A 2018 GE3 elnevezésű aszteroida vasárnap 192 317 kilométernyire közelítette meg a Földet, mielőtt továbbrobogott volna a messzeségben. Ez durván a Hold távolságának fele. (Ami 384 400 kilométer). Az aszteroida a hivatalos becslések szerint körülbelül 110 méter átmérőjű lehet és 106 497 km/óra sebességgel száguldozott. Körülbelül 110 méteres átmérőjű lehet, azaz kb. akkora, mint egy focipálya. Azt mondják, hogy nagyjából ekkora volt az az aszteroida, amelyik 1908-ban becsapódott Szibériában. Az azóta tunguszkai eseményként ismert rejtélyes robbanásban ember nem halt meg (senki sem lakott arrafelé, de hamuvá égett egy rakás állat, és az epicentrumtól majd 50 kilométeres körben kidőlt 8 millió fa. A Napnál is erősebb fényt 200 kilométerre is látni lehetett, a robajt pedig még 500 kilométerről is félelmetesen hangosnak írták le. Szóval nem lenne kívánatos, ha egy ilyen kődarab lakott területre zuhanna. Amióta pedig figyeljük is a világűrt, a vasárnapinál nagyobb aszteroida nem jött ennyire közel a bolygóhoz. Csak a 2002 MN volt ennél közelebb még 15 éve, az a Föld-Hold távolság harmadán húzott el mellettünk, és nem is volt olyan nagy, mint a 2018 GE3. Ezért meghökkentő, hogy 2018 GE3 aszteroidát egyáltalán nem vette észre senki egészen szombatig, amikor egy arizonai megfigyelőállomás szinte csak a szerencsének köszönhetően felfedezte.
