Posted by Csikvári András
>A múltkori közgazdászokkal kapcsolatos pamfletem után kérte egy barátom, hogy de most már mondjam meg a véleményem a mai iparpolitikáról. Ez a válaszom:
Barátom!
Elolvastam az Irinyi terv 2016 kormánytervet, amit még az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium készített. (Csak mellesleg: te tudod, hogy miért változtatják ilyen sűrűn a minisztériumokat és a kívülálló számára érthetetlenül miért sorolnak egymás mellé bizonyos területeket? Ennek önmagában elég rossz a látszata, nem beszélve arról, hogy felhatalmazták magukat az örökös rendeleti kormányzásra.)
Pár szót magáról az Irinyi tervről: egy intelligensen megírt 76 oldalas íromány, amely megpróbálja áttekinteni az egész ipart és kitalálni a lehetséges irányokat. Nehéz egy ilyen anyagot jól megírni, hogy ne legyen tele általánosságokkal, óhajokkal. Itt is becsúsztak ilyen mondatok: “A következő évtizedekben jelentős változáson fog keresztül menni a hazai villamosenergia előállítási, tárolási és továbbítási rendszer.” (Irinyi terv 46.oldal.) Ilyen mondatokkal nem vállalnak nagy rizikót a szerzők.
Vannak inkonzisztens dolgok is, ahogy az mindig is szokott lenni, amikor sokan írnak egy anyagot.
Maga a terv kevés nagyon konkrét dolgot tartalmaz, de az feltűnő, hogy ahol ilyen szerepel, ott a valóság végül mindig szembe ment a tervvel. Még az sem valósult meg, hogy az ipar jelentősége erőteljesen növekedni fog. 2022-ben az ipar részesedése a bruttó hozzáadott értékből 23,2%, nem hogy nem növekedett a várt mértékben, hanem csökkent 2014-hez képest (25,3%)A személyes benyomásom, hogy valami történt, valószínűleg a Covid alatt a magyar iparpolitikával, azóta mintha csak ad hoc döntések sorozatáról beszélhetnénk. [Megjegyzés: Jelenleg a beruházások területén a Lázár János féle egyszemélyes show folyik. A kormány által már elfogadott, részben előkészített beruházásokat töröl, majd bejelenti, hogy “Új Debrecen – Nyíregyháza – Miskolc gazdasági övezet” beruházásait, amihez egy Szeged – Debrecen út is tartozna.]
Nekem az első ilyen ad hoc döntés a debreceni ampullagyár megépítésének az elhatározása volt – azóta sem tudjuk mi van vele.
Általános képem a magyar iparról: Megszűntek a nagy magyar iparvállalatok, a Ganzok, a Láng, az Ikarusz és most már a Tungsram is. Helyettük vannak nagy multik leányvállalatai illetve sok kkv. Úgy hozta a sors Magyarországnak, hogy most már nemcsak nyersanyaga nincs, saját ipari nagyvállalata is alig maradt. Van viszont Audi, Knorr-Bremse, Bosh, Mercedes például. Nekem a mai magyar ipar sokkal erősebbnek és rugalmasabbnak tűnik, mint akár a húsz évvel ezelőtti.
Felvetődhetnek szuverenitási kérdések, én ezt a kérdéskört most mellőzném. Sokkal érdekesebb, hogy milyen eszközei lehetnek egy ilyen kis ország kormányának, hogy meghatározza az iparpolitikát. Alapvető a tervezés, a termeléshez szükséges feltételek megteremtése – nagy általánosságban az infrastruktúrától a jogbiztonságon, adórendszeren keresztül a szakember képzésig. Tehát a kormány kitalál valamit és megpróbálja ahhoz igazítani az eszközeit. (Itt megint tennék egy mellékes megjegyzést: a tervben nem szerepel a chipgyártás – de ha jelentkezne egy nagy gyártó, akkor nyilván beengednénk. Az Irinyi 2016 tervben nyilvánvalóan nem szerepelnek akkumulátor gyárak, viszont hangsúlyos a járműipari részegységek beszállítása.)A fő eszköze a kormánynak a támogatás. A támogatásnak nagyon sokféle formája létezhet, de mindegyik forintosítható és összegezhető. A kérdés a végén, hogy megéri vagy nem éri meg? Melyik kormányszerv és ki dönti el? Mi a számítási eljárás, mi a normatíva? Esetleg mindent visz a GDP növelés? Egyáltalán, miért kell közpénzt áldozni erre, miért nem a pénzpiacok intézik el ezt a dolgot? Van-e, volt-e vizsgálat, hogy hogyan hasznosulnak ezek a pénzek?
