Posted by Molnár Mari/Lisszabon
Már lassan négy éve járok Leonardohoz, akit csak Bruce Lee-nek hívok.
Ötvenes brazil terapeuta, kínai masszázst csinal, tui-na, a hagyományos keleti orvoslást gyakorolja. Kínában is tanulta, no meg a mesterétől. Sokan nem tudják, de a kínaiak őrzik a know-howt, mint Artúr király a Szent Grált, és mindaz, amit különféle pénzért megvásárolt kurzusokon ajánlanak itt
vagy Kínában, csak halvány árnyéka annak, ami az igazi tudás. Az én personal trainerem tehát rendszeresen tekergeti a gerincemet, meg mindenféle izületemet, hogy rendben áramoljon a csí bennem. Éppen egy
ilyen „szeánszunk” közben beszélgettem vele mindenféléről, s a nagy recsegés-ropogás közepette a kínaiaikról is szót ejtettünk. Mondja ugyanis, hogy gondolkozott azon, hogy egy szalont nyisson, de hát annyi költséggel és adóval jár, hogy nem éri meg. Mindeközben azok a kínaiak, akik idejönnek Portugáliába, 20 évig adókedvezményt kapnak: nyitják is az üzleteiket, ahogy mindenhol szokás, rendszeresen újítgatják a rezidens kártyáikat öt évenként. Azután, ha letelt a 20 év, akkor a bolt becsuk, majd a papa fia/lánya nevén kinyit újra, s indul a 20 év újra.
Mint szociálpolitikus, mindig elcsodálkozom ezen az országon, hogy vajon hogyan képes még működni a szociális ellátórendszer? Kornai Jánostól azt tanultuk, hogy a mi kis magyar „cociualizmusunk” ugye egy koraszülött jóléti állam volt: bőkézű, skandináv tipusú jóléti rendszer, mellé egy fura gazdasággal, ami aztán minden volt, csak nem piaci. Amikor áttértünk a kapitalizmusra a rendszerváltás után, no akkor derült ki, hogy mi mennyibe kerül. És ennek lett aztán egycsapásra vége, hiszen a nagyköltségű egészségügyi és szociális ellátórendszerek csak vitték a pénzt, alanyi jogon. (Hogy most mi van, arról most nem is teszek említést, az oktatásról szót se ejtve, ami ugye „fájín” módon lett ledarálva, mint a mócsingos hús
fasírtnak a hentesnél – Jóvanazúgy’ módjára.)
Itt Portugáliában a szociális ellátás minden, csak nem bőkezű, viszont rosszúl célzott és rengeteg a potyautas. Az egészségügyi rendszer például ingyenes. Az állami. Kinek? Aki állampolgár vagy pedig rendelkezik rezidens kártyával. Ehhez képest Magyarországon van az egészségügyi hozzájárulás, adóként, mindenkinek. Aki él és mozog, fizetnie kell. Ha dolgozik, ha nem, ha akarja, ha nem. Itt viszont: aki legalizál, az jogosult, függetlenül attól, hogy akár befizetett egy petákot is már az államkasszába.
No de kiből lehet rezidens? Tulajdonképpen bárkiből. Az uniósoknak a legkönnyebb, három hónap után csak egy könnyített regisztrációt kell elintézni, s már bent is van a rendszerben. A képzetlen, tanulatlan
„szakmátlan” bevándorlónak persze ez 3-5 évig tart, addig viszont csak fizet. Bár ez utóbbi idéntől változott, s könnyitésként kaphatnak olyan vízumot is, amivel fél évig kereshetnek állást, s kaphatnak reziens kártyát. Így szinte azonnal lehet használni a rendszert. Plusz van még egy olyan speciális kategória is, amit a korábbi gyarmati országból érkezők igényelhetnek, kifejezetten orvosi kezelésre. Fene tudja, miért van ez, talán a kollektív tudattalant tisztítandó, de az afrikai, jelentősen elmaradt egészségügyi és szociális viszonyok által ott „kezelhetetlennek” tűnő problémára lehet feliratni külön vízumot. Pont, mint régebben, friss hegyi levegőre küldte el az orvos a tüdőbeteg városi gyermeket. Ezt a vízumot „kiváltva” a kérelmező, s kiskorú esetében a kisérő szülő beutazhat, majd könnyített eljárásban megkaphatja a kártyáját. A „csodás gyógyulások” után pedig eldöntheti: marad vagy visszamegy a szülőhazába. Hát, azt hiszem nem kell sokat találgatni, igen, itt marad. Oszt’ jön a család többi tagja, családegyesítési csomagban. Sőt, szintén a gyarmati múltból, valamint Európa viharvert történelmi ki- és be vándorlási dinamikájának
köszönhetően, sokan közvetlenül állampolgárságot is kérhetnek a tengerentúlról, a követségeken keresztük: legyen az Brazília, Venezuela vagy Afrika egykor Portugália által birtokolt területe. Ehhez a sokasághoz járul még az a csoport is, amelyik valamely módon egy portugállal köt házasságot, s így
szintén jogosul a kártyára, majd állampolgárságra, a rokonsággal együtt.
