Hadházy Ákos
>Embertelenség és gyalázat: az eddigi 45 ezer helyett 90 ezer(!) forintot kér havonta a Református Gyógypedagógiai Intézmény azért, hogy hétköznaponként 25 kilométerről a kiskunhalasi iskolába buszoztat súlyosan sérült, illetve sajátos nevelési igényű gyerekeket.
A kisbuszt 10-12 gyerek veszi igénybe naponta. Sajnos, ha az amortizációt, szervízköltséget és a sofőr munkabérét is nézzük, akkor ez az ár már nem olyan kiugróan magas, bár nehéz elképzelni, hogy önköltséges lenne és még nehezebben érthető, hogyan lett egyik napról a másikra a duplája.
Az igazán felháborító azonban az, hogy a korrupt tolvajkormány teljesen leépítette a szociális hálót. Ezeknek a gyerekeknek az ellátása teljes embert kíván, emellett nem lehet dolgozni. Az államtól a szülők a gyermek gondozásáért és a gyermek ellátására kb. havi 208 ezer forint bruttót kapnak. EBBŐL kell megélni gyerekestől és rezsit fizetni. Gyógyszert venni. És erre jön még az egyik napról a duplájára emelkedett busz költség.
Címkép: – Iskolabuszok – Erdélybe