Posted by Szegedi László
>Ne szépítsük a dolgot, életünk legnagyobb része rutinszerű cselekvések sorozatából áll. Kreativitás, ötletesség és talpraesettség szinte alig kell, és sajnos az emberiség zöme ennek következtében már egyszerűen képtelen az önálló gondolkodásra és a problémamegoldásra. Márpedig az ilyen embert roppant könnyű rávenni mindenféle abnormális trendi viselkedésformára és simán megtesz olyat is, ami amúgy teljesen ellentétes az érdekeivel, mert mások elhitették vele ennek az ellenkezőjét.
Pontosan ez a célja a mundéros pitbullokkal körülbástyázott zsarnoki smasszer hatalomnak. Pofátlanul ellopni az életünket és azt egy siralmasan gagyi káoszszerű katyvasszal helyettesíteni, ami minden, csak nem emberhez méltó élet. Az ájulatosan liberális, demokratikus és felvilágosult nyugatias társadalmakban természetesen minden ember szabad, mint fecske madár és azt tehet, amit csak akar. Mármint elvileg és cifra iniciálékkal törvénybe iktatva! Mert, a rögvalóságban egészen másképp fest a dolog. Ugyanis a gyerekeknek 16 éves korukig kötelező a semmi hasznosat nem oktató jesivákba járniuk, ami egyetlen napjukból több mint 8 órát köt le —, tehát, mégsem annyira szabad az a csóró gyanútlan fogyasztói zombi növendék. Aztán, elvileg nem kötelező szakadásig dolgozni sem, na, de akkor ki fog minket eltartani, hol lakunk és miből zabálunk? Ja, és ki fogja fizetni helyettünk a világ egyik legirgalmatlanabb sarc tömegét, amelynek láttán még maga az „igazságos” Hunyadi Mátyás is sikítva elborzadna? (Pedig aztán ő sem volt ám piskóta!) Tehát, ebből a megélhetési kényszerből kifolyólag szinte mindenki kénytelen eladni a munkaerejét és életidejének jelentős részét és szépen, önként rabszolgának áll. „Majd, ha nyugdíjas leszek, mindent bepótolok!” „Szép esténk lesz, majd, ha egyszer megöregszünk, sose veszekszünk, ülünk a kandallónál…” — mondogatják sokan ábrándozva. Aztán, egyszer csak azt veszi észre, hogy a matuzsálemi korig fölemelt, de jól megérdemelt nyugdíjas korát elérve, röpke pár év alatt fölborul, mint a posta maci, mert akkorra bosszulja meg magát a korábbi stresszes „szedd meg magad mozgalmas” rohanó élete. Vagy, jobb esetben még tovább gürizik valahol, hogy a népes parazita csacsika családnak legyen mit a tejbe aprítani. (Az agilis unokáknak még egy luxus verda és egy diploma, a gyereknek meg a vejkónak (menynek) még egy puccos kégli a pasaréti Bel-Air-ben, és/vagy esetleg egy menő családi nyaraló Balatonalmádiban.) Persze, azért nem ez a jellemző, mert nálunk avalóság ennél sokkal földhözragadtabb, mondhatni, sokkal prózaibb.
