Kovács Tamás
>Impotensek vagyunk. Lassan egy éve lesz, hogy negyedszer kiütötték és padlóra küldték az ellenzéket, kétharmaddal. Mert ezt akarta a többség, mert van egy ország, úgy hívják, hogy Magyarország, ahol 33 évvel ezelőtt azt hazudták nekünk, hogy eljött a rendszerváltás ideje, vége a kádári rendszer minden „bájának”, nem kell nekünk a népköztársaság, legyünk csak köztársaság, mert ez a szó nem olyan komcsis! És mi történt az elmúlt egy évben itthon? Semmi…már összefogás sincs! A célkitűzés Ausztria volt, mind jólétben, gazdasági téren, mind nyugalomban, békében, boldogságban! Majd leszünk 2030-ban. Röhej.
Ez a 33 év sem jött össze, sőt még közelíteni sem sikerült. Ebben az országban minden más fontosabb volt, mint a nép jobb léte. Sok mindent elfelejtettek, amit ígértek: elmaradt a felelősségre vonás, elszámoltatás, az ügynök törvény nyilvánosságra hozatal, eladósították az országot, hazudtak reggel, délben és este, a korrupciót intézményesítették, csaltak, loptak, hazudtak, hitelekbe verték az embereket, gyűlöletet keltettek ellenség képekkel, mindezt a kilóra megvett média kommunikációval, és még folytathatnám, de ez a nép mindent szó nélkül tűrt és elfogadott.
Ezek 33 éven keresztül ugyanazok voltak, csak más köntösben, elvtársból egy új 21. századi dzsentri lett, aki mindig tudta, hogy milyen üveggyönggyel fogja be az alattvalói száját! Ebben az elmúlt 33 évben elvették ettől a néptől az önbecsülését, a hitét, az eszméit, az íróit, a művészeit, a sportolóit. Elprivatizálták a tulajdonait, tönkretették az oktatását, lerohasztották az egészségügyét, eladták a gyárait, a földjeit, vizeit, az erdőit és mindent, amit akartak és hatalmas félelemben tartották a népüket, vagyis fordítva ültek a lovon, nem ők szolgáltak, hanem a nép szolgálja őket! Azt hazudták, hogy demokrácia, szólásszabadság, piacgazdaság, sajtószabadság épül, nem néztünk szembe a múltunkkal, amit átírtak, tönkretették a jelent és ellopták a jövőt. Itt az igazi magyar az, aki milliárdos, aki nagyban adót csal, nyalja a mindenkori hatalom talpát, aki ellopja a fiatalok jövőjét és az a hazaáruló, aki ezt észrevételezi, vagy esetleg számon meri kérni. Hitelét vesztett kormánypárti és ellenzéki politikusok vannak, – tisztelet a kivételnek -, akik az adófizetők pénzéből milliomosként élnek, döntenek és mi hallgatunk, tűrünk és csak pofázunk, úgy, mint én most, mert 33 éve, csak ennyire telik.