Hajrá az NB I-ben, magyar módra

Posted by

sz.i.
Lejátszották a 29. fordulót is az NB I-ben, nincs elmaradt meccs, és még négy kör
van hátra. Az már eldőlt, hogy a Ferencváros a bajnok és a Mezőkövesd az első,
már biztos kieső. A kövesdiek a 25. fordulóban még értékes döntetlent játszottak
Újpesten, aztán a Fraditól otthon kaptak egy hármast, Fehérváron egy ötöst és
egy négyest a vendégétől, a Puskás Akadémiától, végül a kecskeméti 1–2 már
szinte sikernek számított.
Korábban adtunk némi ízelítőt egyes csapatok szélsőségesen szeszélyes
szerepléséről (Mi folyik itt? Újnépszabadság, április 13.), de a legutóbbi forduló
sem volt piskóta… A Fradinak hazai pályán matematikailag a döntetlen is elég volt
a kiesőjelölt Kisvárda ellen, hogy bajnoknak lehessen hirdetni. És igaz, hogy a
vendégek kapusa, a 21 esztendős, amúgy Fradi-nevelés Kovács Marcell egészen
varázslatos teljesítményt nyújtott; a 0–0-s végeredményt csalódottan elkönyvelve
kezdte el ünnepelni az Üllői úti publikum a sorrendben hatodik bajnoki címet.
A Paks egy ideig még az első helyre is esélyes volt, bár Bognár György, a csapat
edzője – mint józan realista – már akkoriban is arról beszélt, hogy csak éremben
reménykedik. A szóban forgó, 29. forduló a hatodik nyeretlen mérkőzését és a
sorozatban elszenvedett ötödik vereségét hozta (0–5, Felcsúton). A Fehérvár
beérte pontszámban, és meg is előzte a 2. helyen a jobb gólkülönbségével, mert a
Paksé gyengécske (46–39). Éremre esélyes a Puskás Akadémia is, négy pont
hátrányban a fehérvári és az atomvárosi együttes mögött.
Érdemes végig böngészni a három éremesélyes hátralévő mérkőzéseit. Egymás
elleni találkozójuk nem maradt.
Fehérvár: Kisvárda (idegenben), MTK (otthon), DVSC (i), DVTK (o)
Paks: Mezőkövesd (o), Kecskemét (i), ZTE (i), Kisvárda (o)
Puskás Akadémia: ZTE (i), Kisvárda (o), MTK (i), DVSC (o)
Látható, hogy a kiesőjelölt Kisvárda még két éremesélyessel találkozik. Papíron
persze így is szerezhet akár 12 pontot, és 9 a hátránya az Újpesttel szemben. A
lilák hátralévő mérkőzései: DVSC (idegenben), DVTK (otthon), Kecskemét (o),
Ferencváros (i). Az újpestiek legutóbb 60 percen át kifejezetten jól futballoztak, de
az MTK nemcsak egyenlített, hanem a 97. percben győztes gólt is szerzett.
Mészöly Géza amúgy alapvetően „gatyába rázta” a csapatot, ért is el sikereket, de
a közepes játékosállomány miatt csúfos buktákba is beleszaladt. Most, hogy a
MOL lett az új tulajdonos, és legújabb edzőként még a Bayern Münchenben
dolgozó Löw Zsolt neve is felbukkant, várható az Újpest generáljavítása.
A táblázat 5-9. helye pillanatnyilag így fest:
5. MTK Budapest 40–52-es gólkülönbség 43 pont
6. Debreceni VSC 45–39 42
7. Diósgyőri VTK48–49 40
8. Kecskeméti TE 40–44 37
9. Zalaegerszegi TE 49–56 36

Ez a sorrend a 29. fordulóban úgy alakult ki, hogy a Diósgyőr 5–3-ra verte a
Debrecent, tehát megközelítette. A Kecskemét pedig a Mezőkövesd elleni hazai
győzelmével (2–1) előzte meg a Székesfehérvárott ikszelt (1–1) ZTE csapatát.
Izgalmas lehet a hajrá. De ez csak afféle matematikai, számolgatós izgalom. Ha
valamelyik együttes képes szuper sorozatot produkálni, kisebbfajta csodát is tehet
a szűk határok között. Arra azonban aligha várhatunk.
Még ennyire hosszú távra sem sikerült egy csapatnak sem stabilizálnia az
elkapott, jó formáját. Ne felejtsük el, ez a magyar NB I…

Címkép: a Puskás Akadémia játékosainak gólöröme a Paks ellen; öt ok volt rá…
Fotó: Árvai Károly/nso.hu