Posted by Gaál Péter
>”…egy dolog biztos: a Huawei nem független a kínai államtól, sőt annyi állami támogatásban részesül, amennyiről a versenypiacon megélni próbáló nyugati cégek nem is álmodhatnak. A vállalat kissé ködös cégstruktúrájának köszönhetően átláthatatlanok a tulajdonosi és függési viszonyok, de egy európai nyomozás kiderítette, hogy a Kínai Fejlesztési Bank egy harmincmilliárd dolláros hitelkeretet tartott fönn a Huaweinek, és más pénzügyi segítségben is részesültek. Részben ennek köszönhető, hogy a Huawei megvethette a lábát a belföldi piacon, majd a hazai sikerek után a külföldi terjeszkedés felé is nyithatott”, írja a 444 (2020. 11. 10., Hegyeshalmi Richárd).
Ír még sok más érdekességet is, nem részletezem, majd Önök elolvassák, ha lesz kedvük. Elég óvatosan írja, de hát egy tényközlő újságírónak a tényekkel óvatosan kell(ene) bánni, így van jól, legalábbis a (most) ellenzéki sajtóban. Vagy legalábbis úgy kell tennie, tisztelet a kivételnek. A magyar kormánysajtó nem ennyire finnyás, a kínai sem, az orosz sem, a belarusz sem, az észak-koreai sem, a türkmén sem, az azeri sem, az iráni sem, a szaúdi sem, a török sem, van belőlük néhány.
Hogy persze mi a tény, és mi nem, azt talán már az Isten sem tudja, talán már az ördög sem, sőt talán egyikük sem.
Hogy Kína mit csinál, és mit nem, lehet totózgatni. Minden bonyolítástól mentesen simán ki lehet találni. Úgy legyen nekem ötösöm, Önöknek is úgy legyen.
Megint az a fránya ív.
Magyarországon például eddig három kínai bank telepedett meg (majdnem úgy írtam, hogy „van jelen”, de gyorsan észbe kaptam): a Bank of China csoport (2014 óta), az Agricultural Bank of China (2015 óta), valamint a China Construction Bank Corporation (2020 óta). Érdekes dátumok, ugye? Hiszen érdekes időket élünk. 2010 előtt sokkal szürkébb volt minden. Cserébe mi 2017. június 16-án csatlakoztunk a 2015-ben, Kína kezdeményezésére alapított Asian Infrastructure Investment Bankhoz (rövidítve AIIB). Az első (Indonézia kivételével infrastrukturális-energetikai) projektek helyszínei: Tádzsikisztán, Kazahsztán, Pakisztán, India, Banglades, Mianmar (a volt Burma), Indonézia voltak.
Ne filozofálgassanak, üdvös ez mindenkinek. Kiút a nyomorból, energiaínségből, elszigeteltségből. Emomali Rahmon, Nurszultan Nazarbajev, hogy csak két kedves urat említsek, mindkettővel tökéletes, mondhatni több, mint baráti – no, nem úgy – viszonyt ápolunk, mármint nem mi, kis kukacok, hanem Ő. A többi országról szintén hallhattak egy-s más érdekességet. És a még többiről is, akikkel illusztris társaságba keveredtünk, hozzá kell tennem, hogy nem csak mi. A Nyugat sose finnyás, ha üzletről van szó, régi hagyománya van ennek is. Még az Önök felé tulajdonképpen ideológiainak kommunikált háborúk alatt is működnek ezek a nexusok, hogy csak egyet említsek, ilyen volt például a második világháború.
Nincs itt harag, kérem szépen. Business as usual.
Azért nem állom meg, hogy egy kis ízelítőt nyújtsak abból a bizonyos illusztris társaságból: az imént felsoroltakon és Nyugat-Európán kívül Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Mongólia, Oroszország (naná), Törökország, Irán, Lengyelország, Szudán. És így tovább. Természetesen Izrael, de ezt ne vegyék túlságosan komolyan. Üzleteltek ők a rómaiakkal is. A Tiberis jobb partján egész kis kolóniájuk élt, ameddig Claudius császár ki nem ebrudalta őket, az pedig zusammen a Makkabeusoktól számítva is bő kétszáz év volt.
Az Amerikai Egyesült Államok? Hát az nem. De azért ebből se vonjanak le túl messzemenő következtetéseket: a Wall Streetet jó ideje Great Wall Streetnek becézik a helybéliek. Hunter Biden, a megválasztott (de még nem ratifikált) elnök fia is mesélhetne egy s mást, talán – biztos – a papa is, függetlenül minden múlt- és jövőbeni porhintésétől. Papíron a legjobb morgolódni. Attól még mindenki azt csinál, amit akar. Már a Schicklgruberek, Hiedler-Hütler-Hüttlerek leszármazottja, bizonyos Adolf is megmondta.
Olyan megtévesztők ezek az országnevek. Ne országokban próbáljanak gondolkodni, hanem emberekben. Természetes, nem jogi személyekben. Vezetőkben, üzletemberekben. Azon se töprengjenek, hogy a farok csóválja-e a kutyát, vagy fordítva. A farok, kivéve, ha a politikus is üzletember. Ha nincs kutya sem, mert egyetlen nagy farok az egész. Van ilyen állat: már Jézus is az okosság szimbólumának tartotta. Persze másnak is.
Magad szeme kívánja magad javacskáit látni.
