Posted by Gergely Tamás
Vadmalac kezdetben szó nélkül figyelte: komája hol peckesen járt, hol meg kétrét görnyedt.
Végül megkérdezte:
– Fáj?
A koma nem szólt, mindössze bólintott, mintha a beszéd is nehezére esne.
Vadmalac erre filozofálni kezdett, kinek, mintha csak magának:
– Ilyen a világ is: nem akar elhagyni bennünket… Jól érzi magát bennünk. Kétrét görnyedünk, óvjuk a bombáiktól a fejünk, átkozódva ugyan, de eltemetjük a holtakat, amik az ő számlájukra írhatók.
Számlájukra, mert lekiismertük nincsen.
Úgy érti, a salak nem hagy magunkra, a salak.