Aki megkapta a rezidens kártyát, öt év után már az állampolgárságot is kérheti. Az első lépcsőfokra fellépni, mármint a rezidens kártyához mostanság amiatt is egyre könnyebb, mert ha valakinek itt születik a
gyermeke (s a szülő igazolja, hogy egy éve már itt van), állampolgár lesz. Ezután pedig mindkét szülő kérheti a rezidens kártyát. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy például az ázsiai országokból idejövő bevándorló férfi,
mivel képzetlen, vagy munkavízum hiányában nem kap magasan képzett munkavállalói rezidens kártyát (mégha képzett is), eltölt nettó 3 évet, mire megkapja az első kártyáját, két évre. Amint a postaládába landol a kártya, már indul a reptérre, s rohan haza vakációra, ahol vagy éppen az esküvő, vagy a már feleség várja. Majd visszatér, s közben nemcsak a papírokat intézi a házastárs kiköltöztetésére, hanem az ara már várandósan érkezik ide. Amint megszületik a gyermek, az édesanya is egycsapásra legalizálható, s már csak a többi családtag hiányzik, akik a következő körben érkeznek.
Ha valakinek 14 éves gyermeke van, az pedig tanulóként kaphat közvetlenül rezidens kártyát, s utána a szülei is kérhetik a tartózkodási engedélyt. Most arról is csak mellékszálként tennék említést, hogy
Portugáliában létezik az úgynevezett szociális minimális jövedelem is, ami szintén viszi a költségeket. De ez már csak hab a tortán.
Akárhogy is csűröm-csavarom a matekot, ez elképesztően sok pénzt jelenthet, kiadási szinten. No de, honnan van erre a fedezet? Hiszen maga a munkanélküli ellátórendszer is elképesztően nagyvonalú, 2 évig lehet kapni az ellátást, és csupán másfél év kell hozzá, hogy valaki jogosult legyen rá. Sokszor kiszámoltam, sokaknak megéri: a bértömeg nagyrésze minimálbér, a munkanélküli ellátás viszont a minimálbér felénél több, közel annak a 70 százaléka nagy átlagban. De visszatérve az egészségügyre: az a modern korban mindig drága és költséges, nem is olyan régen a covid idején ez egyértelműen bebizonyosodott. (Nem úgy, mint Leonardo mester kezelése, ahol csak egy ágy kell, meg az ő szaktudása és a puszta keze.)
Csak zárójelben teszem hozzá, ha az itteni lakásokban lenne szigetelés – a falakon és a nyílászárokon – és fűtés is (!), s nem fáznánk meg- és föl- a lakásban. Ami az éghajlat miatt nemcsak hideg, de nedves is, akkor nem lenne olyan komoly probléma a bronchitis, meg mindeféle felsőlégúti és izületi betegség. Főként emiatt kell ugyanis a kórházak sürgősségi osztályain 6-12 órát várni az ellátásra, szinte mindig. (Nem mellékesen ezek olyan betegségek, amelyek a harmadik világban szokás előfordulni, nem az úgynevezett fejlett oszágokban.) A tízmilliós országban például 1,5 millió embernek nincs családorvosa, s ha valaki szülni szeretne, akkor lehet, hogy 150 kilométert fog utazni a mentőben, mire lesz olyan kórház, ahol éppen nem sztrájkolnak, vagy éppen be vannak zárva, munkaerőhiány miatt.
Ez még egy külön misét fog megérni, ha meg akarom kutatni a bevételi oldalt, de annyi bizonyos: a a 2021-es adatokra támaszkodva publikált statisztika szerint közel 700 ezer legalizált bevándorló él itt, nagyjából fele- fele arányban, férfi és nő. A tízmillió összlakossághoz viszonyítva ez jelentős szám, s ezek egy része csak hozzátartozó vagy kiskorú, tanuló, beteg, nyugdíjas, vagy csak D7-es vizummal rendelkezik (magyarul:
vagyontárgyai alapján kapott letelepedést), akik nem fizetnek járulékot, ám az ellátást használják. De ez csak a jéghegy csúcsa, és még úgy is csalóka az adat. Mert az a pakisztáni vagy bangladesi, vagy mondjuk brazil, ukrán, esetleg török, aki már „kitöltötte” az öt éves rezidenciáját és meg is kapta az állampolgárságot, már kikerül a statisztikából. Persze, attól még lehet, hogy szülni, komolyabb betegséget kezeltetni, vissza-visszajár majd vagy még.
Annyi bizonyos, így első blikkre nekem rejtély, hogy nem roppant bele még a portugál szociális és egészségügyi rendszer ebbe a mérhetetlen túlterheltségbe. Mert a bevándorlók jönnek, többségük leginkább fél-legálisan, s maradnak. S ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy tavaly február óta nemcsak a százezres nagyságrendű ukrán menekültek csoportja lett egycsapásra tb-jogosult, hanem az egyre több orosz magasan képzett bevándorló is ideérkezik, a misztérium számomra egyre ködösebb. Utóbbiak jelentős része ráadásul nem is itteni cégnél dolgozik, tehát adómentesen, távmunkában keres máshol, azonban élvezheti az itteni ellátórendszer bőkezűségét.
Furi, de ezekről a vészcsengőkről ritkán hallok a parlamentben, noha Antonio Costa kormánya lassan egy Big Brother show-hoz hasonlítható: minden héten valaki vagy lemond, vagy korrupció gyanújával kerül
parkolópályára, igaz, csak ideig, óráig. Ki tudja, lehet, csak nekem tűnik fel, vagy van egy eldugott mézes bödön, amihez hozzá lehet majd nyúlni, amikor már kiürült az éléskamra.
Címkép: Bevándorlók Portugáliában