Posted by Rózsa Gyula
Fel kell adnom: Szotyory László romantikájának nincsen előképe. Vadállatokat fest, szökőkutakat, vízesést és ciprussorokat, de a kedvelt művészettörténész szakszót (Vorbild) a Műcsarnokban nem lehet érvényesíteni. 
Az A két veterán oroszlánjai esendőbbek Delacroix ragadozóinál, sőt, testükről a festék itt-ott lecsorog, a Szivárvány íve – bocsánat – slamposabb, mint Caspar David Friedrich metsző égi fényei, az Angol kép szmogja szennyezett Turnerhez ködéhez képest, és a Park V. szobrainak csendje meg sem közelíti Telepy Károly száműzött-parkjának zaklatott némaságát.
A zöld-fekete, borongós világban mégsem szabadulunk a romantikától. Ha az elvárható festészeti előzmények és példák hiányoznak is, a hangulat, a szemlélet és a megjelenő tárgyak világa annál inkább visszaemlékezik arra a romantikus teljességre, amely a tizenkilencedik századot oly sokszor, sok formában betöltötte. A Kiáltás és kiáltás két rokonszenvesen – igenis, rokonszenvesen – üvöltő farkasa Petőfi vonatkozó dalára, az évszázaddal később épült Battersea erőmű ipari tájképe akárhogy is, Dickens jóval korábbi Londonjára hivatkozhatna. 
A Via Sacra ciprusai úgy ifjú és száguldó óriások, mint Carducci ciprusversében, noha nem a vers megénekelte toscanai színhelyen állnak, több sötét erdő néptelenül is a Rémkirály/Villikirály, egyszóval Goethe Erlkönigjének színtere lehetne, és a gyakori szökőkutakat, vízeséseket Liszt Villa d’Estéjének hasonlatával jellemezhetné egy zenei párhuzamoktól magát nem megtartóztató méltatás.
Eddig megvolnánk. Kérdés most már, mit kezdjünk az Az este hasas repülőgépével, a Magasvasút áramvonalaival, az Az estély limuzinjával, amely kétségkívül erlkőnigi sötét fák közt nyúlik el lidérces fehérségével. Szotyory ugyanis ugyanúgy kezeli prózaian jelenkori témáit, mint azokat, amelyeket az érzelem és két évszázad poétikussá lényegített. A hasas utasszállító zöld fekete és kékeszöld fák, talán pineák fölött úszik, a magasvasút fölött nyugtalanító az ég, és lendülettől bizonytalanná válnak a szegélyező (nyilván berlini, nyilván múzeumszigeti) oszlopcsarnokok, az Óriási lények találkozásán végképp ütközhetne óriásrepülő és gótikus székesegyház.
Ha mégsem ütközik, annak ellenére sem, hogy a gép orra majdnem belefúródik a csúcsíves főhomlokzatba, annak Szotyory festésmódja az oka. Az a félszeg, félszegség miatt goromba színkezelés, amely vörös pászmákat húz arcokra és női szoborfigurák combjaira, az a már-már ecset helyett meszelővel felhordott kék és fekete mennyiség, amely olykor sötét vízesések fehér zuhogását, olykor kert és ég teljes elmosódottságát hivatott kiemelni.
A festő elnagyol, és elnagyoltsága a bizonytalanság megtévesztő látszatát kelti. Aztán, ha már hozzászoktunk a tünékeny emlékezéshez, amely meg-megszakadó, fehér pászmákkal jeleníti meg a vízsugarakat és fekete, elúszó foltokkal a lombokat, akkor észre kell vennünk, milyen fegyelmezetten szimmetrikus a Kút a ciprusok között kompozíciója. Ha tudomásul vesszük, hogy a Készülődés az ünnepre I. tábláján, mint oly sok másikon, lecsorog a lány karjáról a festék, és kihagy az ecset az arcánál, nincsen akadálya a felfedezésnek, hogy milyen erotikus, egyszersmind milyen költői ez a nőábrázolás.
Alighanem ez Szotyory festészetének titka. Mindegy, hogy múltat vagy nagyvárosi rendező-pályaudvart, hogy élő vagy szoborfigurát, valódi vagy elképzelt tájat fest meg, megjelenítő magabiztossága vitathatatlan. Ez az erény azonban igen kevéssé tűnik elő a befejezetlen körvonalak, a tűnődő formák és elnagyolt színfelületek mögött. Holott ez a szakmai biztonság tartja életben a legtöbb kép tűnődő homályát, mi több, ez teremt vele izgalmas és érvényes feszültséget.
Azaz, Szotyory László megidézi a romantika életérzését, magával ragadóan átéli-átélteti a hajdani élményt, de egyszersmind és ugyanakkor kétségeket ébreszt iránta. A két hatás nála egyenlően erős. Nem a híres brechti elidegenítési effektus ez, amelyben a színész megidéz, átél, majd eltávolítja, kritizálja a figurát, szituációt, jellemet – Szotyory reflexiója békésebb. Tűnődő, kétkedő habitusa különbözik a klasszikus posztmodernétől is, amely múltat idéz a tagadás érdekében, emléket idéz, hogy legyen mit megcsúfolnia. Szotyory generális romantikája hitetlenkedve azonosul, ebben van az ereje.
Rózsa Gyula
Szotyory László: A vágy titokzatos tárgya. Műcsarnok, 2019. november 17-ig
Képalá:
- Magányos farkas, 2012
- Via Sacra
- Készülődés az ünnepre, 2011
Címkép: Szotyory László: Angol kép, 2013