Vellnessz Füreden

Odze György
>Ezt kapták a gyerekektől és az unokáktól karácsonyra. Kedvezményes utószezoni vellnessz. Pubi bácsi és Pötyi néni még soha nem voltak vellnesszben, pedig már nyolcvan évesek voltak. Nem szívesen mozdultak ki a Wesselényi utcai lakásból, jól érezték ott magukat, nem érdekelte őket a vellnessz. Pedig, hogy az milyen jó, mondták a gyerekek és az unokák is, a vellnessz, az mekkora egy kikapcsolódás. És most befizették őket is. Hotel Alma. Ráadásul ól-inkluzív. Pubi bácsi ilyenkor csak bólogatott, ez igen. El sem menne, ha nem lenne ól-inkluzív.
Fiatalkorukban jártak Hajdúszoboszlón, még gyógyfürdőnek hívták és akkor sem szerették, mert nagy volt a tömeg és sűrű az emberszag, ezért aztán ezt a vellneszt is halogatták egy ideig, de a végtelenségig nem lehetett halogatni, mert a gyerekek és unokák mindig csak ezt kérdezték, mikor mentek végre a velnesszbe? Majd a gyerekek vagy az unokák elvisznek autóval és hazahoznak, de Pubi bácsi tudta előre, hogy a gyerekek és az unokák éppen akkor nem érnek majd rá, biztosan akkor lesz valakinek fontos mítingje, márpedig a míting mindig fontos és csak az az ember fontos, akinek mítingje van. Legalább a Délibe vigyetek ki, kérte Pötyi néni, mert ő volt a rámenősebb, Pubi bácsi csak legyintett. Ő megmondta.
Akkor Pötyi néni, aki rosszul látott, de nem ismerte be, hogy rosszul lát, megkereste a rózsaszín ridiküljét, Pubi bácsi pedig a harcedzett autóstáskáját, leporolták első nemzedékes húzóstáskájukat és útrakeltek. Pötyi néni a vonaton nem sokat látott, Pubi bácsi pedig nem sokat hallott, de a kalauz időben lesegítette őket Balatonfüreden, majd tessék taxival menni, mondta némi aggodalommal, amikor látta, milyen bizonytalanul botorkálnak a peronon. Pubi bácsi a nagy izgalomban a vonaton felejtette az autóstáskáját az irataival, az orvos telefonszámával és a vellnessz-utalvánnyal, így három órát vártak a füredi állomáson, amíg a kalauz egy másik járattal visszahozta Tapolcáról, de nem voltak sem idegesek, sem türelmetlenek, tudták, hogy a dolgokat az ember elveszíti az életben, azután vagy megkerülnek, vagy sem, az idegeskedés nem segít, azt is látták, hogy a gyerekeik és az unokáik milyen gyakran idegesek, felmegy az agyukban a pumpa, kiakadnak és felhúzzák magukat.
És végre ott voltak a vellnesszben. Pubi bácsi körbejárta, csuklóján fityegett az autóstáska az iratokkal és az orvos telefonszámával, ezért kinevették a fiatalok, ahogy a fiatalok gyakran kinevetik az öregeket, mert azt gondolják, hogy ők soha nem lesznek öregek, és ha lesznek, akkor sem olyanok, mint más öregek. Pubi bácsi mondta is Pötyi néninek, hogy nincs értelme körbejárnia a vellneszt, mert még annyit sem látna, mint ő, és Pötyi nénit nem is érdekelte, az egész napot a szobában töltötte és keresztrejtvényt fejtett, Pubi bácsi pedig segített neki, kiradírozta a téves szavakat, ahogy szokta.
A gyerekek és az unokák naponta telefonáltak, érdeklődtek, hogy hogy tetszik a vellnessz, Pötyi néni pedig mindig azt mondta, hogy nagyon tetszik, mert tudta, hogy ilyenkor mit kell mondani, relakszáljatok, ezt is mondták nekik, a beszélgetések rövidek voltak, mert a gyerekek és az unokák mindig elfoglaltak voltak, ezt Pötyi néni és Pubi bácsi megszokta, most pedig derűsen gondoltak arra, hogy tulajdonképpen mindenkiből bolondot csináltak az egész vellnesszel, de megtanultak hallgatni, mint az öregek általában.
Legjobban akkor érezték magukat, amikor Pötyi néni végre hálóinget húzott, Pubi bácsi pedig pizsamát, végigfeküdtek az ágyon, nem számított sem a nagyothallás, sem a rövidlátás, bekapcsolták a televíziót, ahogy otthon is szokták, és közben elaludtak, ahogy otthon szoktak.
Ez volt benne a vellnessz.