Posted by 80 esztendővel ezelőtt, 1939. szeptember 1-jén hajnali 4 óra 45 perckor a Schleswig-Holstein német birodalmi csatahajó tüzet nyitott a Gdańsk/Danzig előtti Westerplatte lengyel erődítményeire. Csaknem ezzel egyidőben német bombázók légitámadásaikkal álmukban ölték meg a közép-lengyelországi Wieluń város még alvó 1200 lakosát, és elpusztították a helység háromnegyedét. Ők voltak annak a háborúnak az első áldozatai, amely szörnyűségeivel és emberveszteségeivel minden addigi háborút fölülmúlt.
Hitler vezér és kancellár aznap délelőtt a birodalmi törvényhozásban bejelentette: az éjszaka Lengyelország reguláris hadereje német területeket támadott; „5 óra 45 perc óta viszonozzuk a támadást”. A náci német propaganda mindent elkövetett az állítólagos lengyel támadás viszonzásának a legalizálása végett. A nyilvánvaló hazugság azóta sokszorosan lelepleződött. A német–lengyel határ menti Gleiwitz/Gliwice rádióállomásának állítólagos megtámadását is az SS tagjai követték el lengyel katonai egyenruhában. A Schleswig-Holstein csatahajó Gdansk-Westerplatte elleni ágyútűzzel kiprovokálta, hogy megtámadhassa Lengyelországot. Még aznap bejelentette a német vezetés: Gdańsk/Danzig csatlakozott a Német Birodalomhoz… Megkezdődött a hat évig tartott világégés, elpusztult több, mint 61 millió ember. – Az évfordulóról Szita Szabolcs professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Soproni Egyetem professor emeritusa, a Holokauszt Emlékközpont nemrégiben nyugalomba vonult igazgatója történész írt megemlékezést az Infovilág Szerkesztőségének a felkérésére.
Máig vitákat kavarnak a magyar történelem fordulatai. A politika, a társadalom, a gazdaság és a kultúra folyamatai, vagy éppen törésvonalai eltérnek a „csillagok járásához” igazodó naptártól. A liberális polgári korszak nem a 19. század végén zárult, hanem 1914. június 28-án, a szarajevói pisztolylövésekkel. A történészek véleménye, hogy az első világháború kirobbanásával a „hosszú” 19. századra „rövid” huszadik század következett. A fordulatokban, tragédiákban gazdag évszázad amiatt is „rövidnek” minősíthető, mert meghatározó, jellemző folyamatai az 1989–1990-es években befejeződtek. Az Osztrák–Magyar Monarchia által kirobbantott háború „az első világégés” pontot tett a később békésnek nevezett – inkább annak látszó – Ferenc József-i időkre. Ez a háború maga alá temette a Habsburg Birodalmat, de az ezeréves történelmi Magyarországot is. A háború, az összeomlás, a forradalmak és az ellenforradalom új országot teremtettek. Hatalmi kényszerből igen nagy területveszteséggel létrejött a Magyar Királyság, a trianoni Magyarország. A király nélküli királyság élére kompromisszum következtében kormányzót ültettek, Horthy Miklóst. Az ellentengernagy „országlása” alapján a következő negyedszázadot Horthy-korszaknak nevezik.
Az újabb fordulatig, 1945-ig terjedő 25 esztendőt ideiglenesség, a relativitás érzése, a szélsőségek térnyerése, a régi és az új harcának reménytelenségei és torzóban maradt eredményei jellemezték. „Csonka – Magyarország” visszanyerte önállóságát. Valójában ismétlődően a trianoni kényszer, a megosztottság hálójában vergődött. A szétdarabolt Monarchia volt társországai egymással acsarkodtak, az „igazságtételért” az 1930-as évek közepére főként az ismét megerősödött Németország kegyeiért versengtek.
A felzárkózás ütemének relatív lassúsága a gazdasági–társadalmi modernizálódásban nem kifejezetten magyar jelenség volt. A számos területen lemaradással küzdő Magyar Királyság fejlődése, hadseregének fejlesztése a térség általános helyzetétől függött.
A megmaradás, élni akarás és a magyarországi életminőség javítása természetes törekvés volt. A boldogulást viszont a magyar politikai és gazdasági élet vezetői a mielőbbi revíziótól remélték. Európa „átalakítása”, a sok áldozatot követelő megvalósítás mindinkább Adolf Hitler Németországától függött.
„Csonka-Magyarország” vezetője, Horthy kormányzó az 1940-es években mindinkább Hitlerhez simult. A szélsőjobboldalhoz közeledő kormányzat a külső és belső nyomás alatt egyre inkább sodródott, a német érdekek tehetetlen kiszolgálójává vált. Neves magyar politikusok, hazafiak sora a felgerjesztett zsidóellenesség, a háborúba lépés ellen volt. Az idősödő kormányzó egyre jobban a Wehrmacht és Hitler bábjává vált, az „örök vesztes” sorsából kitörni szándékozó magyar katonai vezetés pedig „bizonyítani” akart. Olyan hangulat kerekedett, hogy a Trianonban elszakított területek erőszakos visszafoglalása csak szubjektív akarat kérdése.
„A dicső magyar hadilobogó kitűzése a Kárpátok szent bérceire” tragikus célnak bizonyult: 1,2 milliónál több hazánkfia halálát, újabb területvesztést és megbélyegzést okozott.
Hitler csapatai végzetes csapást mértek Európa békéjére 1939. szeptember 1-jén. Az irgalmatlan területi hódítás megállíthatatlannak látszott, ám a Magyar Királyság semleges maradt. Az értelmetlen, sok áldozattal járt hadba lépésig magyar szempontból máig méltatlan események történtek. A történészek véleménye szerint „a népek országútján” Magyarország a későbbi háborúba lépést nem kerülhette volna el. Ez az állítás elfogadható.
A meggondolatlanság, felelőtlenség kerekedett felül 1941 júniusában. A magyar parlamentben a háborúellenes képviselőket lehurrogták. A „héják” a Német Birodalom oldalán a magyar honvédséget – korszerűtlen fegyverzettel – modern háborúba vezényelték, mely máig alig leírhatatlan gyászt és fájdalmat, sok keserűséget jelenít meg.
A hintapolitika sem hozott eredményt, fiaskóval zárult. Hitler csapatai, biztonsági egységei „barátilag” megszállták szövetségesüket. Százezreket hurcoltak el, nem kerülte el sorsát Horthy Miklós kormányzó sem. A második világháború következményeként Magyarország háborús embervesztesége a világ országainak sorában a harmadik-negyedik helyre tehető. A nemzeti vagyont ért károk 1944–45-ben (1938. évi vásárlóerővel számolva) 22 milliárd pengőre rúgtak. Óriási összeg, az 1938. évi nemzeti jövedelem több mint ötszöröse, a nemzeti vagyon 40 százaléka volt.
A történtek felidézése legyen kegyeletes főhajtás a második világégés minden áldozata előtt.
Megjelent az Infovilágon