Posted by Parászka Boróka
>Mióta ez a kép megjelent a parlamentben – vendégként – üldögélő Karsai Dánielről, azóta átalakult bennem az, amit a képviseleti demokráciáról, a törvényhozásról gondolok. Sokak számára nyilvánvalóvá vált az elmúlt hetekben, mennyit tett Karsai a szabadságjogok, a személyes autonómia és integritás visszavételéért, érvényesítéséért azzal az üggyel, amit ilyen következetesen képvisel.
>Mióta ez a kép megjelent a parlamentben – vendégként – üldögélő Karsai Dánielről, azóta átalakult bennem az, amit a képviseleti demokráciáról, a törvényhozásról gondolok. Sokak számára nyilvánvalóvá vált az elmúlt hetekben, mennyit tett Karsai a szabadságjogok, a személyes autonómia és integritás visszavételéért, érvényesítéséért azzal az üggyel, amit ilyen következetesen képvisel.
Ezen a képen az is látszik, mivel szembesíti a törvényhozókat, alkalmazókat, az egész struktúrát, rendszert amelyben élünk. Megmutatta a maga kiszolgáltatottságában, esendőségében az embert, az egyént, akiért ez az egész államnak nevezett rémmasina működik. Megtörtént az oly elképzelhetetlen, oly régóta és hiába várt találkozás, szembesítés állam és polgára között. Az állami felelősség, az állami gondoskodás ebben a pillanatban, amit Karsai Dániel hozott el ,nem valami homályos, elvont lehetőségként, valami feltételességként mutatkozott meg. Valami megkerülhet, felmondható, felfüggeszthető lehetőségként. Pláne nem kegyként, leereszkedésként, alamizsnaként. Karsai Dániel állampolgár, úgyis mint ember tűnődve mélyen, legbelülről, a szellem és a lélek, a törődött test bugyraiból kinézett merengve, átnézett a törvényhozóknak nevezett szedett-vedett, eltévedt társaságon. És elég volt ez az egyetlen, egyenesen a semmibe révedő tekintet ahhoz, hogy azok lelepleződjenek. Ott csihadjon, kusshadva, lábközé szorított farokkal az egész rendszer. A parlament nem parlament, a képviselők nem képviselők, és a törvények nem törvények ott ahol az ember, úgyis mint állampolgár végül ilyen szomorú, vizes síkra ér.