„Egy adott párt válsága nem csak jelenében vizsgálandó, hanem legalább ilyen fókuszáltan kell nézni a válságot előidéző lépéseket. Ezek egyike Vona Gábor elnökségéhez kapcsolódik.

Az akkori stratégiák helyesen ismerték fel, hogy a szélsőséges Jobbik növekedésének korlátai vannak, indokolt tehát néppártosabb irányba elmozdulni. Ugyanakkor a választásszociológiai tudások nem kellő mérlegeléséből fakadt a Jobbik cseppfolyóssá válása is. Ugyanis már 2018-ban is tévesnek bizonyult az az elképzelés, hogy jobbról, egyedüliként, egy „mérsékelt jobboldali” pozícióból legyőzhető a Fidesz, továbbá van ez utóbbi politikai szegmensben annyi szavazó, hogy egyúttal az akkori Jobbik tartósan hegemón szereplő lehessen az ellenzéki oldalon. Mivel a pártrendszer már akkor is egy két blokkpártrendszer felé mozdult el, melynek egyik oldalán egy szociológiai értelemben „néppárti” Fidesz áll szemben egy ideológiailag és értékeit tekintve heterogén ellenzékkel, így a Vona választotta stratégiában benne volt a Jobbik identitásválságának lehetősége. Az akkori jobbikos helyzetelemzések olyan várakozásokon és kívánatosságokon alapultak, amelyek a választásszociológia reáliák próbáját nem állták ki.

Jakab Péter vezette Jobbik csak kiteljesítette ezt a folyamatot. Az EP-választást követően a Jobbik egy újabb válságszakaszát tekintve már látni lehetett, hogy önmagában a párt (köz)politikai állításai vagy a Jobbik-féle jobboldaliság nem lesznek elégségesek ahhoz, hogy stabilizálódjon vagy visszanövekedjen a párt. Ebben az értelemben Jobbik helyesen lépett akkor, amikor perszonalizálódott, mégpedig Jakab „nép hangján” megszólaló vizuális tartalmaival. Azok nélkül a Jobbik minden valószínűség szerint még ennyire sem lett volna látható pártja a 2020-2022 közötti politikai életnek. Jakab lett a Jobbik médiuma, viszont a pártnak nem is volt más esélye az erősödésre – tekintve a választói piac akkori állását.

Az elvesztett előválasztás azonban világosan megmutatta, hogy a mediális láthatóság és az offline szervezetiség, továbbá a valós választói visszacsatolás nincsenek fedésben. Jakab várakozáson aluli szereplése a mediális politizálás korlátjának bizonyítéka egy olyan cselekvő esetében, aki közben sem szervezetileg, sem kormányzóképesség tekintetében nem újította meg a Jobbikot. Ugyanakkor ebben a két vonatkozásban a jelenlegi Jobbik-vezetők sincsenek előnyösebb helyzetben, ráadásul Jakab távozásával még karakteres személy sincs a vezetésben.

A magyar politikatörténet kevés olyan példát ismer, amikor egy olyan párt, ami leszállt a küszöb környékére vagy az alá, újra többszámjegyű és jelentős támogatottsággal bírjon. Innen emelkedni unikális lenne.”

A nyomtatásban megjelenő Mandinernek arról, hogy a Jobbik válsága mikortól is kezdődött, és Jakab mellett kik annak további felelősei.