Nekem ez kulcskérdésnek tűnik, még ha egyáltalán nem várnám el a kormánytól, hogy a számításait teljes mértékben nyilvánosságra hozza, mert azokban igen kényes pontok is lehetnek – például, hogy ugyanazt nem fogadnánk el egy arab vagy indiai vállalattól, mint mondjuk egy némettől. Mégis az alapvető megfontolásokat és ellenőrzési pontokat nem szabadna titkolni. Kiderülhetne például, hogy miért éri meg olyan támogatást adnunk, hogy az adott gyár összes munkásának a bérét 3 évig a magyar költségvetés állja.
(Megpróbáltam utánanézni, hogy a Mercedes gyár kecskeméti betelepülése milyen magyar beszállítókat jelent. Amit találtam: betelepült egy német ventillátor gyár, és két fröccsöntő gyár, szintén németek. Mindhárom gyár szállít (exportál) másoknak is, az egyik fröccsöntő cégben már magyar tőke is van. Egyértelműen pozitív szaldó.)
Egy különleges támogatási rendszer a hazai vállakozók részére a közbeszerzések túlárazása és kiszemelt társaságokkal való megnyeretése. Kérdés, hogy ezt kiséri-e korrupció, azaz a megnyert pénzből való visszaszolgáltatás, mert ha igen, az nagyon egészségtelen folyamatokat indít el.
(Sajnálatos módon az egész gazdaságpolitikánkat átlengi egy bizonyos korrupciós gyanú, egyesek szemmel látható és megmagyarázhatatlan gazdagodása – ezek alapján az iparpolitikai terület sem lehet teljesen tiszta. Ugyanez a gyanú merül fel az uniós pénzek elosztásánál is. A legutóbb itt járt egy EP bizottság, Monika Hohlmeier [Megjegyzés: Monika Hohlmeier Franz Josef Strauss, a nyugatnémet CSU legendás vezetőjének a lánya. Strauss az átkosban Magyarországon maga volt a patás ördög. Ez most eszembe juttatja Kádár egyik beszólását az MSzMP balosainak Willy Brandtról: Kivel legyünk jóban, ha már vele se tudunk? A mostani magyar kormány kivel akar jóban lenni?], német kereszténydemokrata párt, vezetésével. Hohlmeier kifejezetten irritálónak nevezte a kormányunk viselkedését néhány kérdésben, például, hogy a kormány indokolatlan és diszkriminatív intézkedésekkel igyekszik helyzetbe hozni a hozzá közel álló vállalkozásokat. Lehet legyingetni, hogy ezek poltikai indíttatású támadások és sérti a mi szuverenitásunkat. Csak megjegyzem, hogy a világ legszuverénebb országa Észak-Korea és remélem, hogy nem errefelé tartunk.)
A hazai vállalkozók támogatását, tőkeerejének növelését, én helyesnek és abszolút szükségesnek látom. Itt is a normatívákat hiányolom.
Az Irinyi terv szerint a rendszerváltás idején Magyarország vezető élelmiszerexportőr volt Közép-Európában; ez a pozíciónk visszaesett, miközben a korábban önellátásra is nehezen képes térségbeli országok erős versenytársakként jelentkeztek (Lengyelország, Románia). A Kormány az élelmiszer-feldolgozó ágazatot stratégiai ágazattá nyilvánította. (62.oldal) Számok nincsenek, változott valami? Nem volt módom utánajárni.
A jelenlegi akkumulátor gyári hullámhoz nem tudok hozzászólni, az alapvető adatok hiánya miatt. (Igaz, hogy ezek víz és áram faló gyárak lesznek?) Volt már egyszer, kb 20 éve, egy ehhez hasonló roham, sorra települtek be a jármű kábelkorbács gyártó üzemek. Ezeknek kicsi volt környezet károsító vagy terhelő hatásuk, viszont jelentős mennyiségű munkaerőt tudtak felszívni a kézi technológiájukkal. Ezek az üzemek most már sorba zárnak be, a magyar munkabér is sok. (Éppen a napokban zár be a Lear gödöllői gyára, 800 embert bocsátanak el. Három megyéből hordták be az embereket.)
