Gyárfás ügyvédje megmagyarázza: miért „csak” lakhely elhagyás?

Nyomozástaktikai oka is lehet annak Gyárfás Tamás védője, Bánáti János ügyvéd szerint, hogy a Fővárosi Főügyészség nem is kezdeményezte a Fenyő János néhai sajtómágnás 1998-as meggyilkolásával összefüggésben „felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel” gyanúsított védence előzetes letartóztatását. Bánáti azt követően nyilatkozott a Gyárfásra és rá várakozó újságíróknak, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen elutasította az ügyészi indítványt, amelyben a Fővárosi Főügyészség Gyárfás házi őrizetének elrendelését kezdeményezte. Helyette lakhelyelhagyási tilalmat rendelt csak el a Nap Tv egykori tulajdonosával és a Magyar Úszószövetség volt elnökével szemben.

Repült a nehéz kő

A 2018 GE3 elnevezésű aszteroida vasárnap 192 317 kilométernyire közelítette meg a Földet, mielőtt továbbrobogott volna a messzeségben. Ez durván a Hold távolságának fele. (Ami 384 400 kilométer). Az aszteroida a hivatalos becslések szerint körülbelül 110 méter átmérőjű lehet és 106 497 km/óra sebességgel száguldozott. Körülbelül 110 méteres átmérőjű lehet, azaz kb. akkora, mint egy focipálya.

45 újságíró folytatja a nyomozást

Hat európai nagyvárosban is megemlékeztek a fél évvel ezelőtt meggyilkolt máltai újságírónőről. Daphne Caruana Galiziat nem messze otthonától az autójában robbantották fel, miközben egy politikusokat is érintő korrupciós hálózat leleplezésén dolgozott. Férje szerint egyértelműen politikai leszámolás történt. Daphne projekt néven 45 európai újságíró fogott össze, hogy jegyzeteire alapozva befejezzék máltai kollégájuk munkáját. Az első eredményeket kedden közlik majd. A gyilkosság miatt eddig három embert állítottak bíróság elé, de felmentették őket, azt pedig továbbra sem lehet tudni, hogy mi volt az indíték. Sokak szerint addig nem is lesz eredmény, amíg a nyomozók és bírók közt szép számban vannak olyanok, akiket Daphne korrupcióval vádolt meg.(euronews).

Hulljon a férgese

Fenyegető hangvételű hívásokat és üzeneteket kapott a Magyar Szociális Fórum (MSZF) amiatt, hogy szerdán tájékoztatta a közvéleményt a március végéig bekövetkezett 200 fagyhalál esetről, és annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi társadalompolitika sikertelennek bizonyult arra, hogy véget vessenek az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalálnak. Voltak, akik „hulljon a férgese” megjegyzéssel illették a fagyhalál áldozatait, egy betelefonáló pedig úgy vélte, „ugyanott a helyük, ahol a Duna-parti cipőknek”.

Adatlopás

Kép: Facebook adatközpont

Négy százalékkal estek a Facebook részvényei a hétvégén kirobbant adatlopási botrány miatt. Nemrég derült ki ugyanis, hogy tudtuk nélkül 40-50 millió Facebook-felhasználó adataihoz is hozzájuthatott a Cambridge Analytica nevű amerikai elemzőcég. Ez az az elemzőcég, amely Donald Trump választási kampányában közreműködött.

Új választásokat?

Szlovákiában Andrej Kiska köztársasági elnök a miniszterelnök-helyettest, Peter Pellegrinit kérte fel új kormányfőnek. A szlovák közbeszédben egyre hangosabbak azok, akik előrehozott választásokat követelnek, mert szerintük nem jelent változást, hogy az eddigi miniszterelnök-helyettes lett a kormányfő.

Dél helyett észak

Leszállás közben lerohant a pályáról és a Katmandu nemzetközi repülőtéren kívül állt meg a nepáli fővárosban a US-Bangla légitársaság Banglades felől érkező, S2-AGU lajstromjelű DHC Dash-8 Q400-as, légcsavaros-gázturbinás utasszállítója. Egyes hírek szerint a 02/20-as pályára a járat dél felől kapott leszállási engedélyt, ehhez képest észak felől, a 20-as irányban kísérelte meg a landolást, de a földet éréskor a személyzet elvesztette az uralmát a gép felett. A 78 személyes utasszállító 67 utassal és négyfőnyi személyzettel a pályáról lefutva kettétört, a szárnyai is letörtek, a gép kigyulladt. A helyi hatóság szerint 25 embert sérülten menekítettek ki a roncsok közül és szállítottak kórházba. Azóta többen meghaltak a kórházban, számot nem közöltek.

Magyar orvos, orosz kém

Immár napok óta katonák állomásoznak Salisbury körzeti kórházánál, ahová március első vasárnapján szállítottak be két súlyos állapotban lévő beteget. A sürgősségi osztályon éppen a vége felé közeledett Závori László műszakja, amikor az idősebb férfit és a fiatal nőt meghozták. A magyar orvos négy éve dolgozik a sürgősségi osztályon, és ő volt az egyik, aki fogadta a betegeket. Akikről első pillanatban nem is tudták, hogy Szergej Szkripal egykori orosz katonai hírszerző tisztről és a lányáról van szó – mondta az euronewsnak.

18 éves lettél? Utazz!

Az Európai Bizottság az ingyenes InterRail-program 12 millió euró értékű költségvetési támogatásáról döntött, amelynek keretében számos – köztük magyar – fiatal utazhat majd ingyen az unióban. Az Európai Parlament 2016-ban tárgyalta először a javaslatot, amelynek értelmében minden, 18. életévét betöltött európai fiatalnak díjmentes, két hétre szóló Interrail-jegyet biztosítanának az unióban. Fontos: a támogatás idén csak azokra vonatkozik, akik 2018-ban lettek 18 évesek.

Szlovákia a világ sötétebb felén

Molnár Judit (Pozsony)
Megdöbbentő a hír! Az országban, ahol élünk, megölnek egy újságírót, valószínűleg azért, mert a munkáját végezte. Azért, mert a dolgok mögé akart látni és rávilágítani a tényekre. Arra, hogy a maffiamódszerek már nem csak egy szűk világ sajátjai, azok behálóznak mindent. Felülírják a rend törvényeit és igazságát. Ezért kellett életével fizetnie az Aktuality.sk munkatársának, Ján Kuciaknak és menyasszonyának, Martina Kušnírovának.

Oknyomozó halál

Meggyilkolták Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és élettársát a szlovákiai Nagymácsédon (Veľká Mača). Holttestüket vasárnap nem sokkal éjfél előtt találta meg a rendőrség egy családi házban a Nagyszombat közelében fekvő faluban. Az áldozatokon lőtt sebek voltak. Ján Kuciak az Aktuality portálnak dolgozott, főleg csalások felderítésével foglalkozott, melyekben a kormányzó Smer párt is érintett. Más hírek szerint olasz maffiózók szlovákiai kapcsolatait vizsgálta.