A bíboros vulgármarxista lett

Gábor György
>Vallásfenomenológia kurzusom legelső óráján beszélni szoktam arról a marxista-vulgármarxista nézetről, amely szerint a vallás akkor keletkezett, amikor az ősember megtapasztalta a villámlást és a mennydörgést, s ezektől mint ismeretlen fizikai jelenségektől megijedt, vagyis a félelem tette őt vallásossá, miután minden ilyen jelenség mögött valamilyen transzcendens hatalmat vélt fölfedezni, amellyel érdemes a jó viszony fenntartása. Ez a komplett ökörség, vagy ennek valamilyen variációja olykor még ma is szembejön az emberrel egy-egy „szakmai” publikációba csomagolva.

Elképzelem ezt a mindig szorongó, súlyosan traumatizált ősembert, aki az év minden napján rettegve rohan föl-alá, szegénynek állandóan mennydörgött meg villámlott, így inkább veszélyességi pótlék illette volna őt, s kevésbé a vallás. A vallás nem történelmi jelenség, amely az emberi fejlődés egy adott történeti pillanatában született meg, hanem egészen más, de ez már messzire vezet.

Most csak azt szeretném mondani, hogy engem nem zavarnak azok a nagy megtérők és átváltozó művészek, akikből annyi, de annyi volt, van és lesz a világnak eme részén, ám felettébb érdekesnek és figyelemre méltónak találom Erdő Péter marxista fordulatát.

Ugyanis a mai napon azt mondta a bíboros, hogy halottak napján és mindenszentek ünnepén „nemcsak a halál miatti félelmet, hanem az isteni gondviselésbe vetett bizalmat is megélhetjük”, s ezért szerinte „a világjárvány miatti szorongással terhelt időszakban különösen vigasztaló ez az ünnep”, majd hozzátette: „a járvány, a szembesülés az emberi élet törékenységével mindig alkalom a megtérésre, arra, hogy csak a legfontosabb dolgokra figyeljünk.”

Vagyis a világjárvány miatti szorongás, s a halál miatti félelem kínálja az alkalmat a megtérésre, mintha csak valamelyik marxista opusban olvasnánk, s mintha elegendő volna a puszta „félelem és reszketés”, holott a megtérés a katolikus tanítás szerint egy folyamat, amelyet megelőz az őszinte megbánás, az aktív istenkeresés, valamint a gondolkodás őszinte megváltozása, továbbá Isten kinyilatkoztatott szava, a Biblia felé való fordulás.

Az egyház egyik legnagyobb szentje, Szent Ágoston a saját életét példaként állítva írta le ezt a folyamatot, amelyből kimaradt a pandémiától való félelem, mint indítóok, ezzel szemben az őszinte bűnvallomás (confessio) és bűnbánat meghatározó szerephez jutott, valamint a „tolle, lege!” (vedd, olvasd!”) élményét követően a Szentírás felé való fordulás.

Bonyolult dolgok ezek, tudom jól, s noha a zsidó hagyományban a tsuva (megtérés, hazatérés) lényegileg mást jelent, mint a keresztény hagyomány metanoia fogalma, de a pandémia sajnos itt sem jut meghatározó szerephez.

Szóval érdeklődve várom a fordulat újabb állomásait, s azt, hogy a búcsúcéduláknak vajon lesz-e újra kitüntetett szerepük a bűnbocsánat elnyerését és az üdvösség pénzért történő kiárusítását illetően.

Őszinte leszek: a Covidtól magam is félek, mi több, egyenest reszketek, de megígérem, hogy pusztán ezért még nem fogok keresztlevél után folyamodni.