Végezetül külön megemlítenék két területet, amelyek a szakmai múltam alapján is érintenek.
Az egyik a villamosenergia termelés. Óriási az áram hiányunk, néha 40%, kénytelenek vagyunk importálni. Szükségünk van Paks II.-re. Ahogy halad ez a beruházás, az számomra aggodalomra ad okot. Mintha úgy erőltetnénk az egészet, mintha a részletek nem számítanának, csak haladjunk minél beljebb az alagútban, hogy onnan már ne lehessen visszafordulni. Közben még nincs gyártója a vezénylő és biztonsági rendszernek. Súlyosan zsarolható helyzetbe fogunk kerülni. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha soha nem épülne meg Paks II.
Ezen a területen a legújabb intézkedése a kormánynak, hogy hálózati biztonsági és stabilitási okokból két földgázüzemű erőművet is építünk. Az Irinyi terv szerint – és minden józan megfontolás szerint is – vissza kell fognunk a földgáz felhasználásunkat. Mégis teljes mértékben támogatom ennek a két erőműnek a megépítését, szakmailag elkerülhetetlenül szükséges. Tipikusan olyan esetről van szó, ami 2013-ban nem volt előrelátható.
Itt is volt azonban egy operettbe illő eset, napokig uralta a sajtót, hogy Azerbajdzsánból fogunk villamos energiát importálni.
A másik ügy a járműgyártás, a terv szerint: “A hazai helyi és helyközi tömegközlekedési vállalatok (MÁV, BKK stb.) kötöttpályás járműparkja (villamosok, nagyvasúti közlekedés) jelentősen elöregedett, ezért cserére szorul. Nemzetgazdasági érdek, hogy ezeket az igényeket a lehetőség szerinti legnagyobb mértékben hazai gyártásból elégítsék ki.” (54. oldal) Ugyan már!! Motorvonatok Stadler, villamos CAF, esetleg Skoda. A legutolsó jelentős vásárlás a Hódmezővásárhely – Szeged Tramtrain, amit a Stadler szállított.
(A Stadlernak van Magyarországon egy kereskedelmi és karbantartó kft-je, és van Szolnokon egy gyártóbázisa, aluminium alvázak hegesztésére.)
Sajnos, nagyon sajnos, az Irinyi terv autóbusz ügyben is melléfogott. “A közösségi közlekedés gépjármű modernizációs igénye kiemelt lehetőséget biztosít a hazai autóbuszgyártás fejlesztésére. Ez megteremti annak a lehetőségét, hogy a hazai vállalatok kiléphessenek az exportpiacokra is. A sokszor elengedhetetlen hazai referenciák meglétének generálására jó példa, hogy a Kormány 3,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a magyar „evopro” elektromos buszok beszerzéséhez. A 2020-ig tartó időszakban jelentős mértékű forrás áll rendelkezésre a kötöttpályás közlekedési ágazatok fejlesztésére (Irinyi terv 50.oldal) Ehhez képest tele van Budapest új MAN buszokkal. A magyar elektromos buszok fejlesztése sikertelen lett, az evopro (MABI Busz) azóta tönkrement.
Van azonban magyar busz gyártó: a Kravtex-Kühne csoportba tartozó Credobus, amelynek Győrben és Mosonmagyaróváron van gyártóbázisa, jelentős busz beszállítója a Volánbusznak. Tavaly a mosonmagyaróvári új csarnok építését 470 millió forinttal támogatta a kormány. (A Volánbusz flottájának majdnem a fele Credo.) Már idén is van 200 buszra szállítási szerződésük.
Ennyit látok ma az iparpolitikából, nyilván nagyon keveset. Bizonyosan nagyon érdekes lehet elmélyülni számos kérdésben. Mint minden tervnél, az Irinyi tervvel kapcsolatosan is elmondható, hogy ahogy az idő halad újra meg újra át kell írni, mert azt az élet maga kiköveteli.
Van egy cinikusnak tartott mondás, hogy a terv azért van, hogy tudjuk mihez képest tértünk el. De azért van ebben a mondásban sok igazság is. Gyorsan kell reagálni a változásokra, de átgondoltan. Nem így, ahogy ez ma folyik.