Nézzünk csak körül, a legtöbben, ha kell, ha nem, mindig idegbetegen futkosnak, nyakig vannak roppant fontos teendőkkel és ebből adódóan nincs egy percnyi idejük sem. „Meghalni sincs időm!” —, hangzik el a szokásos héberes világfájdalom, majd mérgezett egér módjára rohannak tovább a pénz után. Mert, ma egy olyan elembertelenedett, önpusztító korban élünk, ahol egyezményes alapkövetelmény, hogy az antropomorf biorobot legyen orrvérzésig lojális és munkamániás, amit a totális kizsákmányolásra szakosodott parazita giga multik a végletekig ki is használnak, majd a legapróbb elhajlás, vagy gyengeség jelére bármikor, magyarázat nélkül kirúghatnak bárkit. Éppen ezért retteg mindenki a kis nebulóktól kezdve az aggastyánig. Az egyszerű kétkezi melós azért retteg, mert bármikor lapátra tehetik, a fölfelé csontig nyaló, lefelé meg rúgó táskahordozók (topmenedzserek) meg azért fosnak, hogy esetleg egy másik csókos karrierista pénzvadász kerülhet a zsíros helyükre, és így nem tudják bizonyítani a páratlan rátermettségüket a duda orrú gazdáik felé. A kisvállalkozók zöme szintén a puszta megélhetéséért és fennmaradásáért vívja élet-halál harcát, akár éjt nappallá téve is. A még valahogy vegetáló nyugger hadról már ne is beszéljünk.
Egykori, rutinos balek rabszolgaként jó magam is pontosan tudom, hogy ezt hívják tökélyre fejlesztett egzisztenciális zsarolásnak, amellyel tökéletesen lefoglalják (és rettegésben tartják) a társadalom jelentős részét. Csoda hát, hogy ezek után az emberek nagy részének nem marad másra ideje, minthogy esténként hulla fáradtan és idegbetegen elterüljön az agysorvasztó plazma tv-je előtt, és mohón vedelje a napi feszültségoldó alkohol adagját? Persze, rövidke pszichedelikus utazásnak megteszi két nagy tányér pacalpörkölt, vagy két staub füves „mariska” is, de ezt már embere válogatja —, ugye. Szóval, a lényeg, hogy még a maradék szabadidőnket se mi osszuk be, mert még akkor is minden percünket lefoglalják a legprimitívebb és legkártékonyabb „szórakozásokkal”. A közösségi tereken és a tömegközlekedési járműveken meg szinte mindenki az okos telóját buzerálja, hogy még véletlenül se kelljen magában elgondolkodnia, vagy esetleg másokkal szóba állnia. Mert, ördögi módon belekényszerítenek mindenkit a lélekölő munka, pénzkereset, fogyasztás soha véget nem érő őrült körforgásába. És mindezt miért? Azért, hogy legyen egy szerény hajlékunk, egy tucatnyi turis göncünk, télen ne fagyjunk mirelit csirkévé,legyen meg a napi krumplis tésztánk s, hogy a maradék éhbérünket adjuk vissza kamatostól fogyasztás formájában. Úgyhogy, kb. úgy vagyunk mi szabadok, mint kanári a szivárványos kalickában. Azt szabad tennünk, amit még nem tiltottak meg nekünk, vagy amit az agymosott társadalom és a környezetünk elvár tőlünk. Pl. Régen kinek volt tetoválás a testén? Leginkább a sittet megjárt notórius bűnözőknek meg a kültelki mély proli kocsmatöltelékeknek. Ma meg már a legszendébb kinézetű cérnahangú csitri is egyenesen belehalna, ha nem tetováltathatna jól látható helyre valami csúf állatságot magára. (Sőt, még oda is, ahol pisil.) El tudtuk volna így képzelni, mondjuk Szerencsi Évikét, Piros Ildikót, Kovács Katit, vagy Cserháti Zsuzsikát? Ugye, nem? Ma meg már az számít elmaradott primitív őskövületnek (Lucy meg Samu fosszíliának), akinek még tetőtől-talpig olyan a bőre, ahogyan az édes-jó mamája világra hozta.
