Már több mint egymillióan látták

Posted by

Hadházy Ákos
>Már több mint 1,1 millióan látták az egyik emigrációba kényszerült, független orosz televízió igényes és részletes dokumentumfilmjét arról, hogyan vált Orbán az orosz háborús bűnös csatlósává, és hogyan másolta le a rendszerét. A stábnak Hatvanpusztát és a családi golf birtokot is megmutattam, bár az újságíró szerint a 6000(!) négyzetméteres palota Putyinnak kicsi lenne. Kis ország, kisebb luxuspalota, és a föld alatti épületeket sem látták…

A Telekanal Dozhd (TV Rain) sorsa sajnos számunkra is intő lehet. A műsorát 2022- ben tiltotta be végleg Orbán orosz haverja, de már 2021-ben felvették a „külföldi ügynökök” listájára. 2022. március 1-jén, hat nappal az ukrajnai orosz invázió kezdete után az orosz főügyész hivatala elrendelte a TV Rain elérhetőségének korlátozását, mivel közvetítették az orosz erők ukrajnai invázióját. Állítólag ezzel „szándékosan hamis információkat terjesztenek az orosz katonák cselekedeteiről”, valamint „szélsőséges tevékenységre” és „erőszakra” szólítottak fel. Másnap Tyihon Dzjadko főszerkesztő bekelentette, hogy ő és több másik TV Rain dolgozó elmenekült Oroszországból, mivel „nyilvánvalóvá vált, hogy néhányunk személyes biztonsága most veszélyben van“. Március 3-án a TV Rain felfüggesztette működését a háborús cenzúratörvény hatályba lépése miatt. A televízió először Lettországból működött, most pedig Hollandiából készíti műsorait.
A dokumentumfilm egyelőre csak orosz nyelven elérhető (fiatalabb honfitársaink már nem is tudják, hogy nálunk kötelező volt oroszul tanulni, de valójában nagyon kevesen tanulták meg a nyelvet).

A több mint kétórás, részletes film linkje: https://www.youtube.com/watch?v=QxuSXoIf2GA

Címkép: Hadházy a dokumentumfilm egy jelenetében