Ez a válaszom.
Elolvastam az Irinyi terv 2016 kormánytervet, amit még az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium készített. (Csak mellesleg: te tudod, hogy miért változtatják ilyen sűrűn a minisztériumokat és a kívülálló számára érthetetlenül miért sorolnak egymás mellé bizonyos területeket? Ennek önmagában elég rossz a látszata, nem beszélve arról, hogy felhatalmazták magukat az örökös rendeleti kormányzásra.)
Pár szót magáról az Irinyi tervről: egy intelligensen megírt 76 oldalas íromány, amely megpróbálja áttekinteni az egész ipart és kitalálni a lehetséges irányokat. Nehéz egy ilyen anyagot jól megírni, hogy ne legyen tele általánosságokkal, óhajokkal. Itt is becsúsztak ilyen mondatok: “A következő évtizedekben jelentős változáson fog keresztül menni a hazai villamosenergia előállítási, tárolási és továbbítási rendszer.” (Irinyi terv 46.oldal.) Ilyen mondatokkal nem vállalnak nagy rizikót a szerzők.
Vannak inkonzisztens dolgok is, ahogy az mindig is szokott lenni, amikor sokan írnak egy anyagot.
Maga a terv kevés nagyon konkrét dolgot tartalmaz, de az feltűnő, hogy ahol ilyen szerepel, ott a valóság végül mindig szembe ment a tervvel. Még az sem valósult meg, hogy az ipar jelentősége erőteljesen növekedni fog. 2022-ben az ipar részesedése a bruttó hozzáadott értékből 23,2%, nem hogy nem növekedett a várt mértékben, hanem csökkent 2014-hez képest (25,3%)A személyes benyomásom, hogy valami történt, valószínűleg a Covid alatt a magyar iparpolitikával, azóta mintha csak ad hoc döntések sorozatáról beszélhetnénk. [Megjegyzés: Jelenleg a beruházások területén a Lázár János féle egyszemélyes show folyik. A kormány által már elfogadott, részben előkészített beruházásokat töröl, majd bejelenti, hogy “Új Debrecen – Nyíregyháza – Miskolc gazdasági övezet” beruházásait, amihez egy Szeged – Debrecen út is tartozna.]
Nekem az első ilyen ad hoc döntés a debreceni ampullagyár megépítésének az elhatározása volt – azóta sem tudjuk mi van vele.
Általános képem a magyar iparról: Megszűntek a nagy magyar iparvállalatok, a Ganzok, a Láng, az Ikarusz és most már a Tungsram is. Helyettük vannak nagy multik leányvállalatai illetve sok kkv. Úgy hozta a sors Magyarországnak, hogy most már nemcsak nyersanyaga nincs, saját ipari nagyvállalata is alig maradt. Van viszont Audi, Knorr-Bremse, Bosh, Mercedes például. Nekem a mai magyar ipar sokkal erősebbnek és rugalmasabbnak tűnik, mint akár a húsz évvel ezelőtti.
Felvetődhetnek szuverenitási kérdések, én ezt a kérdéskört most mellőzném. Sokkal érdekesebb, hogy milyen eszközei lehetnek egy ilyen kis ország kormányának, hogy meghatározza az iparpolitikát. Alapvető a tervezés, a termeléshez szükséges feltételek megteremtése – nagy általánosságban az infrastruktúrától a jogbiztonságon, adórendszeren keresztül a szakember képzésig. Tehát a kormány kitalál valamit és megpróbálja ahhoz igazítani az eszközeit. (Itt megint tennék egy mellékes megjegyzést: a tervben nem szerepel a chipgyártás – de ha jelentkezne egy nagy gyártó, akkor nyilván beengednénk. Az Irinyi 2016 tervben nyilvánvalóan nem szerepelnek akkumulátor gyárak, viszont hangsúlyos a járműipari részegységek beszállítása.)A fő eszköze a kormánynak a támogatás. A támogatásnak nagyon sokféle formája létezhet, de mindegyik forintosítható és összegezhető. A kérdés a végén, hogy megéri vagy nem éri meg? Melyik kormányszerv és ki dönti el? Mi a számítási eljárás, mi a normatíva? Esetleg mindent visz a GDP növelés? Egyáltalán, miért kell közpénzt áldozni erre, miért nem a pénzpiacok intézik el ezt a dolgot? Van-e, volt-e vizsgálat, hogy hogyan hasznosulnak ezek a pénzek?
