Posted by Serény Péter
Mennyi mindent megtudhatsz most Szabó Magda személyes életéről, ami nem úgy volt, ahogy hitted volna egyik-másik művének olvastán. Az idei könyvhét egyik újdonsága az a kötet, amiből a Malinovszkij részletet itt idézem. Nem regény, nem memoár, és nem lappangó kézirat. De a könyvben csupa olyan interjú, vallomás, levél van összegyűjtve, melyekben az írónő a maga egyéni, eredeti és utánozhatatlan hangján szólalt meg. Szabó Magda mesélte:
„ Amikor bejöttek az oroszok, apám nyitotta ki a Kollégium ajtaját, amelyet ütöttek, vertek, rúgtak és mindenki borzasztóan félt, hogy most fognak szitává lőni mindannyiunkat. Apám megnyugtatta a reszketőket, feltehetőleg azért akarnak bejönni, mert itt szándékoznak állomásozni. Majd ő kimegy és kinyitja a kaput, ne sérüljön a nemes épület. Így történt, az oroszok rögtön el is lopták az óráját. Anyámtól kapott ajándék volt, láncán parányi medálionban az én csecsemő arcképem, egy falatka hajjal. Sajnálta kedves emlékét, de vigyék, csak a Kollégium kapuját ne bántsák! Az épületben nem volt botrányos jelenet, ők ott maradtak, mindenki más mehetett haza. Példátlan szerencsénk volt, hogy a főparancsnok, Malinovszkij marsall nagyon okos ember volt. Már abból a tényből kifolyólag is, hogy kinyittatta a templomokat, felíratta, hogy ne bántsák a papokat.
Pár napos bezártság után ismét mozoghattunk. Én is nekivágtam az utcáknak, persze józan ember nem szökik meg hazulról, mikor elviszik munkára a szüleit, különösen egy derékig érő hajú fiatal nő {Szabó Magda akkoriban 26-27 éves lehetett – sp}, nem is megy botrányt csinálni azért, ami a szüleivel történt. Én viszont végigrohantam az utcán, nem értettem, miért ilyen kihalt a város. A Bikában a kozákok a bevert üvegablak mögött békésen pezsgőztek, megnéztem őket, elit hadsereg-belieknek látszottak. A Kossuth utca sarkán, pontosan a színház melletti épületben volt a főparancsnokság, a portánál találkozom egy munkaszolgálatból éppen szabadult tolmáccsal, aki azt mondja: meneküljön, az Isten megáldja, kormozza be az arcát! Nekem beszélhet, megkérem, mondja meg a rangidős tisztnek, hogy itt vagyok felháborodva. Ha láttál embert, aki szívből nevet, az Malinovszkij volt, akihez beengedtek. Adott papírt, arra rá volt írva, apja, anyja súlyos betegség miatt közmunkától felmentendő. Ott ült az asztalnál, a könnyei is potyogtak, annyira nevetett, ahogy kiabáltam. Mit beszéltek oroszul a megszabadult munkaszolgálatossal, nem tudom, az csak azt hajtogatja: menjen! imádkozzék! menjen! imádkozzék! szaladjon innen! Bolond maga, eljön ide a barlangba, és még jogi leckét is ad, hogy mi törvénytelen dolog, meg arról beszél, hogy az apukájának magas a vérnyomása, és az anyukája sose végzett fizikai munkát. Majdnem leesett a székről, úgy mulatott magán a tábornok, várta, miért nem mondja azt, hogy állítsák vissza a királyságot, vagy egyebet! Bolond maga? És ezzel a hajjal! Legalább dugja el a haját! Csak ma értem, mit merészeltem akkor. Ezt követően visszasétáltam a közmunkától felmentő engedéllyel.”
FORRÁS: Szabó Magda: Az élet újrakezdhető. Interjúk és vallomások. Az elmaradt karácsony (Dobos Marianne) c. fejezetből, részlet. Dobos Marianne beszélgetett az írónővel, debreceni személyes emlékeiről.
Kép: Szabó Magda ballag