Lezüllesztett, elmebeteg és pusztulásra érett világban élünk. Teljesen mindegy, hogy melyik földrészen él az ember, szinte borítékolható a teljes lezüllés, atermészetes emberi szépség szándékos meggyalázása, a rabszolga sorba kényszerítés és a bűnözői mivolt. A középosztály esetében, a kisputtó már az óvodában irgalmatlanul belekerül az ördögi gépezetbe, ami felkészíti őt a vérszívó nagyvállalatok rabszolgahajcsár igényei szerinti „életre”. Természetesen, mindez az ő érdekében történik, hogy fejlődjön, pallérozódjon, rendet- fegyelmet tanuljon és hogy megtapasztalja a csordaszellemű kommunális létformát. A legkisebb szülői ellenállás nélkül, simán kiszakítják őt a szerető család meleg biztonságából és az örökmozgó, fantáziadús játszani vágyó kisgyermeket belekényszerítik a rideg iskolapadba, és haszonállat módjára beidomítják őket, hogyan legyenek majd egymás kíméletlen vetélytársai, urai, szolgái —, egyszóval, vérfarkasai. Ám a legfontosabb tudnivaló az, hogy mindenki csak annyit ér, amennyi vagyont össze tud zabrálni, lehetőleg már zsenge hiéna korában! Amíg az én időmben még a kiskirály párttitkárnak, a tsz-elnöknek és a körzeti orvosnak az elkényeztetett hájfejű kölyke is ugyanolyan kék köpenyben és gyalog járt iskolába, mint a legcsóróbb proli gyerek (köztük én is). Addig ma az agyvelőbe hasító erőszakos reklámok (és egymás hatására) már az óvodában elkezdődik a sznobos versengés a csemeték közt, hogy kinek milyen márkás ruhája, menő okos telója van, meg, hogy a papa-mama kit milyen puccos járgánnyal hord a jesivába. Tehát, már egészen kicsi kortól nem történik más, minthogy tudatosan hatalmasra duzzasztják az amúgy zabálni valóan ártatlan és aranyos kis Cupidók egóját, önzését és versenyszellemét. (Valahogy úgy, mint az ókori Spártában, csak kicsit másképp.) A gimiben és az egyetemen ugyanez a lelket ölő mókuskerék folytatódik, ahol már a pénzszerzés, a fogyasztás és a lucullusi szórakozás kerül előtérbe,
amiből nincs kiszállás, mert tartani kell a trendi színvonalat. Ez a Perpetuum Mobile-ként örökké körbeforgó kényszerélet mind a soha jóllakni nem tudó bélpoklos nagyvállalatok érdekében van. Ez a pszichopata sátáni banda így zabálja fel sokmilliárd ember gyermekkorát, munkaerejét és végül az egész életidejét.
Egyszerű érző normális emberi lényként most teszem föl újra a kérdést: Vajon miféle pokolfajzatoknak jó ez? Miért kell minden életörömöt elvenni és haszonállattá meg fogyasztói zombivá lealjasítani az emberiséget? Bárki is teszi velünk ezt a minden képzeletet felülmúló aljasságot, én azt kívánom neki, hogy bárcsak fulladt volna a magzatvízbe! És úgy érzem, a végtelenül gonosz tetteikhez képest még rendkívül cizelláltan fogalmaztam, mert sokmilliárd embertársammal egyetemben volna még
pár ötletem velük kapcsolatban. Mert, nekem aztán ne mondja senki, hogy egy normális emberi lény képes ennyi ördögi patkányságot kiagyalni és véghez vinni. Ilyesmiket, csakis olyan nem evilági mocsári szörny tehet, akinek a tarkóján ott virít az ördögi 666-os szám (Rose Mary gyermeke, Ómen stb.) —, és most halál komolyan beszélek.
