Posted by Gellért András
>Ma esett az eső. A borongós idő, a zivatar pedig eléggé el nem ítélhető módon először nem azt juttatta eszembe, milyen jó, hogy a fák, virágok, madarak vízhez jutnak, ennek persze örülök, hanem önző módon, az eltemetett emlékeimet feláztatva egy fájó mondatot mosott elő a múltból. Egy nagy nevű könyvkiadó vezető munkatársa sok évvel ezelőtt azt mondta, „András, ha legalább a seggedet mutogattad volna tévében, akkor azonnal kiadnám a könyvedet, de te csak egy rádiós vagy, akit a kutya sem ismer.”
>Ma esett az eső. A borongós idő, a zivatar pedig eléggé el nem ítélhető módon először nem azt juttatta eszembe, milyen jó, hogy a fák, virágok, madarak vízhez jutnak, ennek persze örülök, hanem önző módon, az eltemetett emlékeimet feláztatva egy fájó mondatot mosott elő a múltból. Egy nagy nevű könyvkiadó vezető munkatársa sok évvel ezelőtt azt mondta, „András, ha legalább a seggedet mutogattad volna tévében, akkor azonnal kiadnám a könyvedet, de te csak egy rádiós vagy, akit a kutya sem ismer.”
Valóban: ha valakinek ismert az arca, már akkor is írnak róla, ha reggel felébred és elmegy vécére.
Esett hát az eső, én pedig azon meditáltam, vajon miként alakulnak a dolgaim akkor, ha nem a fenekemet, hanem az arcomat megmutathattam volna. A tévében. És majdnem megmutathattam. De csak majdnem.
Az évszámra nem emlékszem, csak a helyszínre és a történtekre. A rádió mellett a televízió az ESTE című műsorában is dolgoztam, ahol a távozó Simon András helyére új műsorvezetőt kerestek. Castingot szerveztek, ahova engem is elhívtak. Próbaadást kellett csinálnunk. Tizenketten indultunk, végül ketten maradtunk. Rábai Balázs és én. Az illetékesek hetekig vívódtak kit válasszanak, de nem tudtak dűlőre jutni. Végül egy ismert tévést kértek meg, döntsön ő. Döntött. „Rábai szebb” – mondta, és ezzel eldőlt, ő lett az új műsorvezető. Rábai tényleg jobban mutatott, ami egy tévében nem elhanyagolható szempont. A teljesítményem azonban annyira tetszett az illetékeseknek, hogy belsős riporteri állást ajánlottak. Megköszöntem a lehetőséget, de nem kívántam élni vele. Végtére is a rádióban is riportokat készítettem, műsorokat szerkesztettem és vezettem.
Két évvel később megint hívtak. Rábai Balázs ugyanis máshova szerződött, tehát ismét megüresedett a műsorvezetői szék. Azzal csábítottak, olyan műsorvezetőre van szükségük, aki nem csak kérdezni tud, hanem beszélgetni is. Szerintük én pontosan ilyen vagyok. Kezet fogtunk, tulajdonképpen megállapodtunk. Legnagyobb meglepetésemre azonban megint castingra kellett mennem. És ismét csak az történt ami korábban. Tizenvalahányan indultunk, ketten maradtunk. D. Bányász Gergő és én.
Hetekig nem jött hír a döntésről. Végül egy akkori főnök telefonon közölte velem, szerinte ronda a nyakkendőm és az öltönyöm sem volt előnyös. Ugye nem bántottalak meg? – kérdezte végezetül.
Így ért véget az el sem kezdődött képernyős karrierem. Nem mutathattam meg az arcomat, de még a fenekemet sem. Igaz, azt sosem akartam.