Posted by
Bárász Péter
Nagyjából abbahagytam a belarusz témájú írásokat: bizonyos szempontból okafogyottá váltak. Nem mintha megszűntek volna a történések, köztük az olyanok, amelyek jó okot szolgáltatnak némi magyar belpolitikai vonatkozású gondolatok kifejtésére (is), de ezeket mostanában nagyon sokan taglalják, többek között az Újnépszabadságban is. Ezekkel az írásokkal az esetek többségében nagyjából egyet is értek, itt tehát nincs szükség az én magánemberi véleményemre.
Az a tény, hogy nem vagyok profi, sem politológus, sem újságíró, nagyon jól jön a rádióban, valami új színt ad a műsornak egy ilyen magán-hang a szó mindkét értelmében. Így lettem csaknem mindennapos vendég elsősorban a Klubrádióban – ez, mondjuk így 🙂 ki is elégíti a feltünési viszketegségemet. Persze nem én jelentkeztem be, de Dési János jól rám talált, majd rajta keresztül még sokan.
Az történt viszont, hogy Kabai Domokos Lajos tegnapelőtti cikkére https://ujnepszabadsag.com/2020/08/24/a-belorusz-dagvany/ muszáj reagálnom. Tudom, azonnal kellett volna, de muszáj volt kihasználnom a lehetőséget, hogy pénzkereső munkát is végezzek… Pontosan emiatt a két nap miatt nem akarok most nekiállni az egész cikkel polemizálni: késő. Ezért most nem is állok meg annál a szerintem nagyon lényeges pontnál, hogy miért nem lenne szabad használni a „Fehérorszország” kifejezést, hogy az országot tisztességes nevén illene emlegetni, hogy Belarusz (igen, ha másért esetleg valaki nem akarná, legalább udvariasságból).
De muszáj felhívnom legalább a szerző figyelmét, hogy a fehér-piros-fehér nemzeti lobogó története valószínűleg a XV. században kezdődött, a XVI. századból pedig már tényszerű adatok vannak róla. 1410. július 15-én Grünwald alatt Jagelló (a keresztségben, mint lengyel király II. Ulászló) és Vitaut vezetésével győzte le a Német Lovagrendet. Mivel a csatáról csak a XIX. században készült olyan festmény, amelyen a fehér-piros-fehér zászló szerepel, ezt nem kötelező hiteles forrásnak elfogadni, én nem vagyok történész, így más forrásról nem is tudok.
Az Orsai csatát (1514. szept. 8.) viszont, ahol Kansztancin Asztrozsszki győzte le Moszkva két és félszeres számszerű túlerőben lévő csapatait, szemtanú festette le, ott is látható a fehér-piros-fehér zászló!A belarusz antinacionalista erők kedvelt fogása, hogy legalább négy évszázadot kifelejtenek a történelemből, és a nemzeti zászló történetét a fasiszta kollaboráns erőkkel kezdik, jobb esetben a – szintén gyakran, minden alap nélkül fasisztának titulált – kérészéletű, 1918-as Belarusz Népköztársasággal (a mi Tanácsköztársaságunk „rokona”). Ennyit a történelemről. A zászlót kizárólag történetének valóban gyalázatos fejezetéhez kapcsolni – történelemhamisítás. Azok lelkén kellene száradjon, akik evvel foglalkoznak. De miért kell nekünk ehhez csatlakozni?? (Nem tudom hány olyan érvényes állami zászló létezik a világon, amely alatt ne követtek volna el aljasságokat…)
A gondolatmenet folytatása a cikkben: „Egyes meghatározó csoportok múltbeli példaképe az a Radosław Ostrowski,aki 1943 végén, a náci német megszállás alatt a Fehérorosz Központi Tanács, a rada, vagyis a parlament (BCR) elnöke volt” – nettó hazugság. Kénytelen lennék elhinni, ha valaki azt állítaná, hogy van egy-két ilyen ember Belaruszban, de csak azért, mert az „ilyen nem létezik” – állítás bizonyíthatatlan. Csaknem tízmillió ember lakja ezt az országot… Könnyen elhiszem, hogy a belarusz emigránsok utódai között, akik számos országban szóródtak szét, vannak olyanok, akik pozitívan értékelik Ostrowskit, de „meghatározó csoportok”? Sületlenség! Illetve annál sokkal rosszabb: galád rágalom!
Már így is nagyon hosszúra sikerült, tehát legyen egyelőre ennyi elég.Köszönöm, hogy elolvasták az írásomat.