DBR

Németh Péter
>Azt már eddig is tudtuk, hogy a magyar kormány rendkívül innovatív, leginkább persze abban, hogy miként lehet átlépni jogi- és erkölcsi határokat. A felelősség elsősorban a mienk, választó polgároké,  hisz nemhogy kifogásolni valót találtunk volna a kreatív – nyelvi és ismét jogi – megoldásokban, ellenkezőleg: újra és újra bizalmat szavaztunk az Orbán vezette és kitalált rendszernek, ismétlődően kétharmados felhatalmazással biztosítottuk számára, hogy a saját hatalmi logikája szerint haladjon. Így aztán Magyarország szép fokozatosan belecsúszott egy fél diktatórikus rezsimbe, amely rezsim elsősorban arra szerveződött, miként tudja kijátszani az európai és itthoni szabályokat. Nem vitás: ennek kialakulásában, szárba szökkenésében maga az Unió is hibás, de azért a mi vakságunk (?), tudatlanságunk (?), szabadság iránti vágyunk hiánya  sokkal jelentősebb szerepet játszott.
Tulajdonképpen – főként az utóbbi időben – egyre több olyan konfliktus keletkezik az EU és Magyarország között, amelyek mind megelőzhetőek lett volna, akkor például, ha a magyar társadalom nem vesz tudomást minden fideszes döntésről, olyan döntésekről, amelyek alapvetően csökkentik, helyenként minimálisra redukálják vagy teljesen kiiktatják a demokrácia szabályait. Hogy csak a legfontosabbat említsem: immáron  lassan két éve élünk együtt a rendeleti kormányzással; a kabinet a veszélyhelyzetre hivatkozva – előbb a covid, utóbb a háború okán – lényegében bármilyen döntést meghozhat, és meg is hoz, ami éppen az érdekében áll. Emlékszünk, azokban az időkben – nem volt azért annyira régen –, amikor még látszott arra esély, hogy az ellenzék választást nyerhet, Orbánék, többek között, sorra hozták létre az állami fenntartású, pénzekkel jól kitömött egyetemi alapítványokat, a kuratóriumokat a klientúra embereivel kitömve, miniszterekkel és államtitkárokkal is. Mi, a magyar társadalom tagjai, egyáltalán nem lázadtunk ellene, még az ellen sem, hogy ezeket a Fidesz-embereket örök életre bebetonozták a testületekbe.