Méretpótló tűzijáték

Posted by
Arató András
>Augusztus 29., hétfő
És tegnapelőtt volt augusztus 20-a. És ez nem vicc. Megvalósult a nemzet nagy álma, lezajlott Európa Legnagyobb Tűzijátéka. Én nem láttam, nem azért, mert utálom a tűzijátékot, mert utálom ugyan a tűzijátékot, hanem mert nem kötelező, úgy értem, nem olyan helyen lakom, ahol muszáj, és (még) nem is kötelező. Ha majd a bőség kosarába mindenki beletette a maga Fudánját, belgrádi villanyvonatját, telefonkáját, és minden honfitársnak meglesz a maga saját atomja, ha más nem is, akkor mondhatjuk, hogy ácsi! – ez lesz az a pillanat, amikor majd „még egyszer azt üzente”, akkor aztán már mindenkinek el kell menni, ha egyáltalán lesz még itt valaki, de nem nézni, hanem csinálni a tűzi játékot.
Régen, amikor pusztán arról szólt a parádé, hogy legyen, semmi Európa legnagyobbja, de nem feltétlenül azért, mert Leonyid Iljics megsértődött volna, egyszerűen nem volt divatban folyton összemérni, kinek mekkora a szerszáma, noha Ljonya bácsitól a sértődés sem lett volt idegen, szóval akkoriban a tűzijátékot egyszerűen éppúgy csak nem szerettem, mint az operettet. De amióta a megfelelő méret pótlását szolgálja, ami természetesen nem lehetséges, pusztán csak pár órára eltereli a figyelmet a távolról sem alaptalan komplexusokról, azóta kifejezett ellenszenvvel viseltetek iránta. Nem szorítottam egy jó kis zivatarért, noha állítólag az eső jobb a mezőgazdaságnak, mint a tűzijáték, de a szakemberek ezt nem mondják ki, mert nem tudják száz százalék biztonsággal bizonyítani, akkor meg tudománytalan, amit a mi példamutató rendszerünk nem tűr el.
A szombati tűzijátékot számosan nem fogják elfelejteni. Legalább ketten.
Az operettet most is csak nem szeretem.