelek is a kormányhű NVB-hez érkeznek. Apropó, jut eszembe, épp ma olvastam, hogy utóbbi számítógépei nem győzik az átjelentkezések regisztrálását. Végül is mindegy. Már Sztálin elvtárs megmondta, hogy őt nem a szavazók érdeklik, hanem a számlálók. De mindez az ellenzék hibája is! Ó, kedves, naiv honfitársaim. Ki mondta, hogy hiba!? Ugyan vessenek egyetlen pillantást például az LMP visszaléptetéseire. Nem értem! Hogy a Jobbik aktivistái már véres utcai harcokat vívnak a Fideszéivel? Ki mondta, hogy a Jobbik ellenzék? Hát ők! Ó, kedveseim. Kérdés, MINEK az ellenzéke. Jusson ilyenkor eszükbe Alekszandr Galics Táncdala:
„Fehér kenyéren sűrű ikra,
És forrón hulló könnyek.
A hóhér is lehet kibukva,
Ember, neki se könnyebb!

Szegény hóhér hóhért dobál,
Ha álmatlan forog,
És hóhér hóhért ver pofán:
Keserves egy dolog.”

Mindenki ott sütögeti a pecsenyéjét, ahol tudja, és úgy, ahogy tudja.
– S hogy mi volna, ha győzne az ellenzék? Ugye, erősen akadémikus a kérdés, többek között fentebb említett Jobbik miatt is. Jobb volna, vagy rosszabb? Természetesen rosszabb. Ez a része is úgy igaz a kormánypárti propagandának, hogy nem igaz. De legalábbis kétesélyes. Ha a Jobbik vezette kormány alakul, akkor azért, ha a többiek vezette kormány alakul, vagy ők (valahányan közülük) lesznek a mérleg nyelve, akkor azért. Egyik esetben egy még sokkal demagógabb és brutálisabb valóság, másik esetben ahhoz a kormányhoz képest, ami várható, egy vezetői válságban levő majomcsorda tökéletes egyetértésben működő, kiegyensúlyozott társaság. De, és vigasztalja ez Önöket: mindegy. Most bármilyen destabilizáció a stabilizáció ELŐFELTÉTELE. És be fog következni valamikor. Ami nem mindegy, hogy mikor, menyire kell megszenvednünk, és mit tudunk majd kihozni belőle. Ne lapozgassák a magyar történelem lapjait, ha nem akarnak kétségbeesni.
Legyenek férfiak, ténylegesen vagy képletesen.