Amíg az ember gondolatait teljesen leköti a napi megélhetés, az állandó pénzvadászat, a lélekölő robot és a javak halmozása, addig sem töprengenek el az életük értelmetlenségén. Nem foglalkoznak azzal, hogy tulajdonképpen elpazarolják az értékes életüket, és pláne nem jut energiájuk, sem idejük a megnyomorítóik elleni lázadásra. Viszont, ha egyre többen bekattannak, és agyilag zoknik lesznek ettől az egész hazugság- és látszattengertől, és kínjukban rácuppannak a kemény drogokra meg a kannás borra, az nettó nyereség, mert nem kell külön halálra szívatni őket. Amíg élek, képtelen leszek megszokni azt az őrjítően lehangoló látványt, hogy akárhova nézek, szinte mindenki és mindenhol zombiként, transzba esve botladozik a mobil telójára meredő üveges szemekkel. Attól meg egyenesen sikító frászt kapok, mikor egy „anyuka” úgy tolja át a zebrán a babakocsit, hogy képtelen levenni a száz rugós „vajas kenyeréről” a szemét, miközben már rég piros a lámpa. Ahogyan azt is képtelen vagyok megszokni, hogy itt már minden jött- ment senkiházi életművész vérprofi szakértő lett mindenben. Legyen az nagypolitika, háborús stratégia, járvány, trendi divat, gasztronómia, életmód tanácsadás vagy éppen spanyol etikett. Azon meg már nem is csodálkozom, hogy láthatóan nem éppen konzervgyári kikent/kifent jó harmincas luxus ribik séróból kenik-vágják a tv-ben a focit, ők szakértenek, sőt, már a sípot is ők fújják a meccseken!
Ilyenkor látom manifesztálódni az értelmét annak, hogy miért sulykolják éjjel-nappal minden csövön azt az ordenáré hazugságot, hogy bárki meggazdagodhat, és észbontóan sikeres lehet, miközben léhűtő, teljesen haszontalan és végtelenül primitív celeb majmokkal példálóznak. Ha az ember hagyja, hogy öntudatlanul belerángassák ebbe az abszolút életidegen látszat világba —, ami lássuk be, nagyon könnyen megy, hisz egész életében erre treníroznak mindenkit —, akkor az egész rövidke földi létét elpazarolja teljesen értelmetlen és céltalan játszadozásokkal. Mindeközben, egyre többen roppant fontosnak és nélkülözhetetlennek érzik magukat, pedig, hát kurvára nem azok, mert ők csak dróton rángatott rongybábuk. Sajnos ki kell mondani, hogy az emberek nagy többsége csak nyomorult agymanipulált alvajáróként éli le az egész életét, akit mások programoznak be, és előre meghatározzák az életpályáját, anélkül, hogy tudna róla. Akár tíz évvel ezelőtt is, hol tudtuk volna elképzelni, hogy még egy egyszerű tűzifáért is egy temetés húzós árát kell kifizetnünk (a saját erdeinkből), miközben már olyan „váró listák” vannak rá, mint egy komolyabb csípőprotézis műtétre? De hát pont ez a cél, hogy így, vagy úgy, de forduljunk fel minél előbb.
Mégis mit lehet tenni ebben a modern életnek nevezett rémálomban? Persze, lehet sűrűn magunkra hányni a keresztet, meg sóvárogva várni a megváltást, de itt ez már édes kevés. Mert, ha nem megyünk át sürgősen Perszeuszba és nem vágjuk le a szörnyeteg Medúza fejét, akkor menthetetlenül marad az életünk egy nagy rakás szerencsétlenség. Marad a soha véget nem érő lelketlen robot, az ajvékolás, a pénzhajhászás, esténként a tv-bámulás, a búkergető betegre zabálás és ivás, a kényszeres shoppingolás, a nyugat-majmoló primitív szórakozások, a gyors öregedés, a szerény nyugdíjacska és végül a hirtelen halál. Lássuk be, ez így értelmetlen, céltalan, fajsúlytalan és méltatlan egy sokkal jobb sorsra érdemes ember számára. Hamvas Béla bátyám nem véletlenül írta valamikor, hogy: „Az igazi élet akkor kezdődik, ha nem tudjuk, hogy mi lesz.” Vagy, hogy egy másik örök bálványomat idézzem (Sir John Winston Lennon): „Az életedet csak ceruzával tervezzed meg!” Csak szólok Béláim! Életünknek minden egyes percét el akarják rabolni, hát jól vigyázzunk rá, mert nincs több belőle!
Írás a Facebookon