»Soha nem gondoltam volna…«

Van egy távolabbi ismerősöm, ritkán találkozunk, de így is észrevettem azonnal a rémületet arcán. Nem egyszerűen az aggódást, hanem a törést érzékeltem. Azt a felismerést, hogy bár eddig nagyszerűen alakult az életük, rendkívül sikeresek a munkában, boldog családban élnek – és egy csapásra romba dőlhet minden. Elég hozzá egy súlyos betegség, és a biztos várnak hitt felépítmény kártyavárként omolhat össze.

Többször is eszembe jutott ez az emlék, miközben Légrádi Gergelytől olvastam a Nélkülem – Nélküled című ikerregényt. A könyv első, az olvasót hamar magával ragadó része a Nélkülem címmel, 2018-ban megjelent kisregény átdolgozott változata. Azt hozza valósággal testközelbe, mi történik a magabiztos, sikeres, minden feladatot tökéletesen megoldó marketinges vezetővel, Miklóssal, amikor kiderül: Alzheimer-kórja van. Eddig erősen kézben tartotta a saját és a családja életét, ekkor azonban átveszi az irányítást a visszafordíthatatlan, halálos betegség.

Miklós egyre több időt tölt kórházban, a korábbi sűrű élet helyett hirtelen rengeteg ideje marad arra, hogy naplót írjon, töprengjen, kérdéseket fogalmazzon meg, végiggondolja az életét. Azzal kell szembesülnie, hogy amíg keményen dolgozott, mindent megtett a családjáért, de éppen rájuk nem maradt ideje, energiája. A családot a feleségére, Eszterre hagyta, átengedte neki a háztartást és a gyerekekkel kapcsolatos összes teendőt. Közben az a társ, akibe fiatal férfiként beleszeretett, az évek során elveszítette az önállóságát és a korábbi énjét. Ő, a férje pedig semmit nem tett ez ellen. Így nem csoda, hogy egyre ismeretlenebb nő mellett élt.

A betegség fenekestül felforgatja az életüket. Eszterre annyi feladat szakad, amivel alig tud megbirkózni, és közben ijedten és tanácstalanul lesi Miklóst, akit korábban nem ilyennek ismert. A férje volt a támasz, a problémamegoldó, a határozott, most pedig egy önmagát elvesztő, ijedt férfit lát. Ki ne lenne riadt, kétségbeesett ettől?

Az ikerregény második részében Eszter szemszögéből ismerjük meg egyre mélyebben a történetüket. Az asszony a rá zuhant temérdek teendő mellett próbálja fölfejteni az életük szövedékét is, a történteken, a közös éveiken töpreng. Találkozik a férje volt kollégáival, barátjával, sőt: felkutatja az első, ifjúkori szerelmét is, mert szeretné jobban megérteni Mikit. Azt, hogy milyen volt a megismerkedésük előtt és milyen a házasságuk idején, az otthonán kívül.

A segítségére lehet az is, hogy feljegyzéseket, cédulákat talál Miklóstól. Ízlelgeti az így felbukkanó mondatokat. Gondolatokat, kérdéseket fogalmaz meg. Neki kell gondoskodnia a két kisgyerekükről és a saját életéről, ám egy idő után mégsem hagyja, hogy maga alá temesse az addig ismeretlen feladatok tömege és a gyász. Kutakodik, és fájdalmas, megdöbbentő összefüggéseket ismer fel.

Sok mindent megtud Mikiről, például azt is, milyen kapcsolata volt gimis korában az apjával, aki nem engedte, hogy a fiú együtt legyen az első szerelmével. Miki nem állt ki magáért, engedett az apai akaratnak. Talán emiatt lett belőle olyan kőkemény ember, aki kézben akarja tartani, maga akarja irányítani az életét.

Örülök, hogy Légrádi Gergely finoman beleszőtte Eszter „múltkutatásába” a felmenőket is. Orvos-Tóth Noémi hatalmas sikerű könyve, az Örökölt sors óta százezrek jöttek rá, milyen jelentős szerepet játszik az életünkben az, amit a családunkból hozunk (vagy cipelünk) magunkban.