Nekem ez kulcskérdésnek tűnik, még ha egyáltalán nem várnám el a kormánytól, hogy a számításait teljes mértékben nyilvánosságra hozza, mert azokban igen kényes pontok is lehetnek – például, hogy ugyanazt nem fogadnánk el egy arab vagy indiai vállalattól, mint mondjuk egy némettől. Mégis az alapvető megfontolásokat és ellenőrzési pontokat nem szabadna titkolni. Kiderülhetne például, hogy miért éri meg olyan támogatást adnunk, hogy az adott gyár összes munkásának a bérét 3 évig a magyar költségvetés állja.
(Megpróbáltam utánanézni, hogy a Mercedes gyár kecskeméti betelepülése milyen magyar beszállítókat jelent. Amit találtam: betelepült egy német ventillátor gyár, és két fröccsöntő gyár, szintén németek. Mindhárom gyár szállít (exportál) másoknak is, az egyik fröccsöntő cégben már magyar tőke is van. Egyértelműen pozitív szaldó.)
Egy különleges támogatási rendszer a hazai vállakozók részére a közbeszerzések túlárazása és kiszemelt társaságokkal való megnyeretése. Kérdés, hogy ezt kiséri-e korrupció, azaz a megnyert pénzből való visszaszolgáltatás, mert ha igen, az nagyon egészségtelen folyamatokat indít el.
(Sajnálatos módon az egész gazdaságpolitikánkat átlengi egy bizonyos korrupciós gyanú, egyesek szemmel látható és megmagyarázhatatlan gazdagodása – ezek alapján az iparpolitikai terület sem lehet teljesen tiszta. Ugyanez a gyanú merül fel az uniós pénzek elosztásánál is. A legutóbb itt járt egy EP bizottság, Monika Hohlmeier [Megjegyzés: Monika Hohlmeier Franz Josef Strauss, a nyugatnémet CSU legendás vezetőjének a lánya. Strauss az átkosban Magyarországon maga volt a patás ördög. Ez most eszembe juttatja Kádár egyik beszólását az MSzMP balosainak Willy Brandtról: Kivel legyünk jóban, ha már vele se tudunk? A mostani magyar kormány kivel akar jóban lenni?], német kereszténydemokrata párt, vezetésével. Hohlmeier kifejezetten irritálónak nevezte a kormányunk viselkedését néhány kérdésben, például, hogy a kormány indokolatlan és diszkriminatív intézkedésekkel igyekszik helyzetbe hozni a hozzá közel álló vállalkozásokat. Lehet legyingetni, hogy ezek poltikai indíttatású támadások és sérti a mi szuverenitásunkat. Csak megjegyzem, hogy a világ legszuverénebb országa Észak-Korea és remélem, hogy nem errefelé tartunk.)
A hazai vállalkozók támogatását, tőkeerejének növelését, én helyesnek és abszolút szükségesnek látom. Itt is a normatívákat hiányolom.
Az Irinyi terv szerint a rendszerváltás idején Magyarország vezető élelmiszerexportőr volt Közép-Európában; ez a pozíciónk visszaesett, miközben a korábban önellátásra is nehezen képes térségbeli országok erős versenytársakként jelentkeztek (Lengyelország, Románia). A Kormány az élelmiszer-feldolgozó ágazatot stratégiai ágazattá nyilvánította. (62.oldal) Számok nincsenek, változott valami? Nem volt módom utánajárni.
A jelenlegi akkumulátor gyári hullámhoz nem tudok hozzászólni, az alapvető adatok hiánya miatt. (Igaz, hogy ezek víz és áram faló gyárak lesznek?) Volt már egyszer, kb 20 éve, egy ehhez hasonló roham, sorra települtek be a jármű kábelkorbács gyártó üzemek. Ezeknek kicsi volt környezet károsító vagy terhelő hatásuk, viszont jelentős mennyiségű munkaerőt tudtak felszívni a kézi technológiájukkal. Ezek az üzemek most már sorba zárnak be, a magyar munkabér is sok. (Éppen a napokban zár be a Lear gödöllői gyára, 800 embert bocsátanak el. Három megyéből hordták be az embereket.)
