Posted by Natasha Bowen: A mély dala
Pál Attila
Nem lehet olyan embertelen a világ, hogy kiölje a reményt, a szeretetet a szenvedők lelkéből. Ha valós alapja nincs is a bizakodásnak, az ember képzeletben olyan világot építhet fel, amelyben a jóság győzedelmeskedik a még oly hatalmas és erős gonosz felett. A történelem során a világ minden népe teremtett csodavilágot magának, benépesítette istenekkel, akiket persze a saját képére alkotott meg, s akik ugyanúgy szerettek, gyűlöltek, harcoltak, segítettek, mint a földi világ lakói.
„A sötét hullámok közt bujkálva, a cápákkal együtt körözök a hajó körül. A víz egyet jelent a hideg áramlatokkal, a tengeri élőlényekkel és a hajóval – a hajóval, ami lopott emberekkel teli raktérrel szeli át a habokat. A tajték alatt úszom, elrejtve az emberek szeme elől, ahol nem ereszthetik belém a fogukat” – kezdi Natasha Bowen walesi-nigériai írónő Simidele/Simi történetét. Simidele (már) nem ember, nem hal, nem is cet, hanem Mami Wata, azaz sellő, avagy hableány, ahogy tetszik. Az Európában felnőtt, tanárként is dolgozó szerző csak felnőttként került kapcsolatba apjának népe, az ibók mitológiájával, ismerte meg ezernyi istenüket, az orisákat. Ebben a hitvilágban ugyanúgy szinte mindennek (tengernek, földnek, tűznek stb.) van istene, akárcsak a rómaiaknál vagy a görögöknél. Ezek az orisák ugyanúgy szeretnek, gyűlölnek, ármánykodnak, mint „kollégáik” az európai antikvitásból, és az (afrikai) emberek legalább olyan bensőséges viszonyt ápolnak velük, mint bármely nép a maga mitológiai hőseivel. Sőt… (Ez majd kiderül a regényt olvasva…)
Bowen Afrika több évszázados tragédiájának kezdetére, a 15. század közepére helyezi történetét, amikor a portugálok megjelentek Nyugat-Afrika partjainál, s kezdték a helyi lakosokat előbb (csak) elrabolni, majd egyre inkább felvásárolni a fehér emberrel együttműködő, ugyancsak helyi törzsektől, hogy Európába, majd később a gyarmatokra szállítsák őket. A mély dalának cselekménye is egy rabszolgahajón kezdődik, amikor egy félig agyonvert, fekete fiút dobnak a vízbe a cápák közé.
A bonyodalom abból támad, hogy Simidele – a szívére hallgatva és megszegve az őt teremtő Yemoya istenség parancsát – kimentette a fiút. Csakhogy a lelkiismerete – ez emberi tulajdonság (!) – megszólal, és súlyos dilemmát okoz számára: „A fiú lelkét kellett volna összegyűjtenem, nem pedig a testét. Ezt Yemoya egyértelműen elmagyarázta nekem, és én rábólintottam. A fiú azonban életben volt. Meg kellett volna várnom, amíg meghal? A vérében kellett volna úsznom, míg a víz megtölti a tüdejét?”
A szembeszegülés az isteni paranccsal viszont főbenjáró bűn, amiért a Legfelsőbb Alkotó (Olodumare) rettenetes büntetést helyez kilátásba, ami mind a hét Mami Watát, sőt létrehozójukat, Yemoyát is sújtja. Bocsánatért kell hát esedezni, de az végtelenül sok bajjal és nehézséggel jár. A történetet végigkíséri a dilemma, hogy helyesen cselekedett-e. A fiú, Adekola végtelenül hálás a megmentéséért, s egyre inkább érezhető, hogy nem csak hálás. De viszonozza-e szeretetét Simidele, engedhet-e a mind erősebb vonzódásnak?
Miközben hőseink céljuk felé közelítenek, megismerjük (legalább felszínesen) az ibo falvak életét, az emberek gondolkodását, az újabb mitológiai alakokat, csodalényeket, akik (amelyek?) ugyancsak beleavatkoznak a történetbe.
Natasha Bowen varázslatos regényt rajzol a szomorú történelmi valóság, a gyarmatosítók, rabszolga-kereskedők gátlástalansága köré. (Nem véletlen, hogy a fehér embert [az òyìnbót] az afrikaiak minden esetben a gonosz megtestesítőjeként említik.) A szerző ehhez az ibo mesevilágból kölcsönöz motívumokat. Ezeket szervesen szövi bele a végig feszült, izgalmas, váratlan fordulatokkal teli, fantáziadús történetbe, melyben megjelennek a mély érzelmek, s a szerelmi szál is. Bowen együttérzéssel figyeli és érzékenyen mutatja be szereplőinek minden lelki rezdülését, Simidele álmait, látomásait – anélkül, hogy a történet lendülete megtörne.
Külön fejezetet érdemel egy másik igen erős orisa, az emberekkel és istentársaival csak játszadozó, álnok Esu, akinek egyetlen célja van: teljhatalmat szerezni az egész világ felett. Simidelének őt kell legyőznie. Jól értem?
Az olvasó végig azon töpreng, vállalja-e a veszélyt Simidele, hogy (újra) emberként érezve, cselekedve megsemmisüljön, miközben együtt töpreng, együtt izgul a főhőssel, mit tehet meg, mit kell tennie, hogy küldetését teljesítse anélkül, hogy megteremtőjét, Yemoyát és a többi Mami Watát veszélybe sodorná.
A regény érdekes és igen jó, de a könyv sajnos nem hibátlan: szigorúbb szerkesztőt és gondosabb korrektort érdemelt volna.
Natasha Bowen
Natasha Bowen: A mély dala
Dream válogatás
Fordította: Szujer Orsolya
Maxim Kiadó, Szeged, 2022
368 oldal, teljes bolti ár 4299 Ft,
online ár a kiadónál 3439 Ft
e-könyv változat 3399 Ft
ISBN 978 963 499 5432 (papír)
ISBN 978 963 499 6194 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Simi egykoron imádkozott az istenekhez. Most azonban Mami Wataként – hableányként – szolgálja őket azáltal, hogy összegyűjti azoknak a lelkét, akiket a tengerben ért a halál, majd megáldja az útjukat hazafelé.
A baj akkor kezdődik, amikor egy még életben lévő fiút taszítanak a tengerbe. Ekkor ugyanis Simi megszeg egy ősi törvényt, és megteszi az elképzelhetetlent: megmenti a fiú életét. Jól tudja, hogy büntetés vár mindazokra, akik ellenszegülnek az isten akaratának. Hogy megvédhesse a többi Mami Watát az istenek dühétől, fel kell keresnie a Legfőbb Alkotót, hogy a bocsánatáért esedezzen.
Natasha Bowen író, tanár és három gyermek édesanyja. Nigériai és walesi ősökkel rendelkezik, jelenleg az angliai Cambridge-ben él, ahol gyermekkorát is töltötte. Első könyvét a hableányok és az afrikai történelem iránt érzett szenvedélye inspirálta.