Miki naplót is írt. De miért? Kinek? Talán csak magának, esetleg terápiás céllal? Miért nem Eszterrel beszélgetett? Átrohantak mindketten a közös életükön, és közben csak ritkán álltak meg. Ahogy a férfi egy cédulán írta: „Tettem a dolgom, és hagytam, hogy a dolgok maguk alá temessenek. Úgy építettem fel az életem, hogy körbevettem magam feladatokkal.” Így pedig nem maradt ideje semmi másra.

Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, és hajlandók vagyunk szembenézni magunkkal, akkor ez a folyamat új élet lehetőségét nyitja meg előttünk. Ahogy Eszter előtt is. Amikor mindketten rádöbbennek a mulasztásaikra, tévedéseikre, már késő: Mikinek nem adatik meg a korrekció. Az ő betegsége viszont lehetőséget ad arra, hogy legalább Eszter gondolja át alapjaiban az életét, és változtasson.

A mozaikszerű elbeszélés során tudunk meg egyre többet a két főszereplőről, akik háromdimenziósan állnak előttünk. Szinte a bőrünkön érezzük azt, ami Mikivel és Eszterrel történik. Csak azt sajnálom, hogy a második részben néhány párbeszédes rész vagy monológ érezhetően túlírt, hosszabb a kelleténél. Ezek nem viszik előbbre a történetet, a figurákhoz sem adnak hozzá. Az elbeszélés olykor elveszíti az egyébként jó ritmusát. Légrádi Gergely nehezen változtathatott volna ezen, hiszen ő belülről látja a saját regényét. Egy szigorú szerkesztő viszont sokat segíthetett volna, hogy még sűrűbb, feszesebb legyen ez az izgalmas, sokszor fájdalmas és elgondolkoztató történet.

A váratlan, gyógyíthatatlan betegség olyan helyzethez vezet, amire Miklós azt mondja a könyv elején: „Soha nem gondoltam volna, hogy én kerülök ilyen helyzetbe.” Bizony, ilyenkor sokan remélik, hogy talán felébrednek, és kiderül, hogy amit átéltek, csak rossz álom volt. Elhessegetjük magunktól az ilyen gondolatokat.

Pedig érdemes lenne erre naponta emlékeztetnünk magunkat. Akkor talán jobban tudnánk élvezni és értékelni a mindennapok apró örömeit is, többször gondolkoznánk az életünkön, feldolgoznánk a szüleinkkel és a velünk történteket. Megláthatnánk olyan összefüggéseket, amelyek segíthetnek abban, hogy a saját életünket éljük, és hogy ne legyen késő, amikor ráébredünk a mulasztásainkra, kudarcainkra.

Légrádi Gergely: Nélkülem – Nélküled
Jaffa Kiadó, Budapest, 2020
352 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2799 Ft,
ISBN 978 963 475 3971

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Légrádi Gergely regénye korunk mókuskerék-generációjáról szóló, megrázó írás. Miklós teljesítménykényszer alatt éli mindennapjait. Identitását munkájában betöltött pozíciója határozza meg, amelynek egy hirtelen jött, súlyos betegség vet véget, egyszeriben rávilágítva kiüresedett, elfojtásokkal teli életére, amely alól a házassága sem kivétel. Eszter, Miklós felesége pedig kénytelen ráébredni, hogy mellőle is elszaladtak az évek. Az emlékek, a barátok. Ráadásul elkerülhetetlennek tűnik, hogy egyedül maradjon két gyermekükkel.
Mindenki keres valamit. Valaki kapaszkodókat, a meg nem élt élet emlékeit. Más azt, hogy hol és mikor romlott el minden. Van, aki a múltban ragad. Megint más a feldolgozás, az újrakezdés lehetőségeit kutatja.
Különös erejű „ikerkönyvet” tart kezében az olvasó. Főszereplője egy férfi és egy nő, egy házaspár. Ők ketten az élet szélsőségekkel teli zarándokútjait járják végig; az összeomlástól a talpra állásig, a halál elfogadásától az újrakezdésig.

Emlékezetes és tanulságos regény. – Radnóti Zsuzsa
Csak igazi író lát ilyen tisztán és belülről minket, nőket és férfiakat, mint Légrádi Gergely. – Mácsai Pál