Atomerőmű a diktatúrában

2020. november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján L. Ünnepélyesen megnyitotta a már néhány nappal korábban Belarusz energia-rendszerébe bekapcsolt asztraveci atomerőmű első blokkját. L. Itt nem Lenint (Uljanovot) jelenti, hanem egy még nála is gonoszabb utódját, az önmagát minden jogalap nélkül mindmáig Belarusz elnökének tekintő Lukasenkát. Azért mondom, rosszabb még Leninnél is, mert Lenin igen sok cselekedetében, döntésében pozitív gondolatokat találhatni, vagy legalább vélelmezni lehet, az eredménytől függetlenül, míg Lu-nál minden vegytiszta aljasság és gyalázat. (Mondjak ilyenre mai magyar példát, akinél nagyítóval sem találsz egyetlen valamennyire is emberi vonást?)

Megnyitójában azt találta mondani, hogy „atomhatalom lettünk”. Az egy dolog, hogy szemmel láthatóan fogalma sincs ennek a kifejezésnek az értelméről, de ami a lényeg – evvel végre beismerte, amit amúgy is tudtunk, hogy mi szükség is van erre az erőműre. Lu pöffeszkedésén kívül semmi! Sőt! Mint ezt előre is bejelentették, a rendszerbe kötés másnapján Lettország és Litvánia leállította a belarusz áram importját, Lengyelország ezt már az erőmű alapozásakor megtette (nekik könnyű). Ukrajna és Oroszország nem szorul áramimportra – evvel felsoroltuk az összes Belarusszal határos államot.

Lassan már három éve, hogy a helyi hatalom bármelyik képviselőjével is akadok össze, mindig szóba kerül, hogy segítsek már valami olyan beruházás/partner keresésében, hogy az eredmény egy rendkívül energiaigényes termelési folyamat legyen. Volt, aki kimondta, hogy ha energiapazarló – az is jó. Ez a beruházás-fejlesztési politika teljesen nyíltan folyik.

A megnyitó végén az atomfizika, az energetika és egy csomó más tudomány géniusza* azt mondta, itt az ideje, hogy megnöveljük a reaktor teljesítményét. (Az információ a belarusz atomerőmű-ellenes zöldek egyik vezetőjének rádióinterjújából származik.) Az ominózus trafó és tartozékai csak másnap égtek le… Mint ismeretes, azóta az erőmű nem szolgáltat energiát, amire a Hivatal két nap múlva kitalálta, hogy tervszerű volt a beüzemelésnek ebben a szakaszában a leállás. Persze.

Nem volt eseménymentes már a tervezés sem (többek között a telepítési hely – nem egész 50 kilométerre Vilniusztól, Litvánia fővárosától, ahol 2009-ben állították le az ignalinai atomerőművet), ugye mondanom sem kell, hogy a Roszatom csinálja és orosz hitelből finanszírozza Belarusz – ismerős?

Az építkezés történetéből a reaktor házának (kb. 300 tonna) hányatott sorsát emelném ki. 2016. nyarán 2-4 méter magasságból leejtették (!). Állítólag ez nem ártott meg neki, de az oroszokkal mégis cserében állapodtak meg a megrendelők. 15 hónapra rá jött meg a cseredarab (rossz nyelvek szerint az eredeti, csak „leporolva”), ami a vasúti szállítás során egyik csőcsonkjával egy villamos távvezeték beton tartóoszlopának ment neki. Ha az oszlop nem törött ketté, akkor tényleg nem lehetett olyan komoly az az ütközés… de mégis, könyörgöm, atomerőműről van szó! Evvel megy most a termelés! A Roszatom messzi földön híres arról, hogy a biztonság számára a legfontosabb, bármely projektjét hajlandó akár veszteségessé tenni ennek érdekében. Hogy oda ne rohanjak!

Idén tavasszal találta ki Lu, hogy november 7. az ideális dátuma a hivatalos felavatásnak. De már akkor lehetett látni, hogy az állami atomfelügyelet erre az időpontra nem fogja tudni megadni az engedélyt. A megoldás? Lex Asztravecnek hívnák a magyar ún. „jogrendben”. A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma (ott ugye csupa független szakember, atomtudós, fizikus, energetikus ül) megadta az engedélyt. Oszt jónapot!

Közben épül a második blokk. És már meg is kezdődtek egy új belarusz atomerőműről a tárgyalások a Roszatommal. Szerencsére addigra ez az alak eltűnik a porondról.

======

*Lu egyébként valóságos polihisztor. Mondok néhány bizonyítékot erre. Tavasszal teljesen komolyan jelentette be, hogy a koronavírus ellen a legjobb védekezés a fizikai munka, a vodka és a gőzfürdő. Egyébként a vírus nem is létezik, ezért van, hogy nem látjuk. – Nem mellesleg a saját koporsójába ez a tudományos hozzáállás volt az egyik első szög.

Történelem szakon végezte az egyetemet. Egyszer volt szerencséje az örök belarusz-orosz barátságot avval illusztrálnia, hogy már Franciszk Szkarina (kb.1490 – kb.1550) első belarusz bibliafordító és -nyomdász is dolgozott Szentpétervárott. Pétervárt, tudnivaló, 1703-ban alapította Nagy Péter cár. Amikor ezt találta mondani, Minszk legnagyobb – Moszkva és a nemzetközi reptér felé vezető – sugárútját Szkarina útnak hívták. A város kénytelen volt átkeresztelni, mert mindenki ezen röhögött!

Irodalomból is ő a fő szaktekintély, hiszen őt nevelték az iskolában annak a Vaszil Bikaunak a versein, aki életében egyetlenegy verset írt – kisgyerek korában, ezt aztán rögtön ki is dobták.

Zavarjuk már el ezeket az idióta gazembereket!