Végezetül külön megemlítenék két területet, amelyek a szakmai múltam alapján is érintenek.
Az egyik a villamosenergia termelés. Óriási az áram hiányunk, néha 40%, kénytelenek vagyunk importálni. Szükségünk van Paks II.-re. Ahogy halad ez a beruházás, az számomra aggodalomra ad okot. Mintha úgy erőltetnénk az egészet, mintha a részletek nem számítanának, csak haladjunk minél beljebb az alagútban, hogy onnan már ne lehessen visszafordulni. Közben még nincs gyártója a vezénylő és biztonsági rendszernek. Súlyosan zsarolható helyzetbe fogunk kerülni. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha soha nem épülne meg Paks II.
Ezen a területen a legújabb intézkedése a kormánynak, hogy hálózati biztonsági és stabilitási okokból két földgázüzemű erőművet is építünk. Az Irinyi terv szerint – és minden józan megfontolás szerint is – vissza kell fognunk a földgáz felhasználásunkat. Mégis teljes mértékben támogatom ennek a két erőműnek a megépítését, szakmailag elkerülhetetlenül szükséges. Tipikusan olyan esetről van szó, ami 2013-ban nem volt előrelátható.
Itt is volt azonban egy operettbe illő eset, napokig uralta a sajtót, hogy Azerbajdzsánból fogunk villamos energiát importálni.
A másik ügy a járműgyártás, a terv szerint: “A hazai helyi és helyközi tömegközlekedési vállalatok (MÁV, BKK stb.) kötöttpályás járműparkja (villamosok, nagyvasúti közlekedés) jelentősen elöregedett, ezért cserére szorul. Nemzetgazdasági érdek, hogy ezeket az igényeket a lehetőség szerinti legnagyobb mértékben hazai gyártásból elégítsék ki.” (54. oldal) Ugyan már!! Motorvonatok Stadler, villamos CAF, esetleg Skoda. A legutolsó jelentős vásárlás a Hódmezővásárhely – Szeged Tramtrain, amit a Stadler szállított.
(A Stadlernak van Magyarországon egy kereskedelmi és karbantartó kft-je, és van Szolnokon egy gyártóbázisa, aluminium alvázak hegesztésére.)
Sajnos, nagyon sajnos, az Irinyi terv autóbusz ügyben is melléfogott. “A közösségi közlekedés gépjármű modernizációs igénye kiemelt lehetőséget biztosít a hazai autóbuszgyártás fejlesztésére. Ez megteremti annak a lehetőségét, hogy a hazai vállalatok kiléphessenek az exportpiacokra is. A sokszor elengedhetetlen hazai referenciák meglétének generálására jó példa, hogy a Kormány 3,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a magyar „evopro” elektromos buszok beszerzéséhez. A 2020-ig tartó időszakban jelentős mértékű forrás áll rendelkezésre a kötöttpályás közlekedési ágazatok fejlesztésére (Irinyi terv 50.oldal) Ehhez képest tele van Budapest új MAN buszokkal. A magyar elektromos buszok fejlesztése sikertelen lett, az evopro (MABI Busz) azóta tönkrement.
Van azonban magyar busz gyártó: a Kravtex-Kühne csoportba tartozó Credobus, amelynek Győrben és Mosonmagyaróváron van gyártóbázisa, jelentős busz beszállítója a Volánbusznak. Tavaly a mosonmagyaróvári új csarnok építését 470 millió forinttal támogatta a kormány. (A Volánbusz flottájának majdnem a fele Credo.) Már idén is van 200 buszra szállítási szerződésük.
Ennyit látok ma az iparpolitikából, nyilván nagyon keveset. Bizonyosan nagyon érdekes lehet elmélyülni számos kérdésben. Mint minden tervnél, az Irinyi tervvel kapcsolatosan is elmondható, hogy ahogy az idő halad újra meg újra át kell írni, mert azt az élet maga kiköveteli.
Van egy cinikusnak tartott mondás, hogy a terv azért van, hogy tudjuk mihez képest tértünk el. De azért van ebben a mondásban sok igazság is. Gyorsan kell reagálni a változásokra, de átgondoltan. Nem így, ahogy ez ma folyik.
Ez a válaszom.