De ha ez így túl aprólékos lenne Önöknek, gondolkozhatnak trösztökben is. Bármiben, csak (hibásan) országokkal (államokkal) azonosított népekben ne. Azt hagyják meg Orbán Viktornak és Dúró Dórának, ha már Vona mester – némi segítséggel – leugrott a vonatról. Határozottan romlik a színvonal, párhuzamosan a Vezér hízásával. A politikus Csurka elérhetetlen magaslat már, az íróról nem is beszélve. De még Vona Gábor is.
És Hszi Csin-ping? Ő smafu? A kínaiak smafuk? Nem, dehogy smafuk.
Kína – A Kínai Népköztársaság – papíron kommunista ország. Ez azt jelenti, hogy a hatalom nyíltan és kendőzetlenül egy csoport kezében van. AKÁR AZ ÜZLETI VILÁGBAN. Nem egyetlen ember kezében, hanem egy csoport kezében. Az ideológia ennek a csoportnak csak a habarcsa. Ez az ürügy. Olyasmi, mint az őskeresztényeknél az ikhthüsz, azaz a hal, a Jēszúsz Khrisztosz Theoú Hüiosz Szótér (Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó) első betűiből képzett mozaikszó. (Most is láthatják némely autók hátsó ablakán.) Olyasmi, mint Orbánnál, Semjénnél, Dúró Dóránál a „kereszténység” és „nemzet”. Az ideológiát persze a mindenkori állapotokhoz igazítják. Hogy a Luftwafféban ki a zsidó, én mondom meg, jelentette ki Hermann Göring. Hogy ki magyar, és ki keresztény, a Fidesz-KDNP szeretné megmondani.
No de mi van a kínaiakkal, és bebetonozott elnökükkel? Hszi Csin-ping is hozott anyagból dolgozik, ha már kínainak született. 1941 forró nyarán Sztálin is félretette az internacionalizmust. De minden látszat ellenére nem Hszi Csin-ping a kínai hatalom valódi birtokosa. Furcsa, ambivalens társulás ez a kommunistáknál, bárkik is legyenek valójában. A Vezér nem úgy vezér, ahogyan egy király volt. Neki nem Isten a partnere, hanem a párt. Az elnök-vezérigazgatónak a vállalat, akkor is, ha ő a főrészvényes. Bármitől és bárkitől függetleníteni tudják magukat, csak ezektől nem, mert ezek képezik a hatalmuk alapját. Az igazi úr a vállalkozás, akár politikai, akár üzleti, akár politikainak álcázott üzleti. A csoport.
De a csoportok is emberekből állnak! Igen. Ezért nem szabad az egyes személyektől soha elvonatkoztatni, ha meg akarunk magyarázni egy… DÖNTÉST. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mire megy ki a JÁTÉK, az egész felejtős, emberestől-pártostól-cégestől. Onnantól már csak az irány számít.
A végkifejlet nem szándékoktól függ, hanem LEHETŐSÉGEKTŐL. Lásd megint a történelmet. Hszi Csin-ping sem él örökké. Egyetlen földi hatalom sem örök.
A kínai elnök valószínűleg pontosan tudja, hogy neki a születő birodalmak útját kell követnie. Kína volt már nagy birodalom, de az meg se közelíti, amivé lehet. Hogy egy diktátor is csak szolga, arra a szovjet pártfőtitkárok a legjobb példák. A legpszichopatább cárokkal, Ivan Groznijjal, azaz Rettegett (IV.) Ivánnal és Nagy (I.) Péterrel vetekedő hatalma ellenére Sztálin, sőt előtte Lenin is csak az orosz birodalom útját FOLYTATTA. Putyin is azt teszi, de – minden igyekezete ellenére – hol van már ez a birodalom az akár a II. Miklós örökölte birodalomtól? Még attól is. Már Sztálin idejében is recsegett-ropogott, a bolsevista terror ellenére. Vessenek egy pillantást Ukrajna vagy a Kaukázus történelmére, mondjuk a Barbarossa hadművelet kezdetétől a végéig, sőt az utánig.
És a kínai elnök a születő birodalmak útját követi. Már az elődei is ezt tették, akarva, vagy teljes naivitással akaratlan, mindegy. Maguk a kínaiak is, akik évszázadok óta alakítanak diaszpórákat a világ összes szegletében, Európától Amerikáig, Amerikától Afrikáig és Ausztráliáig.
Sétáljanak végig szinte bármely magyar város legforgalmasabb utcáin.
El lehet pempecselni a részletekkel. Hogy a Huawei, és a többi (mert hogy a többi is, a nyakamat teszem rá). Nem az Önök hálószobatitkaira kíváncsiak, s ha arra is, nem azért, mert pornófilmet akarnak belőle csinálni. Nem is azért, amiért saját alattvalóikéra. Ők most elsősorban arra akarják rátenni a kezüket, ami a világot egyben tartja: a virtuális világra.
„Nemzetbiztonsági kockázat.” Természetesen. Pampogni lehet ellene. Tenni… hát az már keményebb dió. Olyan nagyon nem is akarnak, mint látták. Ahhoz egy másik történelem kellene. Más emberek. Más hangok, más szobák. Other voices, other rooms, amint Truman Capote írta. Majd azok is lesznek, ha ez az egész lefut. Idővel, ha marad még időnk.
Önök pedig ne úgy képzeljék el, hogy kitűzik a Parlamentre a kínai zászlót. Nem kell kitűzniük. Ne azt képzeljék, hogy kínai helyőrségekkel lesz tele Magyarország, vagy bármely más ország.
Nem „lesznek” tele. Már vannak.